Szeptember
Szeptember 4
- szeptember 26
Magyar Krónika, szeptember
2. |
|
Montreál
|
Maléter Pál (Eperjes,
1917. szept. 4. – Bp., 1958. jún.
16.):
katonatiszt, honvédelmi miniszter.
Orvosi tanulmányokat folytatott Prágában,
majd 1939-ben katonai szolgálatra vonult be. 1940-től
1942-ig a Ludovika Akadémia növendéke.
1944-ben mint hadnagy a Vörös Hadsereg fogságába
került. A partizániskolát elvégezve
osztagparancsnok lett. 1945 után a hadseregben végzett
szolgálatot, kitűnő előmenetellel a
vezérkarban. 1956-ban a forradalom oldalára állt.
1956 októberétől tagja a Magyar Köztársaság
Forradalmi Honvédelmi bizottmányának.
1956 november 2-án Nagy Imre Vas Zoltán javaslatára,
aki még mint parancsnok emlékezett a fiatal
katona tehetsége műveleteire, honvédelmi
miniszterré nevezte ki. Maléter volt a kormány
egyetlen pártonkívüli minisztere. November
3-án este Tökölön, a szovjet hadsereg
főhadiszállásán Kovács István
vezérkari főnök és Erdei Ferenc miniszterrel
együtt ő vezette a tárgyalást a szovjet
csapatok visszavonulásáról és
a Varsói Szerződés felbontásáról.
Az épületet csak ő nem hagyhatta el. A Nagy
Imre-perben halálra ítélték.
Nagy Imrével, Gimes Miklóssal egy napon hajtották
végre a halálos ítéletet. – Irod.:
Gosztonyi Péter: Hadikövetek (Szemle, Brüsszel,
1963. 3. sz.); Tóbiás Áron: In memoriam
Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre
(Válogatta, szerkesztette és a bevezető szöveget írta – (Bp.,
1989).Forrás : Magyar Életrajzi Lexikon
Mikó Imre ,
gróf (Zabola, 1805. szept. 4. – Kolozsvár.
1876. szept. 16.): művelődéspolitikus,
miniszter, történetíró, az MTA
tagja
(t. 1858, ig. 1865).
A nagyenyedi Bethlen-kollégiumban tanult 1813-tól
1824- ig. 1824-től joggyakornok a marosvásárhelyi
kir, táblánál, 1826-tól Kolozsvárt
guberniumi tisztviselő, 1837-től consiliarius (főkormányszéki
tanácsos), 1847-től 1849-ig erdélyi kincstárnok.
Az erdélyi reformnemzedék egyik vezére.
Erdély és Mo. uniójáért,
a jobbágyfelszabadításért harcolt.
1848 okt -ében az agyagfalvi székely ngy. elnöke.
1848. dec. 2-án az erdélyi gubernium folyamodványát – melyben
Erdély politikailag veszélyes belállapotát
vázolják – személyesen vitte el
az akkor Olmützben székelő kir. udvarhoz.
A folyamodványra választ nem kapott, ~t tíz
hónapig Olmützben őrizetben tartották,
csak 1849. okt.-ben engedték haza. A Bach-korszakban
a passzív ellenállás politikájának
híve. 1861-ben rövid ideig Erdély főkormányzója,
mikor azonban a bécsi udvar magyarellenes törekvései újból
nyilvánvalókká váltak, visszavonult.
Az 1865-ös kolozsvári és pesti ogy.-eken
az unióért küzdött. 1867. febr. 20-tól
1870. ápr. 21-ig közmunka- és közlekedésügyi
miniszter volt Andrássy Gyula kormányában.
Tervet dolgozott ki a vasút- és úthálózat
kiépítésére. Az elnyomatás éveiben
is hatékony kulturális szervező tevékenységet
fejtett ki. 1838-tól a nagyenyedi kollégium,
1840-től az erdélyi ref. egyházkerület
főgondnoka volt. 1844-ben megalapította az Erdélyi
Magyar Gazdasági Egyesületet azzal a céllal,
hogy az elmaradt erdélyi mezőgazdaságot
magasabb színvonalra emelje. 1843-tól a kolozsvári
Nemzeti Színház felügyelő bizottságának
elnöke. A falusi isk.-k színvonalának
emelést érdekében szorgalmazta a tanítóképzés
reformját és az egy.-i szintű papképzést.
Támogatta az 1848 – 49-ben elszegényedtett
szászvárosi ref, kollégiumot. Neki köszönhető,
hogy 1849 végétől Kolozsvárt újból
elkezdődtek a m. színielőadások.
A színház épületét saját
költségén megnagyobbította és
berendezését felújította, 1859-ben
megalapította Sepsiszentgyörgyön a később
nevéről elnevezett ref. kollégiumot. Jelentős
alkotása az általa 1859-ben alapított
Erdélyi Múzeum Egyesület, ill. az Erdélyi
Múzeum, híres könyv- és levéltárával.
