December 2011.
Baló Elemér
Bp., 1892. dec. 5. – Bp., 1970. ápr. 27.
színész, érdemes művész (1959). 1912-től vett részt a munkásművelődési mozgalomban. 1916-ban végezte el a Színiakadémiát.
1918-tól a bp.-i Nemzeti Színház tagja. . Egyik első sikerét Olson Irjő (Karinthy Frigyes)
Holnap reggel szerepében aratta. 1920 után fegyelmi úton elbocsátották a színháztól. A húszas évek közepéig a baloldali avantgardista színpadi kísérletek állandó szereplője volt. Az Új Színház, a Belvárosi Színház, a Renaissance Színház (1924), a Fővárosi Operettszínház és a Magyar Színház foglalkoztatta apróbb szerepekben. 1926-ban Romániába emigrált. 1932-ben visszatért Mo.-ra és bekapcsolódott a KMP munkájába. Letartóztatták és bebörtönözték. Kiszabadulása után tevékeny részese volt a Független Színpad mozgalmának (1941, 1942) és a munkásszínjátszásnak. Sokszor szavalt a Szalmás Kórus előadásain. 1945-ben lett a bp.-i Nemzeti Színház tagja, ahol nyugdíjba vonulásáig (1961) játszott. A Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének egyik alapítója, 1945–48-ban alelnöke. – Föszerepei: Oswald (Ibsen: Kísértetek); Inkvizitor (Shaw: Szent Johanna); Crooks (Steinbeck: Egerek és emberek); Vackor (Shakespeare: Szentivánéji álom). – Művei:. Víziló az arénában (versek, Bp., é. n.); Első találkozás (Film, Színház, Muzsika, 1964. szept. 11.); Ötven éve (Film, Színház, Muzsika, 1965. 43. sz.); Ballada (Film, Színház, Muzsika, 1965. 11. sz.); Egy felejthetetlen szerep (Film, Színház, Muzsika, 1959. febr. 13.).
Damjanich János
Staza, 1804. dec. 8. – Arad, 1849. okt. 6.
honvéd tábornok, volt császári tiszt, az 1848–49-i szabadságharc egyik legkiemelkedőbb katonai vezetője. Szerb határőrcsaládból származott, a m. nemzeti törekvések és a radikális polgári reformok híve volt. 1848 nyarán csatlakozott a m. honvédséghez mint a szegedi 3. honvédzászlóalj őrnagya. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként 1848. dec. 20-án tábornokká nevezték ki. 1849. jan. 16-tól a bánsági hadtest parancsnoka. Nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során; a szolnoki, hatvani, tápióbicskei, isaszegi, váci és nagysallói ütközetek győzelme elsősorban nevéhez és híres vörössipkásai bátorságához fűződött. Győzelmeihez katonai tudása és személyes bátorsága nagyban hozzájárult. 1849 tavaszán lábát törte, úgyhogy a hadműveletekben többé nem vehetett részt. 1849. aug.-ban az aradi vár parancsnoka lett, s csak Világos után, Görgey felhívására tette le a fegyvert a cári csapatok előtt. Haynau vérbírósága 12 tábornoktársával együtt Aradon kivégeztette. –
Barankovics István
Eger, 1906. dec. 13. – New–York, 1974. márc. 13.
újságíró, szerkesztő, politikus, országgyűlési képviselő. Érettségi (1923) után újságíró lett. A függetlenségi mozgalom polgári szárnyához tartozott. Gróf Dessewffy Gyulával közösen megindította és szerk. Az ország útja c. folyóiratot (1937–44). A FKgP lapjának, a Kis Újságnak segédszerkesztője és politikai rovatvezetője 1943-ig, az Esti Kis Újság (1941–44) és a Magyar Nemzet szerkesztője volt (1943). Ngy.-i (1945–47) és országgyűlési képviselő (1947–49) volt. 1945-től a kereszténydemokrácia eszméi jegyében a Demokrata Néppárt elnöke a párt feloszlatásáig (1949. febr. 4.), s hetilapja, a Hazánk felelős szerkesztője (1945–49). 1949. jan.-ban külföldre távozott, 1951-ben az USA-ban telepedett le, a „Magy. Nemzeti Bizottmányban” tevékenykedett. – Fő. művei:. Programbeszéd a Demokrata Néppárt 1945. évi szept. hó 25-i értekezletén (Bp., 1945); Keresztény demokrácia. Mit akar a Demokrata Néppárt? (Programbeszédként elhangzott Győrött, 1947. aug. 10.; Bp., 1947); Az ún. nemzeti képviselet kérdéseiről, 1957. nov. 4. (New York, 1957); Sorsdöntő elhatározások sorsdöntő évek előtt (New York, 1959. –
Ádám Jenő
Szigetszentmiklós, 1896. dec. 13. – Bp., 1982. máj. 15.):
