A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 

Megkezdődött az első hivatalos EU-miniszteri ülés   

MTI


lMegkezdődött kedd reggel az Európai Unió Tanácsának első hivatalos miniszteri ülése magyar elnökség alatt; Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a pénzügyi tárcák vezetőinek találkozója előtt nyilatkozva a gazdaságpolitikai koordináció erősítését nevezte a félév fő feladatának.

Európai Unió

"Minden olyan témát reflektorfénybe helyezünk, amelynek eredményeképpen az unió erősebbé válhat" - fogalmazott a soros elnök a sajtónak.
A közvetlen magyar célokról leszögezte: az elnökség lendületes indulást biztosít a gazdasági egyeztetési folyamatot új formában működtető, úgynevezett európai szemeszternek. A miniszter gyors előrelépést vár annak a hat jogszabálynak  ügyében is, amelyek a gazdasági kormányzáshoz kapcsolódnak.

A brüsszeli találkozón a magyar elnökség féléves programjának megvitatása mellett napirenden szerepel az európai szemeszter útnak indítása is. A fokozott egyeztetést célzó féléves folyamat kezdetét az éves növekedési felmérés elkészítése jelentette: ezt az Európai Bizottság a múlt héten hozta nyilvánosságra.

A bizottság a következő időszak legfontosabb feladataiként a szigorú államháztartási konszolidációt, a strukturális reformok folytatását és a növekedést ösztönző intézkedéseket jelölte meg.

A magyar elnökség már üdvözölte a dokumentumot, megállapítva, hogy "a tíz pontból álló javaslat lehetővé teszi, hogy a tagállamok azonnal megkezdjék a tárgyalásokat a válságból kivezető, összehangolt és hatékony gazdaságpolitika kialakítására".


Matolcsy György kedden is megerősítette, hogy a tapasztalatok azt mutatják, szükség van a gazdasági koordináció erősítésére az EU-ban. Hozzátette: meglátása szerint hosszabb távra kell koncentrálni.

A gazdasági szemeszter részeként a tagországok áprilisban nemzeti reformprogramokat nyújtanak be: a stabilitási, illetve a konvergenciaprogramokkal együtt, ezek alapul szolgálnak majd a további egyeztetéshez, amely várhatóan júliusra fejeződik be.

Matolcsy György kedden kijelentette: Magyarország erős és ambiciózus nemzeti reformprogrammal rendelkezik majd február végére.

A brüsszeli találkozón szó esik a bankszektorban tervezett újabb ellenállóképességi próbákról, azaz stressz-tesztekről, az euróövezet stabilitását biztosítani hivatott állandó mechanizmus létrehozásáról, az egységes uniós belső piac továbbfejlesztéséről, valamint a Málta ellen túlzott deficit miatt folyó eljárásról is.

Az ülés előtt nyilatkozó miniszterek közül többen, például a svéd Anders Borg és a belga Didier Reynders az államháztartási konszolidáció fontosságára helyezték a hangsúlyt. Úgy vélték, ha az érintett euróövezeti országok sikeresen veszik fel a harcot az államháztartási hiánnyal, az segít megnyugtatni a piacokat is.

 

Strasbourg, 2011. január 19.
az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.