A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 
 



December 6, 2006

Magyar Krónika
Bencsics Klára
Montreál

 

Stein Aurél (Sir Marc Aurel Stein) régész, geográfus, Belső-Ázsia és Irán világhírű tudományos kutatója
Pest, 1862. november 26.- Kabul, Afganisztán, 1943. október 28.

Korán árvaságra jutott. Taníttatásáról nagybátyja, Hirschler Ignác szemészprofesszor, és nála 19 évvel idősebb Ernő bátyja gondoskodtak. A jómódú, művelt zsidó polgárcsalád gyermeke 1873 és 77 között Drezdában a Kreuz Schuléban tanult. Itt Hausmann professzor előadásai terelték a figyelmét Nagy Sándor ázsiai hódításaira.

1879-ben Budapesten a fasori evangélikus főgimnáziumban érettségizett. Iranisztikai és indológiai tanulmányokat folytatott Bécs, Lipcse és Tübingen egyetemein. 1884-1885-ben Trefort Ágoston kultuszminiszter támogatásával ösztöndíjasként London, Cambridge és Oxford egyetemein tanult. 1885-1886-ban a Ludovica Katonai Akadémián sajátította el azokat a tereptani és kartográfiai ismereteket, amelyek később lehetővé tették számára Belső-Ázsia feltérképezését. A nyári vakációkat az Alpokban töltötte. Az itt szerzett hegymászó tapasztalatait később Ázsia magashegységeiben kamatoztatta.

Mivel hazájában nem kapott képzettségének és érdeklődésének megfelelő állást, visszatért Angliába, ahol Duka Tivadar, egykori negyvennyolcas honvédtiszt egyengette karrierjét. Duka társasági kapcsolatainak köszönhetően az angol tudományos körök felfigyeltek a fiatal, tehetséges szakemberre 1887-ben jutott ki Indiába, ahol a lahorei Oriental College principálisává nevezték ki.

1888-1896 között tett utazásain Kasmír régészeti emlékeit, folklórját és történelmi-földrajzi viszonyait tanulmányozta.

Első tudományos műve, a Királyok Könyve, a kasmíri őskrónika 1894-ben jelent meg. 1897-ben A fehér hunok és rokon törzsek indiai szereplése címmel tartotta meg akadémiai székfoglalóját Budapesten. 1898-ban kezdte el az anyaggyűjtést és előtanulmányait Nagy Sándor indiai hadjáratával kapcsolatosan. Számos buddhista szentélyt (a Kandag-völgyi Gumbatban, az Amlik-dara völgyében, Tokar-darában és a Dzsambi-völgyi Dzsurdzsuratiban) és erődítményt tárt fel.

1900-ban Curzon indiai alkirály támogatásával indult el az első belső-ázsiai expedíciójára.

A Khotantól délre található Kunlun 6-7000 m-es ismeretlen hegyláncait, a Jurung-kás felső folyását és forrásvidékét térképezte fel. Kelet-Turkesztán homoksivatagjaiban a Sven Hedin által felfedezett romoknál, Khotan közelében régészeti kutatásokat végzett, s maga is sok jelentős romterületet kutatott fel (Niya, Endere, Keriya).

Második expedíciója 1906-1909 között a Tarim-medencébe és Kunlunba irányult. A hegység gleccsereit (Káskul-gleccser, Ortrughul-gleccser) térképezte, majd Khotan környékén, Khadalikban Lou-lanban és Miranban végzett régészeti ásatásokat. Tanulmányozta a Lop-nór sivatagi képződményeit, majd a Takla-Makánt átszelve Marco Polo nyomán indult Kelet felé.

Tunhuangban az 1879-ben feltárta az Ezer Buddha Csarnokai barlang-szentélyeket. A rendkívüli felkészültségű, céltudatosan dolgozó kutató szakértő szeme rögtön felismerte: a kínai, a belső-ázsiai és az indiai kultúra találkozásának páratlan értékeit rejtik a barlangok. Mintegy 3000 db kínai nyelvű tekercset, 6000 db kisebb (V-X.sz-i) kínai dokumentumot és 400 db buddhista selyemfestményt szerzett meg. Az általa gyűjtött anyagból egy ismeretlen nyelv nyomai bukkantak elő, és a Közép-Ázsia történelmének egy homályos fejezetére derült fény.

