Március 2011.
Károlyi Mihály, gróf
Bp., 1875. márc. 4. – Vence, Franciaorszag., 1955. márc. 19.
liberális, majd demokrata politikus, Magyarország köztársasági elnöke. A nagybirtokos Károlyi család leszármazottja. 1901-től a Szabadelvű Párt tagja, 1905-ben a Függetlenségi Párt ogy.-i képviselője. Rövid ideig az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) elnöke. 1910-ben pártonkívüli függetlenségi programmal szerzett mandátumot. 1912-ben a Justh Gyula vezette Függetlenségi Párthoz csatlakozott, melynek 1913-ban elnöke lett. Egyre határozottabban szembefordult az uralkodó osztályok politikai módszereivel, különösen a Tisza István-féle erőszakos irányzattal. Követelte az általános választójog bevezetését, helytelenítette a Monarchia háborús és a militarista Németo.-gal szövetséges politikáját. Már a háborús lelkesedés idején a béke mellett foglalt állást, s a háború utolsó évében határozott békeagitációt folytatott, amit összekötött a polgári demokratikus reformok követelésével. A Függetlenségi Pártból kivált balszárnyból megalakított Károlyi Párt vezetőjeként nagy népszerűséget szerzett a békére vágyó tömegek között. Az 1918. okt.-i polgári demokratikus forradalom vezető egyénisége, legnépszerűbb politikusa, a Nemzeti Tanács vezetője. A néptömegek nyomására IV. Károly kir. 1918. okt. 31-én miniszterelnökké nevezte ki (1919. jan. 11-ig töltötte be ezt a tisztséget), majd 1919. jan. 11-én köztársasági elnök lett. Megkezdte a polgári demokratikus reformok megvalósítását, a mérsékelt földreform bevezetéseként kiosztotta saját kálkápolnai birtokát. Minthogy a polgári demokratikus kereteket túllépni nem akarta és így a polgári demokratikus rendszert hatalomra segítő néptömegek jogos követeléseit nem tudta kielégíteni, s ugyanakkor kedvező békefeltételeket sem sikerült elérnie, egyre nehezebb helyzetbe jutott. Amikor a jelentős újabb területek átadását követelő Vyx-jegyzék (1919. márc. 20.) elfogadása és az ellenállás megszervezése között kellett volna döntenie, márc. 21-én lemondott és békés úton átadta a hatalmat a munkásosztálynak. 1919. júl. elején mint antantbarát politikus Ny-ra emigrált; hamarosan kiábrándult antantbarát illúzióiból. Szembefordult a Horthy-rendszer létrehozását és fenntartását segítő Ny-i hatalmakkal, számos cikkében és beszédében ostorozta a Mo.-i rendszer retrográd, népellenes politikáját. A győztes kormányzat vagyonát elkobozta, és felesége Andrássy Katinka grófnő jugoszláviai, ausztriai és cseho.-i tartózkodás után Párizsban telepedett le. Később nagy sikerű előadókörutat tett az USA-ban és meglátogatta az SZU-t is. A II. világháború éveit Angliában töltötte. – 1920-tól kezdve szorosan együttműködött a Kommunisták Magyarországi Pártjával, 1931-ben Tiétek a föld c. agitációs iratát itthon a magyar kommunisták terjesztették. Fellépett Sallai és Fürst érdekében, valamint az SZU mellett; élére állt a francian.-i, majd az angliai emigráns magyar antifasiszta szervezeteknek, nagy szerepe volt a haladó erők tömörítésében. 1946. máj.-ban hazatért, 1946-től 1949-ig Mo. párizsi követe volt. 1949-ben lemondott. Élete utolsó éveit a politikától visszavonulva Franciao.-ban töltötte. Írt egy drámát (Ravelszky). Hamvait 1962. márc.-ban hazaszállították és a Kerepesi temetőben mauzóleumban helyezték el. – Művei:. Egy egész világ ellen (emlékiratok, München, 1922; Bécs, 1923; Bp., 1965); Faith without illusion Memoirs of M. K. (emlékiratok, London, 1956); K. M. válogatott írásai (I–II. Bp., 1964).
