A Magyarok Világkapcsolata
 
f ó r u m               Keresés a Krónikán 
      
 
the hungarian world connection 
Keresés


“Ami a szívemen…”
Kovács Nóri kanadai koncert turnéjának ottawai állomása  

2016. január 16.

Balázs Ildikó
Csillagösvény Református Egylet médiafelelőse

KarMiért van az, hogy azokról az eseményekről amelyek mély nyomot hagynak bennünk, csak később tudunk beszélni, és nem a pillanat hevében?  Miért van az, hogy idő kell ezen események feldolgozására és kellő értelmezésére, mielőtt bármit is tudnánk mesélni róla?
Nekem több mint két hét kellett, hogy tollat ragadjak és meséljek a Kovács Nórival való találkozásunkról, és az ottawai koncertjéről. Bevallom, hogy most nem az internethez folyamodtam, hanem személyesen, első kézből akartam véleményt formálni  személyével és művészetével kapcsolatban. Erre szerencsémre adódott alkalmam, mivel Kovács Nóri személyesen is elátogatott Montreálba annak ellenére, hogy Montreál nem szerepelt három hetes kanadai turnéja állomásai közt.
November 18- és 19-én látogatott Montreálba a Bethlen Gábor egylet elnöknője, Joó Klári vendégeként, aki a rövid két nap alatt a kedvezőtlen időjárás és eső ellenére is megpróbált minnél többet megmutatni a város nevezetességeiből.



Nem maradhattak ki: a Mont Royal-i kilátó, a  Notre Dame bazilika, meg a régi városrész nevezetes épületei.  Nóri a 7 órás busszal való utazás ellenére is friss és érdeklődő volt. Montreál rengeteg építészeti csodáját kapta lencsevégre.
A másnap egész napon át tartó zuhogó eső ellenére is végigjárta a várost vendéglátójával. Meglátogatta a Magyar Otthont, és időt szakított, hogy a Csillagösvény Egyesület néhány tagjával vacsorázzon a Rokokó étteremben. Ez volt az a lehetőség, amikor alkalmam volt megszerezni az első benyomásokat.    




Nagyon szerény, de határozott egyéniség  benyomását keltette, aki szenvedéllyel beszélt a művészetéről és népdalgyűjtő útjairól Erdély mezőségi falvaiban. Autódidakta módon tanult meg vászonra festeni szitatechnikával. Lelkesen mesélt arról, hogy édesapja készítette el a szitanyomó készüléket egy szomszéd bácsi segítségével, és arról, hogy fellépő ruháit saját maga varrja. Az ahogyan mesélt és amiről mesélt, felkeltette az érdeklődésemet, és türelmetlenül vártam, hogy viszontláthassam Nórit  a november 21-én  esedékes ottawai fellépésén.
A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének meghívására  a három hetes, 8 kanadai várost érintő  turné célja a művésznő bevallása szerint "a távol élő honfitársak hazarepítése gondolatban és érzésben az anyaországba."
Kovács Nóri a “Népművészet Ifjú Mestere” díjjal kitüntetett énekesnő egyedi stílust képvisel az anyaország  zenei életében, hiszen dalai a népzene ötvözése a mai popzene hangzásvilágával. Különlegessége, hogy az ének változatlanul megtartja az eredeti népdaléneklési módot.   Motiva nevű zenekarával azon munkálkodik, hogy a népi hagyományokon alapuló művészetet szélesebb rétegek, de főleg a mai fiatalság számára vonzóbbá tegye.
Művészetének mottója: “a hagyományokat nem megőrizni hanem minden nap megélni és továbbadni kell” tökéletesen tükrőzödött az ottawai fellépésében is. Az előadott dalok többsége erdélyi népdalgyűjtései során kerültek feldolgozásra a mai zenei követelményeknek megfelelően.
Minden előadott dalnak története van, és Nóri ezeket a történetek el is mesélte. Az erdélyi Csík faluban megismert Kovács Józsi bácsi és a vele  együtt előadott “Szerelem, szerelem” című dal minden előadásán megszólal osztatlan sikert aratva.



Egyénisége és előadásmódja magával ragadta a közönséget, akik nem egyszer kapcsolodtak be az éneklésbe. Repertóárja magába foglalta a “Repülj madár” Magyarország  imázsdalát,  valamint a készülőfélben levő “Nimród regéje “ című saját szerzeményű szimfónikus népi opera néhány dalát is. A koncert záró dalának sora “összertatozunk” tőkéletes végszava volt  felejthetetlen előadásának.        

A népdalok ezen előadásmódja a modern popzene keretei között nemcsak egyedi, de emberközeli is volt. A mai digitalis és személytelen világban ez a fajta népközeli és hagyományőrző, emberi érzelmekkel teli előadás az, ami elbűvőlt és magával ragadott.

 


az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.