Centenáriumok évadja kezdődik. Közép-Európa népei a maguk szemszögéből már értékelik a Nagy Háború következményeit. Örömök és fájdalmak egymásmellettisége. Noha száz éve még „csak” a harcok 1200. napja táján jártunk, és a háború végét még nem lehetett látni, a visszaemlékezések már megkezdődtek.
2018 tavasza nálunk egy más időtávú visszaemlékezést is megkíván. Választások lesznek, ami mindig egyfajta mérlegelés, az eltelt idő kiértékelése. A néhány éves és az évszázados történések egybevetése pedig érdekes és fontos következtetésekre ad alkalmat.
Kezdjük a Trianon utáni időszakkal. Apponyi a korabeli magyar politikai elit meggyőződését fejezte ki, amikor rámutatott: az ország tervezett mértékű megcsonkolása voltaképp halálos ítélet. A területének és erőforrásainak nagy részétől megfosztott maradék ország nem lehet életképes, vallották. De azután mégis jött a „csakazértis”. 1956. november elsején Kolozsvárt Bartis Ferenc már joggal kiálthatta az anyaország és az elszakítottak nevében: „És mégis élünk”. Azóta újabb évtizedek teltek el, és még ma is itt vagyunk.
Élünk, de ha egybe vetjük az ország 1920 utáni Bethleni konszolidációját az 1990 utáni időkkel, akkor csak ámulattal és tisztelettel nézhetünk eleink teljesítményére. A múlt század húszas és kilencvenes évei eltérő teljesítményének bizonyára sok oka van. Most csak egyet említek. A Trianon utáni belpolitikában kulcsszerepe volt a Bethlen-Peyer paktumnak. Az akkori baloldal számára az ország működőképességének a helyreállítása fontosabb volt, mint holmi pártpolitikai csatározás. A mostani erre képtelen.
1990 után a baloldalt semmi más nem mozgatta, mint a hatalom visszaszerzésének vágya. Pozsgay Imre ezért hagyta ott az MSZP-t. Mint nyilatkozta: Nem tudtam elviselni a mérhetetlen revans vágyat. Bethlen-Peyer paktum ma sincs, mégis a 2010 utáni évek fejlődése a kilencven évvel ezelőtti időket idézi. Akkor a józan belátás megteremtette a megfelelő légkört. Most a választók adták meg a kilábolás esélyét: A kétharmados döntésükkel kiverték a fegyvert a baloldal kezéből. Mi maradt nekik? A kiabálás. No, zajongtak és zajongnak nap mint nap rendesen. Csakhogy „a karaván” ettől még halad.
A magyar történelemben több példa volt arra, hogy az itthon vesztesnek bizonyultak külföldre szaladva idegen erővel próbáltak hatalomhoz jutni. Most is így történt. Igaz nem látványos hadseregek érkeztek, (amelyek ellen többnyire sikerrel szállt szembe a magyar virtus), hanem nyilatkozatok, újságcikkek, elítélő határozatok próbálták megingatni a magyar kormány erejét. Az ellenzék balik fele elvtársi segítséget kért és kapott.
Ezek az internacionalisták kétségbe esve magyarázzák, hogy nem Magyarországot, hanem „csak” az Orbán kormányt támadják, de jól tudjuk, hogy ez nem így van. Ha sikeresek lennének, az minden magyar ember kárára lenne. Leállna a turizmus, nem tőkebehozatal lenne, hanem tőkekivitel, nem az álláshelyek nőnének, hanem a munkanélküliség. A magyar belpolitikának a nemzetközi porondra való kivitele szarvashiba volt a baloldal részéről. Pótcselekvés. A 2010-es vereség nem indított meg soraikban értelmes átrendeződést. Nem hozott sem személyi, sem tartalmi megújulást. A régi vicc kérdése: Miért nem halad a szocializmus vonata? A válasz: mert a párt a gőzt a mozdony helyett a dudára kötötte. Ma is a „duda”, a rágalom ária szól és az igazmondás hiányzik reggel, délben és este. Erről pedig a választók már 2010-ben és 2014-ben véleményt mondtak. De a baloldal nem értette meg az üzenetet: megújulásra képtelenül csődöt mondott.
Közben nekünk is ki kellett lépnünk a nemzetközi pástra, de egészen más okból. Az egyre jobban globalizált világban olyan szelek fújnak, amelyek veszélyeztetik a jövőt. A XX. században a nemzeti érzésre való hivatkozás mérhetetlen károkat okozott. Két világháború perzselte fel a földet. Hogy ezt el kell kerülni, ha az emberiség nem akarja elpusztítani önmagát, az nem vita tárgya. De az emberi természettel mennek szembe azok, akik szerint minden, ami nemzeti, ártalmas sőt kóros. Ők nem nemzetben, hanem valamiféle világfaluban gondolkodnak. Fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik. Ennek a folyamatnak ellent kell mondani, de az ellenállás sikertelen, ha csak egy ország szűk keretei között történik. Ezért a képzeletbeli páston a veszélyeztetett nemzetekkel összefogva kell mozognunk. Ehhez azonban a kormánynak éreznie kell, és a közvéleménykutatásoknál megbízhatóbban fel kell mutatnia, hogy a többség mögötte áll. Erről szólnak a nemzeti konzultációk és a 2018-as választás is. Fontosnak tartjuk, hogy a világban magyarként éljünk, hozzájárulva a világ sokszínűségéhez, vagy valamiféle világfalut vízionálunk, amelyben elvesznek egyedi sajátosságaink?
Voltaképp hálásak lehetünk Soros Györgynek az évi egy millió migráns befogadásának és hitelből történő finanszírozásának ötletéért. Ezzel közérthetővé tette, hogy miről van szó. Soros a nemzeti gondolat lebontásának jelképe lett. Fellépése óta nem kell bonyolult eszmefuttatásokkal próbálkozni: neve mozgósító erő. Az értelmiség persze nehezen viseli a már intellektuális unalomba vesző „sorosozást”. De érdemes megfontolni: a közérthetőségnek ára van.
A parlamenti patkóban és a médiában persze felelni kell az ellenzék fába szorult féreg kiabálásához hasonló vádaskodásaira. A szélesebb közvéleménynek azonban azt javaslom, ne ezekre figyeljen, hanem a kontinensnyi, sőt majd világ méretű frontokra. Segítsen megőrizni nemzeti jellegzetességeinket, közben ismerje meg és ismerje el a szomszéd nemzetek kultúráját. Ne vegye fel a szélsőségesek hozzánk vágott kesztyűit, hanem vegye észre, hogy mind a Visegrádi Négyekkel, mind szélesebb körben a közép-európai, dél-európai nemzetekkel egy cipőben járunk. Ellenfeleink az emberi természettől merőben idegen dolgot akarnak. Azt, hogy a magyar ne legyen magyar, a férfi ne legyen férfi és a nő ne legyen nő. Oly korba érkeztünk, ahol a normalitásért kell harcolnunk. De a természetet átalakítani Sztálinnak sem sikerült. A Soros György nevével fémjelzett társaság sem ügyesebb. Azt mondták a régiek: Űzd ki bár a természetet furkósbottal, mégis mindig visszatér. Ha így van, márpedig így van, akkor felesleges a furkósbotozás. Maradjunk a józan ész pártján, és segítsük ezt az oldalt győzelemre 2018 tavaszán.
|