Tihanyi Kálmán
Üzbég, 1897. márc. 8. – Bp., 1947. márc. 8.
fizikus, feltaláló. Szaktanulmányait Pozsonyban és Bp.-en végezte. A távolbalátásnál használt ún. ikonoszkóphoz elvileg hasonló, katódsugaras képbontó magyar feltalálója (angol szabadalma: 1928). Készülékének elvét külföldi kutatókkal (Zworykin stb.) kb. egyidejűleg, de tőlük függetlenül találta fel. A távolbalátással kapcsolatos találmányaira tizenkét országban nyert szabadalmat. Az 1920-as évek végétől a légvédelem kérdései is foglalkoztatták. Ez időben Angliában és Olaszo.-ban a pilóta nélküli, ún. robotrepülőgép megszerkesztésén dolgozott.
Entz Béla
Kolozsvár, 1877. márc. 10. – Pécsvárad, 1959. jan. 14.
patológus; egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1945). 1900-ban szerezte orvosi oklevelét, 1899-től a bp.-i anatómiai és élettani intézetben működött. 1905–06-ban ösztöndíjjal külföldön tanult, 1907-ben tanársegéd. 1911-ben magántanárrá képesítették. 1917-ben a kórbonctan t. tanára az Állatorvosi Főisk.-n; 1918-tól 1952-ig a pozsonyi, ill. a pécsi egytemen a kórbonctan ny. r. tanára, 1918–47-ben a törvényszéki orvostan megbízott előadója. 1931–32-ben és 1945–46-ban az egy, rektora. Jelentős kutatásokat végzett a tuberkulózis, a szifilisz kórbonctana terén. Röviddel a treponema felfedezése után kimutatta azt a congenitalis syphilisnél májban. Elsők között hangoztatta a leukémia daganat jellegét. Kiváló pedagógus volt, kitűnő tanítványokat nevelt. Örökléstani, teratológiai és paleopatológiai kutatásokat végzett. Érdemeket szerzett a pécsi orvosi kar létesítése és megszüntetésének megakadályozása terén. – Művei:. A kórbonctan és kórszövettan alapvonalai (Pécs, 1926).
Esterházy Pál Antal, herceg
, 1786. márc. 10. – Regensburg, 1866. máj. 21.
diplomata, politikus, miniszter. Esterházy Miklós (1765–1833) hg. fia, az MTA ig. tagja (1853). Tanulmányai befejezése után diplomáciai pályára lépett. 1806-ban követségi titkár Londonban, majd Metternich oldalán Párizsban. 1810-ben drezdai követ. Kísérlete a szász udvar megnyerésére kudarcot vallott. Élénk tevékenységet fej tett ki az 1813–15-i béketárgyalásokon. 1815-ben londoni nagykövet. 1830–36-ban az önálló Belgium megteremtését eredményező londoni konferencia osztrák fődelegátusa. 1842-ben lemondott nagyköveti állásáról és bekapcsolódott a magyar politikai életbe. 1848. ápr.-ban a megalakuló Batthyány-kormány tagja, a külügyi teendőket is ellátó, a király személye körüli miniszter. Bécs és a magyar. kormány ellentéteinek kiéleződésekor lemondott. Rövid ideig londoni emigrációban tevékenykedett, szemben állt Kossuthtal. Fényűző életmódja következtében 1860-ban gondnokság alá kellett helyezni a hg.-i hitbizományt. – Műve:. Journal sur son séjour en France, 1814 (Kiadta Hajnal István, Revue des Études Hongr. 1929).
Eötvös Károly
Mezőszentgyörgy, 1842. márc. 11. – Bp., 1916. ápr. 13.
