Február 4. 2010.
| Magyar Krónika,február 4. |
|
| Montreál |
Fricsay Richárd
(Bécs, 1888. febr. 5. – Bp., 1961. febr. 11.): karmester. 1908–1910-ben a székesfehérvári ezrednél zenei tiszt. 1910–1920 között a zágrábi honvédezrednél karmester. 1920–1922-ben a Ludovika Akadémia. ének- és zenetanára. 1922–1923-ban a katonai földrajzintézetben működött mint irodatiszt, majd visszatért a zenei pályára. 1924–1945 között a budapesti folyamőrzenekar karmestere, 1945–1946-ban a honvédelmi min. zeneügyi osztályán főzeneig., karmester-ezredes. 1947–1958 között a Rádió alkalmazásában állott mint zenei rendező és kottatári tisztviselő.
Ferenczy Károly (Bécs, 1862. febr. 8. – Bp., 1917. márc. 18.): festő, az impresszionizmus legnagyobb magyar mestere, Ferenczy Noémi, Béni és Valér apja. Jogi, mezőgazdasági tanulmányait félbehagyva 1884-től festészetet tanult Rómában és Münchenben, majd két évig a párizsi Julian Akadémia. növendéke volt. Robert-Fleury és Bouguereau voltak tanára, de mint magyar. tanulótársai: Csók István, Iványi-Grünwald Béla, ő is Bastien-Lepage-t tartotta eszményképének. Ezt tükrözi Párizsban készült első műve, Kallós Ede arcképe és 1889–92 között Szentendrén készült alkotásai (Válás, Leányok virágot gondoznak stb.). 1893-ban Münchenben megismerkedett Hollósy Simonnal és szabadisk.-jának idegen és m. tagjaival. Fejlődésére ez időben Herterich hatott igen erősen (Madárdal, Orfeusz stb.). 1896-ban csatlakozott a Nagybányára vonult festőcsoporthoz (Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Csók István, Iványi-Grünwald Béla és mások), és ott hosszú időre le is telepedett. Stílusa ettől kezdve egyenletes ütemben fejlődött sajátosan egyénivé, amely ugyanakkor a nagybányai irányzatot is képviselte (Hegyi beszéd két változata, 1896–97; Három királyok, 1898; Esti hangulat lovakkal, Hazatérő favágók, 1899; Józsefet eladják testvérei, 1900 stb.). 1900-tól a napfény festése kötötte le érdeklődését, és egyidejűleg az emberalak és arc kifejezése vált lényegessé számára (Gesztenyefák, 1900; Nyári reggel, Márciusi est, Nyár, 1902; Festőnő, 1923; Templom, Október, 1903; Napos délelőtt, 1905; Gyermekek ponnykon, 1905; Nyári nap, 1906 stb.). Oldott és árnyalt festése lassan nagy foltokká alakulva erős körvonallal, a dekorativitás ízeit keverte néhány kísérletébe (Archaeológia, Levétel a Keresztről stb.). 1906-ban a Képzőművészeti Főiskolán az alakrajz és festés tanára. Bp.-re költözött s addig szinte kizárólagosan szabadtéri gyakorlatát műtermi piktúrával cserélte fel. Életműve több szakaszra tagozódik. A kezdeti korszakára a müncheni leíró ábrázolás volt a jellemző. A nagybányai szakaszban a plein air sajátos m. válfaját teremtette meg. Késői korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái vonzották (Akt zöld háttérrel, 1911; Akt vörös háttérrel, 1913; Pieta, 1913; Alvó cigányleány, 1915 stb.). A 20. sz.-i m. festészet egyik legjelentősebb képviselője, a nagybányai művésztelep egyik iránymutató egyénisége volt. Nagy hatással volt a m. festészet további alakulására. Emlékkiállítását Petrovics Elek rendezte 1922-ben. Fő művei az MNG-be kerültek.