Az értékes anyag a londoni British Múzeumba, ill. az indiai nemzeti múzeumba került Azonosította az ókori selyemút egy szakaszát, s rábukkant a Khotant és Ladakot összekötő régi karavánút nyomaira. Második útja eredményeiért a Royal Geographical Society a földrajzi felfedezésekért adományozható aranyérmével (Founder's Medal) tüntette ki. Az oxfordi és a cambridge-i egyetemek díszdoktorukká fogadták.

Harmadik expedíciója (1913-1916) ismét a Tarim-medencébe irányult. Feltérképezte a Turfani-mélyföldet, Murtukban számos buddhista szentélyt és sírkamrát tárt fel. 1926-ban ismét a Szvát folyó vidékén utazott. Topográfiai felvételei és Nagy Sándor történetírója, Arrianosz adatai alapján tisztázta a legendás ókori Aornosz helyét. 1927-1928-ban Észak-Beludzsisztánban és Brit Mekránban kutatott. 1930-ban hosszabb utat tett Kelet-Ázsiában és Japánban. . 1933-1936 között ismét Perzsiában végzett régészeti ásatásokat. Számos rommezőt tárt fel Siráz, Khuzisztán, Lurisztán, Kirmansáh és az Urmia-tó vidékén.

1938-ban a hajdani római limes szíriai és transzjordániai vonalát kezdte kutatni. 1940-ben a Pandzsábban, 1943-ban Délkelet-Beludzsisz-tánban járt. Újabb expedíció előkészületei közepette, 81 éves korában érte a halál.

Legjelentősebb ásatása a hajdani ujgur főváros, Asztana (Ilihot vagy kínai nevén Gaucsong) temetője volt, ahol a feltárt 500 körüli sírban olyan emberek voltak eltemetve, mint akik Árpád népével a Kárpát-medencébe érkeztek és olyan "halotti szemüvegek" és részleges lótemetkezések kerültek elő, mint a magyarországi honfoglalás kori sírokból. "Hiszem - írja Stein Aurél -, hogy azokat, akik Árpáddal együtt jöttek be a magyar földre a belső-ázsiai törzsökös türkök közé sorolhatjuk."

Hat évtizedet átívelő munkásságának súlypontját az orientalisztika, a filológia, a régészet és a művészettörténet alkotta. Maradandó életművet hagyott hátra a geográfia és a térképészet terén is. Eredményeit számos magas kitüntetéssel ismerték el. 1912-ben az angol király lovaggá ütötte.

Főbb művei: Belső-Ázsia kiszáradásának kérdése. Földrajzi Közl., 1911; Indiából Kínába, Bp., 1923

Legbelsőbb Ázsia földrajzi hatása a történelemben. Bp., 1925
Nagy Sándor nyomdokain az Indushoz, Bp., 1929
Az indó-perzsa határvidék ősi története. Bp., 1935

Darvas Szilárd

(1909. nov. 30. Budapest - 1961. márc. 9. Budapest) költő, konferanszié, vígjáték- és kabarészerző.

Iskolái elvégzése után nyomdász lett, de költő akart lenni. Ne hagyjatok c. verseskötetének előszavában Tabi László így írt: "Egyre növekvő népszerűségének alapjait ragyogóan szellemes politikai glosszái rakták le. Ezt a zsurnalisztikai műfajt előadásmódjának eredeti és lebilincselő voltával irodalmi rangra emelte. Szerkesztett hetilapot is (nem is egyet), de otthon volt a színpad világában is."

Számtalan kabarétréfa, jó néhány színdarab, megszámlálhatatlan dalszöveg, sanzon futott ki a keze alól. Igen könnyen dolgozott. Két filmjével is sikert ért el. (Állami áruház, Felfelé a lejtőn). Emellett az előadó művészet egyik legnehezebb és legbonyolultabb ágában is országosan ismertté tette nevét: kitűnő konferanszié volt.