író újságíró, ügyvéd, a Függetlenségi Párt politikusa, szónok. ~ Lajos bátyja. Jogi tanulmányai Pápán, Kecskeméten és Pesten végezte, 1866-ben bírói vizsgát tett. 1863-ban részt vet az Almássy-féle összeesküvésben, ezért pá hónapig fogságot szenvedett. 1865-ben Pápán jogak. tanár, majd a kiegyezés után vm.-ügyész. 1872-ben Deák-párti programma mint ogy.-i képviselő nagy hatású szónoklataival hívta fel magára a figyelmet. Deák Ferenc halála után rövid időre birtokára vonult, de 1877-től mint ellenzéki vezér ismét szerepet vállalt a közéletben. A reformkor liberalizmus híve. 1883-ban a hírhedt tiszaeszlári perben az ártatlanul vádlottak védőügyvédjének szerepét vállalta. Ezzel a perre: neve túljutott az ország határain. 1892-ben egy ideig a Függetlenségi és 48-as pártkör elnöki tisztségét töltötte be, rövidesen azonban új ellenzéki pártot alakított. Több bp. lap számára dolgozott, így a Pesti Napló; Egyetértés stb. Szépirodalmi műveiben, emlékezéseiben; útirajzaiban a reformkort, a 48-as szabadságharcot és a köznemesi liberalizmust lelkesítő példaként ábrázolta. Mesélő kedve és anekdotikus humora teszi írásait vonzóvá. – M. E. K. munkái (I–XXIV., Bp., 1901–1909); Utazás a Balaton körül (I–II., Bp., 1901); Magyar alakok (kort. rajzok, Bp., 1904); A nagy per, mely ezer éve folyik (I–III. Bp., 1904); Harc a nemzeti hadseregért (Bp., 1906); Harc az alkotmányért (Bp., 1909); Házassági viszontagságok (Bp., 1956). – Irod. Borbély István: E. K. (Bp., 1914); Voinovich Géza: E. K. (Bpesti Szle, 1916); Schöpflin Aladár: E. K. (Huszadik Század, 1916); Herczegh Matild: E. K. (Bp., 1928); Rónay Mihály András: E. K. koszorúja. Halálának negyvenedik évfordulójára (Új Élet, 1956. 6. sz.); Dolmányosné Pataki Vera: E. K. (Kortárs, 1966. 4. sz.); Molnár József: E. K. (Theol. Szle, 1966. 5–6. sz.). – Szi. Krúdy Gyula: A vajda (A tegnapok ködlovagjai, Bp., 1961)
László Gyula
Kőhalom, 1910. március 14. – Nagyvárad, 1998. június 17.
Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár.
Életpályája
Elemi iskoláit Kőhalomban és Kolozsváron végezte, 1928-ban Budapesten érettségizett. A Magyar Képzőművészeti Főiskolai tanulmányait 1933-ban végezte el. Tanárai közt olyan neves művészek voltak, mint Rudnay Gyula, Réti István, Csók István, Glatz Oszkár, Lyka Károly. Művészettörténet, néprajz, magyar, földrajz, régészet szakot hallgatott. 1935-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt dolgozott a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban, valamint a Nemzeti Múzeumban gyakornokként. Később a Múzeumi Központban előadó lett, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. Tanulmányúton Londonban, Rómában, Párizsban, és Firenzében járt. 1938-ban megkapta a Harriseion-ösztöndíjat, mintegy fél évig volt lehetősége Görögországban, a görög és bizánci művészeteket tanulmányozni. 1940–1949 között Kolozsvárott volt egyetemi tanár. Székelyföldön népdalokat tanult, fejfákat, bútorokat rajzolt, festett. Ezenkivül kortársairól mintegy 600 portrét rajzolt és festett. Megtanulta a bronz-, kő-, és faszobrászatot, valamint a terrakotta- és éremkészítést is. Miután visszatért Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítások ügyeivel foglalkozott, 1957 és 1980 között a budapesti tudományegyetem tanára, tanszékvezetője volt. 1980-ban nyugdíjba vonult. A 1960-as évek közepén dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét, majd a szvidéri-elméletként ismertté vált eredet-elméletet. Díjak :1988 Fitz József-díj ,1991 Széchenyi-díj ,1993 Nagy Lajos-díj, 1993 Budapestért Díj Finn Oroszlán lovagja, Munka Érdemrend arany fokozata, Aranykoszorús csillagrend ,Kiváló tanár Emléke: Alsócsernáton kopjafa, Dombormű az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban , Róla elnevezett gimnázium Újpalotán, Budapesten
Művei: Kolozsvári Márton és György Szent-György szobrának lószerszámja. Kolozsvár, 1942, A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben. Kolozsvár, 1943, A honfoglaló magyar nép élete. Kolozsvár, 1944 ,A népvándorlás lovasnépeinek ősvallása. Budapest, 1946,Lehel kürtje. Budapest, 1953 ,Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. Budapest, 1961, Hunor és Magyar nyomában. Budapest, 1967, Az ősember művészete. Budapest, 1968, A népvándorláskor művészete Magyarországon. Budapest, 1970, A honfoglalókról. Diószegi Vilmos emlékének. Budapest, 1973, Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Élet a Kárpát-medencében a magyar államalapításig. Budapest, 1974, Régészeti tanulmányok. Budapest, 1977, A nagyszentmiklósi kincs. (Társszerző.) Budapest, 1977, Művészetről, művészekről. Írások a képzőművészetről. Budapest, 1978, A „kettős honfoglalás”. Budapest, 1978 „Emlékezzünk régiekről”. A Kárpát-medence egykori népeinek története és a magyar honfoglalás. Budapest, 1979, Őstörténetünk. Egy régész gondolatai néppé válásunkról. Budapest, 1981, 50 rajz a honfoglalókról. Budapest, 1982, Számadás népünkről. Budapest, 1986, Árpád népe, monográfia. Budapest, 1988 ,Őseinkről. Budapest, 1990, Arckép és kézírás. 1–2. Köt. Veszprém, 1992, A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, 1993 ,A zurói temető Budapest, 1993, A honfoglaló magyarok. Budapest, 1996, Ex libris. Mesterségem: régész. Budapest, 1996
Egry József
Újlak, 1883. márc. 15. – Badacsonytomaj, 1951, jún. 19.
