| Erősödnek a gazdasági viták a konzervatívok és liberálisok között
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a következő federális választási kampány középpontja az aggasztó gazdasági világválság és a Stephen Harper miniszterelnök vezette jobbközép kormány ehhez a fontos kérdéshez való hozzáállása lesz. A konzervatívok azzal vádolják Michael Ignatieff Liberális Pártját, hogy ők adóztatni és költekezni akarnak. Ezzel szemben Ignatieff rámutatott arra, hogy rekorddöntő szintre emelkedett a munkanélküliség Kanadában és ezt a helyzetet nem orvosolta a konzervatív kormány. Parlamenti felszólalásában Ignatieff elmondta: január óta 300 ezer munkahely szűnt meg Kanadában és a kialakult helyzetet „munkanélküliségi cunaminak” nevezte. John Baird közlekedési miniszter azonban azzal vágott vissza, hogy Ignatieff korábban az adóemelés szükségességére utalt. „Mondja el, hogy hol és mikor emelné az adókat a liberális párt vezetője, és a dolgozó családoknak mennyibe kerülne ez a át nem gondolt kijelentés”—mondta Baird.
Ignatieff azonban rámutatott arra tényre, hogy a kilencvenes években éppen a liberálisok csökkentették nullára Kanada óriási deficitjét, melyet az előző progresszív-konzervatív kormány hagyott maga után. „Engem ne oktassanak ki a konzervatívok, amikor deficit-csökkentésről van szó. A Tisztelt Ház ezen oldala feltakarította az utolsó deficitet és ugyanezt tesszük majd a következővel”—mondta Ignatieff.
Növekvő munkanélküliség Kanadában
A legfrissebb adatok szerint, márciusban 63,300 állás szűnt meg Kanadában és ezzel országosan nyolc százalékra emelkedett a munkanélküliség. Ilyen gyorsan utoljára a nyolcvanas években szűntek meg állások, amikor a 13 százalékos szintet is meghaladta a kanadai munkanélküliség. 2008 október óta összesen 357 ezer állás tűnt el országszerte, mely 2.1 százalékos munkahely csökkenést jelent. A legtöbb dolgozót az ipari szektorban küldték el, de a pénzügyi, bank, illetve ingatlan szektor sincs sokkal jobb állapotban. A munkanélküliség növekedése leginkább Ontario, Alberta és British Columbia tartományokban érzékelhető.
“Természetesen ez nem jó hír”–nyilatkozta Stephen Harper miniszterelnök, miután nyilvánosságra hozta a Kanadai Statisztikai Hivatal legújabb adatait. De Harper szerint a kormányt nem lepte meg ez a negatív gazdasági hír, hiszen számoltak a munkanélküliség jelentős növekedésével. A konzervatív kormány 40 milliárd dolláros gazdaság-élénkítő programot fogadtatott el az Alsóházzal.
Most már egyre inkább úgy tűnik, hogy Kanada követi az Egyesült Államokban érezhető nagyon jelentős gazdasági visszaesést. A határ túlsó oldalán márciusban 663 ezer munkahely szűnt meg és szinte minden hónapban kb. 600 ezer dolgozó marad állás nélkül. Így az Egyesült Államokban most már 8.5 százalékra emelkedett a munkanélküliek száma. Vezet a Liberális Párt a legújabb felmérés szerint
A Strategic Counsel által készített legújabb pártpreferenciás felmérés szerint újra vezet az ellenzéki Liberális Párt és január óta folyamatosan szívja el a támogatást a kormányzó Konzervatív Párttól. A mostani adatok szerint a választók 34 százaléka szavazna a Michael Ignatieff által vezetett Liberális Pártra. Ezzel szemben 32 százalékos támogatottságra számíthat Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártja. A szocialista Új Demokrata Párt 15, és a szeparatista Bloc Québécois pedig 10 százalékot tudhat magáénak. A legsúlyosabb visszaesés a jobboldali kormánypártnál volt, hiszen szavazótáboruk hat százalékkal lett kisebb.
A Liberális Párt jelentősen javított pozícióján Québec tartományban, ahol most 29 százalékos támogatottságot tudhat magáénak és így ismét a legerősebb federalista alternatívaként szerepel a Bloc Québécois után (40 százalék). Michael Ignatieff egyébként éppen a múlt hétvégén volt Montreálban ahol magyar feleségével, Zsohár Zsuzsannával együtt, jelen volt a Szent István bálon.
A Strategic Counsel szerint meglepő, hogy összesen hat hónappal újraválasztásuk után, ennyire meggyengült Harper Konzervatív Pártja. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy nagyon erősen visszaesett támogatásuk Québecben, miután a kormány elvont 45 milliárd dollárt a művészektől azért, mert szerintük az “átlag kanadait” nem különösebben érdekli a kultúra. Ezt követően nagyon erősen támadták a francia-többségű tartományban népszerű Bloc Québécois-t a kanadai parlamentben. A tomboló gazdasági krízis tovább csökkentette a kormánypárt népszerűségét.
Harper miniszterelnök kisebbségi kormánya bármikor megbukhat, ha a három ellenzéki párt összefog ellene. Ez azonban nem valószínű az elkövetkező hónapokban, hiszen az Új Demokrata Párt is veszítene mandátumokat ha most lennének választások. |