Az Oscar-díjas Rofusz Ferenc sokatmondó szûkszavúsága

Sokszor bosszankodunk a TV képernyõjérõl ránk zúduló reklámáradat miatt, vannak azonban pillanatok, amikor szinte ösztönszerûen megtorpanunk. Ilyenkor a félperces animációs reklámfilmek önállóan hatnak, és ha nem is nyúlunk azonnal a hitelkártyánk vagy a pénztárcánk után, szórakozunk, egyiket-másikát magunkba szívjuk és gondolunk rájuk.

Közben talán nem is tudjuk, hogy majdnem mindegyiket magyar mûvész készítette, aki közöttünk éli mindennapjait, apaként vigyázza fiainak életét, szakmai-mûvészi karrierjének alakulását, küzd a nem kényeztetett kanadai mûvészsors gondjaival – és változatlanul, törhetetlen kedvvel és odaadással ragaszkodik a legnagyobb mércéhez, amelyre tehetsége kötelezi. Rofusz Ferenc alkotómuvész immár huszonkét esztendeje áll a szakma csúcsán, a világon ma is verhetetlenül a háttéranimációs film legnagyobbika. Sõt, mondhatnók azt is, hogy egyedül álló mûvelõje ennek a mûfajnak, mert az õ bevallása szerint, senki sem készített háttéranimációs filmet az Oscar-díjas A Légy c. Rofusz-mû óta.

A Légy 1981-es világsikerét világbotrány „fûszerezte”. Errõl a mûvész úgy beszél, mint egy másodrendû anekdotáról, amely még egy groteszk ceruzavonásra sem érdemes. Nem kovácsolt magának tõkét belõle akkor sem, nem használja fel „ajánlólevélként” azóta sem.

De megesett, hogy a Hollywood-i nézõtérrõl egy magyar pártaktivista szemtelenkedett fel a színpadra, hogy mint Rofusz Ferenc átvegye és megköszönje a szobrocskát. Szerencsére, valaki felismerte a helyzet fonákságát és az imposztor lebukott.

A „valóságos” Rofusz – aki Budapesten a rádió elõtt szédülten értesült munkájának sikerérõl - csak néhány hónap elteltével jutott ki az Egyesült Államokba, hogy egy tiszteletére rendezett pótceremónián birtokba vehesse a hatalmas értékû kis szobrot.

A Légy háromperces remekmû. Arról szól, hogy egy verõfényes napon az idillikus kerti környezetbõl a lakásba tévedt légy miként válik láthatatlan pusztító erõ áldozatává. Hogy ki csapja agyon a vergõdõ teremtést, csak sejtjük, de nem látjuk. A légy élet-halál küzdelme elementáris erejû hatással van a nézõre. A film üzenete allegóriává jegecesedett, félre nem magyarázható, egyértelmû: a mindenkori hatalomnak kiszolgáltatott életért való kiállás.

Utánozhatatlan, egyedi, technikailag idõt, energiát és határtalan elhivatottságot igényel az ilyen mû. Rofusz maga nem is tagadja, hogy pontosan háromezer rajzból állt össze a három perces díjnyertes film, elkészítése közel három évet vett igénybe.

A Légy diadalútja után készíthette el a Gravitáció c. kisfilmjét. Ennek az ötlete jóval azelõtt megszületett benne, de nem jutott át a cenzúra szûrõjén. Ez a film kék: kék az almafa, kékek az emberarcú almák, amelyek egyszerre mind elfonnyadnak, elrohadnak, és estükben élettelenül szétloccsannak. Egy egészségesnek látszó alma viszont meg akarja kerülni társai végzetét, úgy tûnik, hogy jobb sorsra érdemesült. Leszakítja önmagát a fáról, a földre érve azonban szétfröccsen õ is, mint a társai.

A külszín mögött – lehet kék, zöld, vörös vagy szivárvány - ugyanaz a romlottság sunyított, mint a többiben! – döbbenünk rá. A nézõben vad zene kezd zakatolni nyugtalanítón, verssorok feleselnek egymásnak, és a csak bele nem törõdni! kínja sajog tovább…

Rofusz nem törõdik bele – állást foglal a világpusztítás, az önfeladás, a háború ellen még akkor is, ha közben évekig kell topognia az anyagi támogatás elõtt bezáruló ajtók küszöbén.

A Tüzet szüntess! címû 8 perces filmje most már él, a közelmúltban Egerben megrendezett Kortárs Összmûvészeti Fesztiválon is mûsorra tûzték. Vajha láthatnók a torontói Nemzetközi Filmfesztiválon vagy a soron következõ Oscar-pályamûvek között is!

Ennek az alkotásnak a finanszírozására Magyarországon a Kulturális Minisztérium vállalkozott, eszerint tekinthetjük teljességében magyar filmnek is. Kanadai írói ötletbõl – a forgatókönyv szövegét Elizabeth Richards írta -, A légy mûvészi színvonalát követve, hagyományos magyar – hadd mondjuk: rofuszi - technikának és a Torontóban élõ, önálló alkotói pályát követõ két Rofusz-fiú háromdimenziós, komputer animációjának az ötvözetébõl született munka végkicsengése nem üres pacifizmus. Az emberiség felelõsségének a számonkérése. A „fõszerepet” játszó Gyermek – a háborúk ártatlan Áldozata - két hatalmas szemében évezredek, évszázadok és a ma szörnyûséges tapasztalatai tükrözõdnek, és vádolják némán a mindenkori gyújtogatókat. Ennyi könyörtelen pusztítás után a kutyák világa is emberségesebb – érlelõdik a következendõ nagy alkotás mondanivalója. S mivel a nagy gyújtogatók a nagyvilágban élnek, a Tüzet szüntess! címû filmnek ki kell lépnie az otthoni keretek közül, és el kell indulnia világkörüli útjára, hogy a gyutacsokat színes luftballonná lényegítse a felelõsek markában.

Rofusz Ferenc nemcsak azért „nagyember” – ahogy közös barátunk tréfásan emlegeti -, mert õ volt az elsõ magyar Oscar-díjas filmrendezõ, hanem a mûvészetének, tehetségének egyediségével az: olyan tömören, „szûkszavúan” kimondani az élet nagy igazságait, mint ahogyan õ teszi, csak nagyon kevesen tudják – talán a napkeleti bölcsek, talán senki.