A Magyar Történelmi Társulat egyik megalapítója,
s alapításától, 1867-től
haláláig elnöke volt. Közreműködésével
hozta létre az állam 1872-ben Kolozsvárt
a második m. tudományegy.-et. Szerk. az Erdélyi
Történelmi Adatok (I – III., Kolozsvár,
1855 – 1858.) c. forrásgyűjteményt.
Kiadta Debreczeni Márton A kióvi csata c. hőskölteményét
(Pest, 1854). – F. m. Erdély különválása
Magyarországtól (Buda, 1860); Gróf Kemény
József emlékezete (Buda, 1860); Irányeszmék
(Pest, 1861); Bod Péter élete és munkái
(Pest, 1862); Magyarország vasúthálózata
(Pest, 1867); Benkő József élete és
munkái (Pest, 1867); Emlékirat őfelségéhez
a magyarországi vasutakról .
Szent-Györgyi Albert ( 1893.
szeptember 16., Bp - 1986. október
22., Woods Hole)
Nobel-díjas biokémikus.
Budapesten
1917-ben kapott orvosi diplomát. Több mint tíz évig
járta a világot, és Cambridge-ben kémiai
doktorátust szerzett. Hazatérve, 1928-ban a
szegedi egyetemen lett tanszékvezető professzor,
s rövid idő alatt biológiai kutatóbázist
hozott létre. A sejtlélegzés tanulmányozása
során a paprikából 1930-ban sikerült
izolálnia a C-vitamint, amelyet, utalva az anyag skorbutot
megszüntető hatására, aszkorbinsavnak
nevezett el. Ezért - eddig egyetlen Magyarországon
dolgozó tudósként - 1937-ben orvosi
Nobel-díjat kapott "a biológiai égésfolyamatok
terén tett felfedezéséért, különösen
a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis
vonatkozásában".A II. világháború idején
jelentős szerepet játszott a különbéke-törekvésekben,
több titkos tárgyaláson vett részt.
1945-1947-ben a budapesti tudományegyetem tanára
volt. 1947-től az Egyesült Államokban élt,
ahol kutatásait a Woods Hole-i tengerbiológiai
intézet kutatólaboratóriumában
folytatta. Fő kutatási területe a sejtlégzés,
a sejtoxidációs elmélet, izombiokémia,
bioelektronika, biogenetika, a rák keletkezése és
gyógyítása volt. 1962 és 1971
között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt.
Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta,
az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott.
1987-től nevét viselte a szegedi orvostudományi
egyetem, amely 2000-től a Szegedi Egyetem része.
Magyarul megjelent művei: Egy biológus gondolatai,
1970; Az élő állapot, 1973; Az élet
jellege, 1974; Válogatott tanulmányok, 1983.
(MTI Rt. Sajtóadatbank)
Jancsó Miklós ( 1921.
szeptember 27., Vác - )
Filmrendező,
az ún. magyar filmiskola
képviselője.
Jogi tanulmányok után néprajzot és
művészettörténetet tanult a kolozsvári
egyetemen. 1946 és 1950 között elvégezte
Budapesten a Színház- és Filmművészeti
Főiskola filmrendezői szakát. 1958-ban forgatta
első nagyjátékfilmjét A harangok
Rómába mentek címmel. 1963-ban készült
az Oldás és kötés, 1964-ben az Így
jöttem. A Szegénylegények egy XIX. századi
betyárhistória sajátos feldolgozása,
ezt követte a Csend és kiáltás,
a Csillagosok, katonák és a Fényes szelek.
Jellegzetes filmnyelvet alakított ki, melyet a szokatlanul
hosszú beállítások, a nagy tért
befogó, horizontális kameramozgás, a
képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltsága
jellemez. Egész életművén végigvonul
az egyén és hatalom, a hatalom és a
közösség viszonyának filmes ábrázolása.
Az 1970-es évek elején Olaszországban élt,
s ott is több filmet készített (La pacifista,
Magánbűnök, közerkölcsök).
Az 1971-ben készült Még kér a nép és
az Allegro Barbaro új rendezői korszakának
kezdetei, ezekhez sorolható a Szerelmem, Elektra is.
1975-től színházi rendezőként
is tevékenykedett. Az 1980-as és 1990-es években
forgatott filmjeiben megint új filmnyelvi eszközöket
használt (Szörnyek évadja, Jézus
Krisztus horoszkópja, Kék Duna keringő,
Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten,
Anyád!... A szúnyogok, Utolsó vacsora
az Arabs Szürkénél). Kossuth-díjas,
kiváló művész, 1979-ben Cannes-ban,
1990-ben a velencei filmfesztiválon és 1994-ben
a magyar játékfilmszemlén életműdíjat
kapott. 1988 óta címzetes tanár a Színház-és
Filmművészeti Egyetemen, 1990-1992-ben a Harvard
Egyetemen tanított.
(Magyar Élterajzi Lexikon)