A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 
 



Szeptember
Szeptember 4 - szeptember 26

Magyar Krónika, szeptember 2.
Bencsics Klára
Montreál

Maléter Pál (Eperjes, 1917. szept. 4. – Bp., 1958. jún. 16.):
katonatiszt, honvédelmi miniszter.

Orvosi tanulmányokat folytatott Prágában, majd 1939-ben katonai szolgálatra vonult be. 1940-től 1942-ig a Ludovika Akadémia növendéke. 1944-ben mint hadnagy a Vörös Hadsereg fogságába került. A partizániskolát elvégezve osztagparancsnok lett. 1945 után a hadseregben végzett szolgálatot, kitűnő előmenetellel a vezérkarban. 1956-ban a forradalom oldalára állt. 1956 októberétől tagja a Magyar Köztársaság Forradalmi Honvédelmi bizottmányának. 1956 november 2-án Nagy Imre Vas Zoltán javaslatára, aki még mint parancsnok emlékezett a fiatal katona tehetsége műveleteire, honvédelmi miniszterré nevezte ki. Maléter volt a kormány egyetlen pártonkívüli minisztere. November 3-án este Tökölön, a szovjet hadsereg főhadiszállásán Kovács István vezérkari főnök és Erdei Ferenc miniszterrel együtt ő vezette a tárgyalást a szovjet csapatok visszavonulásáról és a Varsói Szerződés felbontásáról. Az épületet csak ő nem hagyhatta el. A Nagy Imre-perben halálra ítélték. Nagy Imrével, Gimes Miklóssal egy napon hajtották végre a halálos ítéletet. – Irod.: Gosztonyi Péter: Hadikövetek (Szemle, Brüsszel, 1963. 3. sz.); Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre (Válogatta, szerkesztette és a bevezető szöveget írta – (Bp., 1989).Forrás : Magyar Életrajzi Lexikon

Mikó Imre , gróf (Zabola, 1805. szept. 4. – Kolozsvár. 1876. szept. 16.): művelődéspolitikus, miniszter, történetíró, az MTA tagja
(t. 1858, ig. 1865)
.

A nagyenyedi Bethlen-kollégiumban tanult 1813-tól 1824- ig. 1824-től joggyakornok a marosvásárhelyi kir, táblánál, 1826-tól Kolozsvárt guberniumi tisztviselő, 1837-től consiliarius (főkormányszéki tanácsos), 1847-től 1849-ig erdélyi kincstárnok. Az erdélyi reformnemzedék egyik vezére. Erdély és Mo. uniójáért, a jobbágyfelszabadításért harcolt. 1848 okt -ében az agyagfalvi székely ngy. elnöke. 1848. dec. 2-án az erdélyi gubernium folyamodványát – melyben Erdély politikailag veszélyes belállapotát vázolják – személyesen vitte el az akkor Olmützben székelő kir. udvarhoz. A folyamodványra választ nem kapott, ~t tíz hónapig Olmützben őrizetben tartották, csak 1849. okt.-ben engedték haza. A Bach-korszakban a passzív ellenállás politikájának híve. 1861-ben rövid ideig Erdély főkormányzója, mikor azonban a bécsi udvar magyarellenes törekvései újból nyilvánvalókká váltak, visszavonult. Az 1865-ös kolozsvári és pesti ogy.-eken az unióért küzdött. 1867. febr. 20-tól 1870. ápr. 21-ig közmunka- és közlekedésügyi miniszter volt Andrássy Gyula kormányában. Tervet dolgozott ki a vasút- és úthálózat kiépítésére. Az elnyomatás éveiben is hatékony kulturális szervező tevékenységet fejtett ki. 1838-tól a nagyenyedi kollégium, 1840-től az erdélyi ref. egyházkerület főgondnoka volt. 1844-ben megalapította az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet azzal a céllal, hogy az elmaradt erdélyi mezőgazdaságot magasabb színvonalra emelje. 1843-tól a kolozsvári Nemzeti Színház felügyelő bizottságának elnöke. A falusi isk.-k színvonalának emelést érdekében szorgalmazta a tanítóképzés reformját és az egy.-i szintű papképzést. Támogatta az 1848 – 49-ben elszegényedtett szászvárosi ref, kollégiumot. Neki köszönhető, hogy 1849 végétől Kolozsvárt újból elkezdődtek a m. színielőadások. A színház épületét saját költségén megnagyobbította és berendezését felújította, 1859-ben megalapította Sepsiszentgyörgyön a később nevéről elnevezett ref. kollégiumot. Jelentős alkotása az általa 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum Egyesület, ill. az Erdélyi Múzeum, híres könyv- és levéltárával. A Magyar Történelmi Társulat egyik megalapítója, s alapításától, 1867-től haláláig elnöke volt. Közreműködésével hozta létre az állam 1872-ben Kolozsvárt a második m. tudományegy.-et. Szerk. az Erdélyi Történelmi Adatok (I – III., Kolozsvár, 1855 – 1858.) c. forrásgyűjteményt. Kiadta Debreczeni Márton A kióvi csata c. hőskölteményét (Pest, 1854). – F. m. Erdély különválása Magyarországtól (Buda, 1860); Gróf Kemény József emlékezete (Buda, 1860); Irányeszmék (Pest, 1861); Bod Péter élete és munkái (Pest, 1862); Magyarország vasúthálózata (Pest, 1867); Benkő József élete és munkái (Pest, 1867); Emlékirat őfelségéhez a magyarországi vasutakról .