zeneszerző, karnagy, egyetemi tanár, érdemes művész (1955), Kossuth-díjas (1957). Az I. világháború hadifoglyaként ének- és zenekart szervezett és azzal műsoros előadásokat tartottegész Szibériában. Hazatérve 1921-től 1925-g a bp.-i Zeneakadémiánn Kodály Zoltán növendéke (zeneszerzés), 1933-ban Felix Weingartnernél karmesterképzőt is végzett. Fővárosi iskolákban tanított. 1929-től 1959-ig (nyugdíjazásáig) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisk. tanára, ahol szolfézst, népzenét, kamaraéneket, módszertant, dalirodalmat tanított; az operatanszak, majd az ének-főtanszak vezetője volt. A Zeneművészeti Főisk. énekkarával nagysikerű előadásokat tartott. Nem csak élőszóval, de írásaival is nevelt. Kodály biztatására kidolgozta a későbbi „Kodály módszer” néven ismert ének-zeneoktatás alapjait feltáró Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján c. pedagógiai művét, valamint Szo–Mi címmel az általános iskolák énektanításának tankönyvét. 1939-től széles néprétegeket nevelt a zene szeretetére rádiós és televíziós előadásaival. Zeneszerzői munkásságának jelentős része a m. népzenéhez kapcsolódott. – Fő. művei. Ez a mi földünk (Bp., 1923); Magyar Karácsony (Bp., 1929); Mária Veronika (Bp., 1937); Panasz és ünnepség (Bp., 1941). – Zenekari művei: Dominica (szvit, Bp., 1925); Európa (Bp., 1939). – Kórusművek zenekarral: Ember az úton. Szimfonikus freskók (Bp., 1945). – Kamarazene: 2 vonósnégyes (Bp., 1924, 1930); Arany János dalai (Bp., 1951); számos kórusmű, színpadi kísérőzenék, dalok, népdalfeldolgozások, hat film zenéje. – Könyvei: A skálától a szimfóniáig (Bp., 1943); A muzsikáról (Bp., 1953, 1955).
Cholnoky Viktor
Veszprém, 1868. dec. 23. – Bp., 1912. jún. 5.):
író, újságíró. ~ Jenő és László testvére. Jogot hallgatott Győrött és Bp.-en. Veszprémben az Egyházmegyei Közlönyt, majd a Balatoni Hírlapot szerk. Bp.-en 1901-től a Pesti Napló segédszerkesztője. Írói tekintélyét A Hét c. lapban közölt novelláival alapozta meg. A Hétnek pár évig szerkesztője is volt. Írásait különös figurák népesítik be és groteszk helyzetek tarkítják, amelyekkel a kiábrándult, utat nem találó modern polgár lelkivilágát ábrázolja. A legnagyobb m. stílusművészek közé tartozik. Több színművet fordított (G. B. Shaw: Warrenné mestersége, 1909; H. Bernstein: Izrael, 1909; G. Nied: 2 × 2 = 5, 1911). – M. Füstkarikák (elb., Veszprém, 1896); Tammuz (elb., Bp., 1908); Az alerion-madár vére (Bp., 1909); Néhusztán meséiből és egyéb elbeszélések (Bp., 1913); Kaleidoszkóp (cikkek, Bp., 1914). – Irod. Krúdy Gyula: Ch. V. (Nyugat, 1911. 2. sz.); Krúdy Gyula: Írói arcképek (11. Bp., 1957); Kosztolányi Dezső: Írók, festők, tudósok (Bp., 1958); Kárpáti Aurél: Tegnaptól máig (Bp., 1960). – Szi. Nagy Endre: Hajnali beszélgetések Lukits Miklóssal (r., Bp., 1930).
Bánffy Miklós gróf,
Kisbán (Kolozsvár, 1874. dec. 30. – Bp., 1950. jún. 6.): író, politikus, külügyminiszter. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott és Bp.-en végezte. 1906-tól 1909-ig Kolozs vm. és Kolozsvár főispánja. 1901-től szabadelvű programmal, 1910-től pártonkívüli hatvanhetes programmal képviselő. Később csatlakozott a Nemzeti Munkapárthoz. 1913–18-ban az állami színházak intendánsa. A Kisfaludy Társ. tagja (1916). 1921, ápr. 14-től 1922. dec. 19-ig a Bethlen-kormányban a külügyi tárcát töltötte be. Kulturális tevékenységet is folytatott. 1923–27-ben a Képzőművészeti Tanács elnöke. 1926-ban visszaköltözött Erdélybe és vezető szerepet játszott az erdélyi m. irodalomban. 1939-ben vezetője lett a félfasiszta Nemzeti Újjászületési Front keretében szervezett Magyar Népközösségnek. 1940-ben behívott erdélyi felsőházi tag. Szerkekszti. az Erdélyi Helikont. Foglalkozott zenével, festészettel, színpadi rendezéssel, irodalommal; Kisbán Miklós néven drámákat írt. – Fő. művei:. A nagy úr (dráma, 1913); Reggeltől-estig (r., Kolozsvár, 1927); Martinovics (színmű, Kolozsvár, 1931); Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja (Kolozsvár, 1931, saját rajzaival és könyvdíszével jelent meg); Emlékeimből (Kolozsvár, 1932); Megszámláltattál… (r., Bp., 1935); És híjjával találtattál (r., Bp., 1937); Darabokra szaggattatol (r., Bp., 1940). Az utóbbi három mű egységet alkotó trilógia. – Irod. Illés Endre: A dilettáns (Arcképvázlat B. M.-ról. Kortárs, 1965. 1. sz.).