Fejér Lipót
(Pécs, 1880. febr. 9. – Bp., 1959. okt. 15.): a század egyik legjelentősebb matematikusa, az MTA tagja (l. 1908, r. 1930, t. 1946), Kossuth-díjas (1948). Elemi és középiskolai tanulmányait Pécsett végezte. Középiskolás korában az 1894-ben indult Középiskolai Matematikai Lapok kiváló feladatmegoldója, hasonló célkitűzésű francia lap munkatársa is lett. Elemi aritmetikai és geometriai feladatmegoldásokat tartalmazó munkájával elnyerte a pécsi Nemzeti Kaszinó 4 aranyból álló pályadíját. 1897-ben érettségizett, majd a bp.-i műegyetem. gépészmérnöki karára iratkozott be. A Matematika–Fizikai Társulat őszi tanulóversenyén II. díjat nyert, s átiratkozott a bp.-i tudományegyetem. bölcsészeti karára. Az 1899–1900-as tanévet Berlinben töltötte, ahol H. A. Schwarz hatására figyelme a Fourier-sorok felé fordult. 1900-ban publikálta erre vonatkozó nagy jelentőségű tanulmányát. Ennek és több ezt követő értekezésnek tartalma Fejér egyik klasszikus tétele; ez lényegében a tárgya 1902-ben megjelent doktori értekezésének. Ezzel a trigonometrikus sorok modern elméletének alapjait rakta le, az egész analízisre vonatkozó kutatásoknak hatalmas lökést adva és a matematika más ágaiban is jelentős eredményeket hozva. 1902 nyarán az ógyallai csillagdában hullócsillag-megfigyelőként működött. Az 1902–03. tanév téli szemeszterét Göttingenben, a nyárit Párizsban töltötte. Hazaérkezve 1905. márc.-ig a bp.-i egyetem. matematikai intézetéhez, utána a kolozsvári egyetemre került repetitornak. Ugyanezen évben itt magántanárrá képesítették az analízis és analitikai mechanika tárgyköréből. 1906-ban adjunktus, 1911-ben ny. r. tanár lett Kolozsvárott. Ugyanezen évben Bp.-re hívták meg a tudományegy. egyik matematikai tanszékére, amelyet haláláig vezetett. Interpolatióról c. munkájáért az MTA nagyjutalmát nyerte el (1911–17). Tagja volt a Göttingeni Tudományos Társ. matematikai–fizikai osztályának, a bajor és lengyel tudományos akadémiának, a calcuttai matematikai társaságnak. 1933-ban a chicagói világkiállításra meghívott négy legkiválóbb európai tudós egyike volt. Haladó gondolkodású, nagy műveltségű ember, Ady barátja volt. A fehérterror, majd a nyilasuralom alatt sokat szenvedett. Körülötte és Riesz Frigyes körül alakult ki a világhírű magyar matematikai iskola. – Főműve:. Sur les, fonctions bornées et intégrables (Comptes Rendus. Paris, 1900); Beispiele stetiger Funktionen mit divergenter Fourierreiche (Crelle Journal, 137. 1909); Über trigonometrische Polynome (Crelle )
Barabás Miklós
(Kézdimárkosfalva, 1810. febr. 10. – Bp., 1898. febr. 12.): festő, az MTAl. tagja (1836). A nagyenyedi kollégiumban tanult, egészen fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni. 1829-ben kijutott Bécsbe, ahol rövid ideig J. Ender növendéke volt. 1830-ban Kolozsvárra visszatérve, Barra Gábortól a litográfia technikáját sajátította el, melyet magas művészi színvonalon egész életén át művelt. 1831-től két esztendőt Bukarestben töltött, ahol keresett arcképfestő lett. 1834-35-i itáliai tanulmányútja igen termékeny hatással volt művészetére. W. L. Leitch angol festőtől a vízfestés technikáját s egy merőben újfajta természetábrázolást vett át. Velencében lemásolta Veronese Európa elrablása c. képét, s e műve 1835-ben Pesten nagy sikert aratott. Ettől kezdve kisebb megszakításokkal mindvégig Pesten élt. Jelentős része volt abban, hogy Pest művészi központtá vált. Ő volt az első művészetéből megélni tudó festőnk, amit főként az tett lehetővé, hogy az arckép minden műfaját és technikáját kiválóan művelte. Szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette, Széchenyi Istvánt, Kossuthot, Petőfit, Bemet stb. Jellemábrázoló készséget tükröző remekművei közül is kiemelkedik Liszt Ferenc és Bittó Istvánné (1874) arcképe. Igazán nagyot e műfajban alkotott. Aprólékosan megmunkált olajfestményeit, rajzait, akverelljeit gondos elmélyülés, finom színezés jellemzi. Csoportképeiben (Bencsikné családjával, 1840; A művész három leánykája, 1849) kompozíció és rajzbeli fogyatékosságok mutatkoznak. Vásárra induló oláh család (MNG) c. életképe minden festői szépsége mellett is kissé merev maradt. Tájképakvarelljei az alföldi táj szépségének megkapó ábrázolását adják (Alföldi táj gémeskúttal stb.). Biedermeier hangulatot árasztó életképei közül kiemelkedik a többször is megfestett Galambposta (1840). Az abszolutizmus idején anyagi nehézségekkel küzdött, átmenetileg fényképezéssel, majd oltárképfestéssel foglalkozott. 1859-ben kiharcolta a Képzőművészeti Társulat megteremtését, melynek 1862-től haláláig ig. elnöke volt. 1867-ben Pest városának képviselője. Önéletrajza életének és működésének, valamint kora társadalmi és művelődési viszonyainak eleven dokumentuma. Műveiből 1948-ban emlékkiállítást rendeztek. – M. B. M. emlékiratai (közli Kézdi Kovács László, Bp., 1902); B. M. önéletrajza (jegyzetekkel kiadta: Bíró Béla, Bp., 1944).