Molnár Gábor író, vadászutazó
Született: Budapest 1908. december 2.
Meghalt: Budapest 1980. október 29
.

Tizenegy éves volt, mikor pincér édesapja meghalt. Egy ideig "borfiúként" dolgozott, majd Pápára ment, ahol 1927-ben mezőgazdász képesítést szerzett. Két évig gazdászgyakornokként uradalmakban dolgozott, 1930 tavaszán újsághír nyomán jelentkezett egy Észak-Brazíliába tervezett, többé-kevésbé amatőrökből verbuválódó expedícióba, melyet egy cipőbolt tulajdonos finanszírozott az Magyar Nemzeti Múzeum erkölcsi támogatásával. A háromtagú expedíció vezetője Horváth Elemér volt, és Molnár Gáboron kívül részt vett benne s szerény anyagi javakat biztosító Pusztai Lajos. 1930 júniusában érkeztek Dél-Amerikába.

Molnár előrement Manausba, Amazonas állam fővárosába, ahol arról értesült, hogy társai az érdemi munka megkezdése előtt megbetegedtek, és a teljes felszerelést pénzzé téve hazautaztak. Ő azonban maradt. A Tapajós folyó partján fekvő Boa-Vista faluban farmfőnöknek állt be a Ford társaság hatalmas, millió hektárnál nagyobb kaucsukültetvényének egyik telepén (Fordlandia).

1932. március 7-én, huszonhárom éves korában elveszette a szeme világát, mert a kezében felrobbant egy megsemmisítésre szánt gyutacsdoboz. Még abban az évben hazatért Magyar-országra és hozzákezdett élményei feldolgozásához. Első cikke 1933 februárjában jelent meg a Pesti Naplóban, s attól kezdve írásaiból tartotta fenn magát. 1940-ben adták ki első könyvét, melyet még másfél tucatnyi követett.
1964-ben, régi vágyát teljesítve, felesége kíséretével Mongóliába utazott. 1968-ban megismételte ezt az utat. 1972-ben a brazil külügyminiszter vendégeként több hónapot töltött a dél-amerikai országban. Ez alkalommal számos, kevéssé ismert indián törzs falvaiba is eljutott.

Elsősorban természettudományos gyűjtő volt, nem törekedett nép- vagy tájföldrajzi felfedezésekre. Mégis sikerült olyan vidékeket bejárnia, melyekről addig nemigen rendelkezett híradással a tudományos világ.

Végighajózott az Amazonason a Puruson felüli szakaszig, valamint annak nagy mellékfolyóin, a Tapajóson, a Cuparin, az Uatumán és a Rio Negrón, nagyobbrészt csónakkal, egyedül vagy néhány társa kíséretével. Kinntartózkodása során folyamatosan küldött haza rovarokat és egyéb gyűjtött anyagot az MNM-nek. Hazautazásakor két óriáskígyót hozott a budapesti állatkertnek. Műveiben nagy képzelőerővel jelenítette meg az ő kedves Amazóniáját. Bensőséges hangulatú, színes, erőteljes leírásai, fordulatos történetei máig az egyik legnépszerűbb magyar útleíróvá.

Karády Katalin (Kanczler)
(Bp. 1912. dec.8. - New York, 1990. febr.7.): színésznő, énekesnő.

Cs. Aczél Ilonánál tanult színészmesterséget, Egyed Zoltán indította el színészi pályáján. Dekoratív megjelenése, titokzatos, erotikus sugárzású lénye, mély hangja, szuggesztív egyénisége elsősorban filmszerepekben és a pódiumon érvényesült. Fellépett a Vígszínházban és a Pesti Színházban is. Mint filmszínésznőt Zilahy Lajos fedezte fel. 1939-1948 között húsz nagyjátékfilm és három kisfilm főszerepét játszotta el. 1944 őszén a Gestapo kémkedés vádjával letartóztatta. 1945 után viszont rendőri felügyelet alá helyezték egy ideig. Még fellépett operettekben, zenés darabokban Budapesten és vidéken. 1949-ben külföldre távozott
Kalapszalonja volt, de emigrációs évei alatt néhányszor színpadra lépett.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | 2006 Magyar Krónika Rt.