Szent-Györgyi Albert ( 1893. szeptember 16., Bp - 1986. október 22., Woods Hole)
Nobel-díjas biokémikus.

Budapesten 1917-ben kapott orvosi diplomát. Több mint tíz évig járta a világot, és Cambridge-ben kémiai doktorátust szerzett. Hazatérve, 1928-ban a szegedi egyetemen lett tanszékvezető professzor, s rövid idő alatt biológiai kutatóbázist hozott létre. A sejtlélegzés tanulmányozása során a paprikából 1930-ban sikerült izolálnia a C-vitamint, amelyet, utalva az anyag skorbutot megszüntető hatására, aszkorbinsavnak nevezett el. Ezért - eddig egyetlen Magyarországon dolgozó tudósként - 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában".A II. világháború idején jelentős szerepet játszott a különbéke-törekvésekben, több titkos tárgyaláson vett részt. 1945-1947-ben a budapesti tudományegyetem tanára volt. 1947-től az Egyesült Államokban élt, ahol kutatásait a Woods Hole-i tengerbiológiai intézet kutatólaboratóriumában folytatta. Fő kutatási területe a sejtlégzés, a sejtoxidációs elmélet, izombiokémia, bioelektronika, biogenetika, a rák keletkezése és gyógyítása volt. 1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott.

1987-től nevét viselte a szegedi orvostudományi egyetem, amely 2000-től a Szegedi Egyetem része. Magyarul megjelent művei: Egy biológus gondolatai, 1970; Az élő állapot, 1973; Az élet jellege, 1974; Válogatott tanulmányok, 1983. (MTI Rt. Sajtóadatbank)

Jancsó Miklós ( 1921. szeptember 27., Vác - )
Filmrendező, az ún. magyar filmiskola képviselője.

Jogi tanulmányok után néprajzot és művészettörténetet tanult a kolozsvári egyetemen. 1946 és 1950 között elvégezte Budapesten a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakát. 1958-ban forgatta első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címmel. 1963-ban készült az Oldás és kötés, 1964-ben az Így jöttem. A Szegénylegények egy XIX. századi betyárhistória sajátos feldolgozása, ezt követte a Csend és kiáltás, a Csillagosok, katonák és a Fényes szelek. Jellegzetes filmnyelvet alakított ki, melyet a szokatlanul hosszú beállítások, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgás, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltsága jellemez. Egész életművén végigvonul az egyén és hatalom, a hatalom és a közösség viszonyának filmes ábrázolása. Az 1970-es évek elején Olaszországban élt, s ott is több filmet készített (La pacifista, Magánbűnök, közerkölcsök). Az 1971-ben készült Még kér a nép és az Allegro Barbaro új rendezői korszakának kezdetei, ezekhez sorolható a Szerelmem, Elektra is. 1975-től színházi rendezőként is tevékenykedett. Az 1980-as és 1990-es években forgatott filmjeiben megint új filmnyelvi eszközöket használt (Szörnyek évadja, Jézus Krisztus horoszkópja, Kék Duna keringő, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, Anyád!... A szúnyogok, Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél). Kossuth-díjas, kiváló művész, 1979-ben Cannes-ban, 1990-ben a velencei filmfesztiválon és 1994-ben a magyar játékfilmszemlén életműdíjat kapott. 1988 óta címzetes tanár a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, 1990-1992-ben a Harvard Egyetemen tanított.
(Magyar Élterajzi Lexikon)

 

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | C 2004 Magyar Krónika Rt