Csók István
(Sáregres, 1865. febr. 13. – Bp., 1961. febr. 1.): festő, Kossuth-díjas (1948 és 1952); kiváló művész (1952). A bp.-i Mintarajztanodában Greguss János, Székely Bertalan, Lotz Károly, 1886-87-ben a müncheni akadémián Löfftz, Hackl, végül 1889-ben a párizsi Julian Akadémián Bouguereau, Robert-Fleury növendéke volt. Ezután évekig Münchenben élt, s képeivel nagy nemzetközi díjakat nyert (Ezt cselekedjétek…, 1890; Árvák, 1891 stb.). 1896-ban csatlakozott a Hollósy Simon vezette nagybányai csoporthoz, s a nyarakat Nagybányán töltve Bp.-en élt. 1903-ban Párizsba költözött, s festészete egyre inkább közelebb került a posztimpresszionisták foltfestéséhez, színei az impresszionisták keveretlen ragyogásához. Ekkor készültek nevezetessé vált aktos kompozíciói (Műteremsarok, 1905, MNG; Thámár, 1906, Római Galéria; Vámpírok, 1909 stb.). Hazatérve 1911-ben nagy állami aranyérmet nyert (Wlassics-arckép, MNG). 1914-ben gyűjteményes kiállításon mutatta be addigi alkotásait a Műcsarnokban. Ebben az időszakban festette legszebb és legérettebb képsorozatait (a kislányáról festett Züzü-képek, 1910-15; Balatoni sorozat, 1916-31; Sokác képek, Tulipános láda 1910 után, Arcképek, Keresztapa reggelije 1911-32 stb.). 1920-ban a Szinyei Társ. elnökévé választották. 1921-től 1932-ig a Képzőművészeti Főisk. tanára. A II. világháború kitöréséig egyenletes és fejlődő erővel dolgozott új (Zsuzsánna, Lila fauteuil, Margit-híd bővítése, tájképek stb.) és régebbi témáin (Nirvána). A háború azonban lefékezte munkakedvét és munkabírását, amelyet a felszabadulás magas kora miatt már csak részben adhatott vissza. Danaföldvári tájképeit festette akkor (1947). 1951-ben betetőzte életművét a Háború és Béke hármas kompozíciójával. 1949-ben a Magyar Képzőművész- és Iparművész Szövetség elnökévé választotta. Egyike volt azon kevés számú nem olasz művésznek, akinek önarcképét az Uffizi-képtár kitüntetésképpen gyűjteményében kifüggesztette. Műveinek túlnyomó része az MNG ben található, ahol 1965-ben emlékkiállítása volt. – M. Emlékezéseim (Bp., 1945).
Csanádi Árpád
Pestszenterzsébet, 1923. febr. 23. – Bp., 1983. márc. 7.): sportvezető, labdarúgó, edző. Testvére Csanádi Ferenc labdarúgóedző, felesége Erdődi Katalin atléta, testnevelőtanár. 1941-ben a Pestszenterzsébeti Kossuth Gimn.-ban érettségizett, 1941-től 1943- ig a Pázmány Péter Tudományegy.-en jogot hallgatott, 1948-ban a Testnevelési Főiskolán testnevelőtanári oklevelet szerzett, 1969-ben az Eötvös Loránd Tudományegy. (ELTE) Bölcsészettudományi Karán az olimpiák történetéből doktorált. 1946-tól 1950-ig a Ferencvárosi Torna Club (FTC) labdarúgója. 1948–49-ben a m. bajnokcsapat tagja, 1946-tól 1950-ig az FTC-ben 47 bajnoki mérkőzésen szerepelt. 1956-tól 1957-ig az FTC labdarúgó-szakosztályának edzője. 1974-ben az FTC örökös bajnoka. 1948-tól 1949-ig a bp.-i Sz. Imre Gimn. testnevelőtanára, 1949. szept.-től 1962-ig a Testnevelési Főisk. Sportjáték Tanszékének munkatársa, tanársegéd, adjunktus, majd docens. 1952-ben a helsinki olimpián a m. csapat technikai vezetője. 1958-tól 1983-ig a Magy. Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, 1962-tól 1983-ig az Orsz. Testnevelési és Sport Hivatal (MTS OT, ill. OTSH) elnökhelyetese, 1966-ban a bp.-i atlétikai Európa-bajnokság szervező bizottságának elnöke. 1964-től 1983-ig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, 1968-tól a NOB programbizottságának elnöke; 1975-től 1979-ig és 1982-től 1983-ig a NOB végrehajtó bizottságának tagja; 1982-től 1983-ig a NOB sportig.-ja, 1983-ban NOB Érdem-éremmel tüntették ki. – Művei:. Labdarúgás (1-3., Általános rész, technika, Játékrendszer, taktika, Az edzés; TF tankönyv, Bp., 1955/62. 4. átdolg. kiad. Bp., 1978; román nyelven Bukarest, 1956/58; cseh nyelven Prága, 1957; lengyel nyelven Varsó, 1957; bolgár nyelven Szófia, 1957; német nyelven Bp., 1957; Berlin, 1963; albán nyelven Tirana, 1961; olasz nyelven Firenze, 1961; spanyol nyelven Barcelona, 1963; Havanna 1966/68; angol nyelven Bp., 1965; Bp., 1972; Bp., 1978; japán nyelven Tokió, 1967/70; török nyelven Ankara, 1973; orosznyelven Moszkva, 1978/85); Fradi-fiúk Ausztráliában (Bp., 1957); Labdarúgás alapfokon (Bp., 1961, 2. bőv. kiad. Bp., 1965).