festő, Kossuth-díjas (1948), a magyar modern festészet egyik legeredetibb képviselője. Napszámosszülők gyermeke. Festészeti tanulmányait Korcsek Jánosnál kezdte meg, majd Münchenben folytatta. 1905-ben Lyka Károly segítségével Párizsba utazott, ahol főként a modern festői törekvéseket tanulmányozta. Visszatérve 1906–1908 között a Képzőművészeti főisk.-n Ferenczy Károly és Szinyei Merse Pál tanítványa. 1907-ben Menhely előtt c. képével állami ösztöndíjat nyert. 1909-ben kollektív kiállítása volt a Művészházban. 1912-ben Belgiumban járt. Katonáskodása után 1918-tól kezdve a Balaton mellett élt és számtalan változatban festette a Balatont Keszthelyen, Badacsonyban, majd Badacsonytomajban. 1922-ben a Belvederében rendezett kollektív kiállítást. 1924-ben Ernst-díjat, 1926-ban Szinyei-tájképdíjat nyert. Berlinben és Drezdában, 1927-ben Hamburgban volt gyűjteményes kiállítása. 1930-ban Szicíliában járt tanulmányúton (Isola bella, Taorminai hegyek között); 1938-ban a Képzőművészek Új Társasága (KUT) elnökévé választották. 1945-ben állami nagydíjat, 1947-ben Szabadság érdemérmet kapott. Ugyanez évben Velencében volt kiállítása, 1951-ben a Fővárosi Képtár, 1958-ban a Veszprémi Múz. mutatta be képeit. A plein air törekvéseket és konstruáló irányokat ötvöző drámai erejű piktúrájának fiatalkori szakaszát kubisztikus útkeresés jellemezte. Belgiumi tanulmányútja után már Meunier hatását tükröző munkásképeket festett. Az 1920-as évektől kezdve viszont csaknem kizárólagos témája a Balaton. Először az expresszionizmus formanyelvén fejezte ki magát, majd egyéni stílust teremtett. E sajátos technikájú (olajpasztell festésű) képei szuggesztív látomásban egyesítik az embert és a természetet (Szegény halászok, Visszhang, Vitorlaigazító). Számos képe van az MNG-ben, a pécsi, keszthelyi múzeumban, valamint magángyűjteményekben. E művek között több önarckép is található. 1966 nyarán műveiből nagyszabású gyűjteményes kiállítást rendeztek a Tihanyi Múzeumban.
Erdei Sándor
Makó, 1915. márt. 17. – Bp., 1984. júl. 9.
író, Erdei Ferenc agrárközgazdász, politikus fivére. Középiskoláit Makón végezte, majd képzőművészeti tanulmányokat folytatott. 1935-től Bp.-en Pátzay Pálnál szobrászatot tanult, és a Képzőművészeti Főisk.-ra járt. 1939 és 1941 között katonai szolgálatot teljesített. Ekkor érdeklődése az írás felé fordult. Művészeti kritikákat, novellákat publikált a Kelet Népe és a Magyar Csillag c. lapban. 1944-ben részt vett a Parasztpárt szervezésében, és bekapcsolódott a Délmagyarország szerkesztési munkálataiba. 1945-ben Bp.-re került mint a Nemzeti Parasztpárt propaganda osztályának vezetője. 1945-1949-ben a Szabad Szó, majd a Művelt Nép c. lap szerkesztője lett. Később kinevezték a Népművelési Min. főosztályvezetőjévé, majd min. h.-sé. 1953-tól ő szerkesztette az Új Hang c. folyóiratot. 1954-1956 között a Magyar Írószövetség főtitkára volt. Irodalompolitikai cikkeit bírálatait, novelláit a Fórum, a Valóság, az Új Hang, az Irodalmi Újság a Kortárs közölte, a Kortársban jelent meg Egy barátság történetéből Bibó Istvánnal c. cikke (1983. 5. sz.).– Művei:. Gondolkodni jó. Válogatás hátrahagyott munkáiból (vál., szerk. Erdei Sándorné Dezső Ginda, Makó. 1986).