Ábrányi Emil
Pest, 1850. dec. 31. – Szentendre, 1920. máj. 20.
költő, újságíró, műfordító. Id. ~ Kornél zeneszerző fia. Felesége Wein Margit operaénekesnő, Első verse 1866-ban jelent meg. 1873-tól a Pesti Napló, 1879-től a Magyarország, 1896-tól a Budapesti Napló, 1904-től 1907-ig A Nap belső munkatársa. 1889-ben a keceli kerület ogy.-i képviselőjévé választották függetlenségi programmal. 1876-tól a Petőfi Társ. tagja, majd 1880-90 között másodtitkára. 1885-től a Kisfaludy Társ. tagja. 1885-ben a Koszorú c. hetilap szerkesztője. Verseinek nagy harása volt a századvégi ifjúság körében. Műfordításai ma is klasszikus értékűek, jelentősebbek: Byron; Don Juan (Bp., 1892); Rostand: Cyrano de Bergerac (Bp., 1898); A sasfiók (Bp., 1903). – F. m. Költeményei (Bp., 1876); Újabb költeményei (Bp., 1882); Szabadság, Haza (költemények, Bp., 1888); Márciusi dalok (Bp., 1899); Költeményei (válogatott költeményei. Bp., 1803). – Irod. Gellért Oszkár: Á. E. (Nyugat, 1908); Bodnár Irén: Á. E. (Bp., 1934); Kosztolányi Dezső: Á. E. Írók, festők, tudósok (Bp., 1958); Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Bp., 1959).
Dobi István
Szőny, 1898. dec. 31. – Bp., 1968. nov. 24:
miniszter, miniszterelnök, az Elnöki Tanács elnöke. Szegényparaszti családból származott. Az elemi iskola. hat osztályát végezte el. 1916-ban került kapcsolatba a földmunkásmozgalommal. A Tanácsköztársaság idején vöröskatona volt, fogságba esett, majd internálták. 1921-ben visszatért szülőfalujába, ahol rendőri felügyelet alá helyezték. Az alatt is tevékenykedett a Földmunkások Orsz. Szövetségében és a szociáldemokrata pártban, de 1936-ban mégis a Független Kisgazdapártba lépett be. A szegényparaszti szárny vezetője lett. Mint az FKgP Orsz. Választmányának tagja s a Parasztszövetség szervező titkára, 1937-től a Földmunkás Tagozat elnöke orsz. hatáskörű tevékenységet fejtett ki. Egy ideig a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamaránál dolgozott. 1930-ban beválasztották az Orsz. Mezőgazdasági Kamarába, tagja lett az Orsz. Mezőgazdasági Munkabér Bizottságnak is. A II. világháború éveiben mint a Parasztszövetség országos szervező titkára (1941–43) és a Földmunkás Szakosztály elnöke (1943–46) 1944-ben bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, de hamarosan behívták katonának, fogságba esett, 1945 nyarán tért vissza. 1945. nov. 15. – 1946. febr. 23. között államminiszter., 1946. febr. 23-tól nov. 30-ig földmívelésügyi min., 1946. dec. 18. – 1947. szept. 24. között ismét állammin. volt. Az FKgP alelnökeként, majd 1947. jún. 3-tól elnökeként szerepe volt az FKgP a munkáspártokkal való együttműködésében. 1948. ápr. 16-tól dec. 10-ig földmívelésügyi min., 1948. dec. 10-től 1949. szept. 5-ig miniszterelnök, 1949. szept. 5-től 1952. aug. 14-ig a minisztertanács elnöke, majd 1952. aug. 14-től 1967. ápr. 14-ig, nyugdíjba vonulásáig a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Tagja volt 1954-től 1968-ig a Hazafias Népfront Orsz. Tanácsának, 1955–65-ben a Termelőszövetkezeti Tanácsnak. Az 1956-os forradalom és szabadságharcban következetesen kiállt a szocialista építés védelmében, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása és a szocialista építés folytatása mellett. 1959 őszén kérte felvételét az MSZMP tagjai sorába, a Központi Bizottság tagjává választotta. 1968-tól az Orsz. Szövetkezeti Tanács elnöki tisztét is ellátta. Komárom m. ogy.-i, képviselője volt. – M. A parasztság jövője a szövetkezet (Bp., 1955); Szocialista mezőgazdaság – gazdag parasztélet (Bp., 1958); Vallomás és történelem (önéletrajz, I-II., Bp., 1962).