Esterházy Pál, herceg
Kismarton, 1901. márc. 23. – Zürich, 1989. máj. 26
földbirtokos, ~ Miklós herceg fia, felesége Ottrubay Melinda balett-táncosnő. Egy évig Bécsben járt a kereskedelmi akadémiára, majd Münchenben folytatta tanulmányait. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi doktori fokozatot nyert Nemzeti eszme és szociális fejlődés c. tanulmányával, a jogi doktori címet A szövetkezetek alapgondolata és viszonya az utolsó évtized magyar törvényhozásában c. értekezése alapján szerezte meg. Az Esterházy-hitbizomány uraként folytatta a Hanság telkesítését, fejlesztette és tökéletesítette az állattenyésztést. Magnemesítést létesített, korszerűsítette badacsonyi szőlészetét. Kapuváron húsgyárat, Dombóváron malmot és sertéshizlalót létesített. Erdészetét iparvállalatok létrehozásával tökéletesítette. Telkeket parcelláztatott és juttatott alkalmazottai számára. Műbarát és tudománypártoló volt. 1938-ban 300 000 pengős alapítványt tett az orvosi kutatás előmozdítására. A m. képzőművészetet évenkénti vásárlásaival, festészeti és szobrászati díjak adományozásával támogatta. Elkészíttette Eszterházán a Haydn-domborművet és Kismartonban a Haydn-síremléket. Saját költségén kiadatta Esterházy Miklós nádor m. és török iratait. 1948. dec. 26-án törvénytelenül letartóztatták. A Mindszenty-perben negyedrangú vádlottként valuta-bűncselekményekben emeltek vádat ellene és 15 évi fegyházra ítélték. 1956-ban kiszabadult. Elhagyta az országot, Ausztriában, majd Svájcban élt.
Entz Géza
Mezőkomárom, 1842. márc. 29. – Bp., 1919. dec. 4.
zoológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1883, r. 1890, ig. 1909). ~ Ferenc orvos fia. Egy.-i tanulmányait Pesten végezte. 1867-ben orvosdoktorrá avatták. 1868-ban a pesti egy. élettani tanszékén tanársegéd, 1869-től a kolozsmonostori gazdasági ak. tanára. 1873-tól a kolozsvári egyetem., 1889-től a bp.-i műegy. állattani tanszékén, 1901-től 1914-ig, nyugdíjazásáig a bp.-i egy. orvoskarának állattani és összehasonlító bonctani tanszékén ny. r. tanár. 1894–96 között a műegy. rektora. Szerk. 1879-től a kolozsvári Orvostermészettudományi Értesítőt, 1890-től a Természettudományi Közlöny társszerkesztője volt. Főleg a véglényekkel foglalkozott és felfedezte az állatnövény szimbiózist (a véglények együttélését moszatokkal). Sokat foglalkozott általános állattani kérdésekkel, különösen a mimikri jelentőségével. Az elsők között ismertette Mo.-on Darwin A fajok eredete c. munkáját, de később antidarwinista nézeteket képviselt és 1914-ben a Természettudományi Társ. elnöki megnyitójában teljesen elvetette a darwinizmust. Ugyanakkor élesen visszautasította a biologizmus elveit. A szakfolyóiratok számos tudományos cikkét közölték. Török Auréllal fordította Darwin Az ember származása és az ivari kiválás c. művét (Bp., 1884). – Főművei:. Az alsóbbrendű állatoknál előforduló levélzöldtestecskék természetéről (Kolozsvári Orvos-természettud. Ért. I. 1876, németül az erlangeni Biolog. Centralblattban, 1882); Über Infusorien des Golfes zu Neapel (Mitteilungen aus der zoolog. Station zu Neapel, Leipzig, 1884); Tanulmányok a véglények köréből (Bp., 1888); A Vorticellinák rugalmas és összehúzódó elemei (Bp., 1891); Állatok színe és a mimikry (Bp., 1908).