Magyar Krónika
Montreál, április 25.

Mailáth Mária

Dr. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök velünk  együtt ünnepelte a Magyar Katolikus templom alapításának 80. évfordulóját
A látogatása alkalmával a Magyar Krónika főszerkesztőivel, munkatársaival találkozott, akik megkérdezték tőle:

Püspök Úr, mint eszetergom-budapesti segédpüspök  munkássága kiterjed az egész világra és ez eltér a eddigitől,  miben áll ez?

1996 óta Miklósházy Attila püspök atyának delegátusaként végeztem ezt a munkát Európában. Amikor Miklósházy püspök atya nyugdíjba ment, akkor a Magyar Katolikus Püspöki Kar ideiglenesen megbízott a külföldi magyarok lelkipásztori szolgálatával.

Tavaly június 15-én a Szentatya kinevezett esztergom-budapesti segédpüspöknek, a püspöki kar pedig véglegesítette megbízatásomat és ezzel mintegy helyreállt az a  hierarchikus rend a külföldi lelkipásztori szolgálattal kapcsolatban, ami előbb nem jöhetett létre a második világháború után. Ez a külföldi lelkipásztori szolgálat 1945 után kezdetben közvetlenül a Vatikán fennhatósága alá tartozott. A külföldi magyar lelkipásztorok is közvetlenül a Vatikántól kapták lelkipásztori joghatóságukat. 1983-ban II János Pál pápa kinevezte Irányi László püspököt, annak halála után pedig Miklósházy  Attila püspököt. Mindketten külföldön éltek, ami szükségmegoldás volt. Püspökszentelésemmel teljesen helyreállt az a hierarchikus rend, amelynek kezdetben kellett volna lennie, de nem létezhetett, ismert okok miatt. A külföldi magyarok világszerte örömmel fogadták, hogy a XVI. Benedek pápa külföldről hívott püspököt Esztergom-Budapestre, és a Magyar Püspöki Kar ezt a papot bízta meg azzal, hogy a külföldi lelkipásztorok munkáját világszerte koordinálja. Ennek a püspöknek nincs joghatósága, de az a feladata, hogy segítse a külföldön működő papokat és híveket vallási életük szolgálatában

Miben látja a különbséget az európai és észak-amerikai magyarság lelki életében, a lelkipásztorok munkájának segítésében?

Különbség a körülményekben van, a célkitűzés teljesen azonos.  Miklósházy püspök atyával nagyon szorosan tudtunk összedolgozni, igazi jó paptestvéri kapcsolatban álltunk, állandó összeköttetésben vagyunk. Annak idején Európában engem bízott meg delegátusának és ott igyekeztem ellátni feladataimat.

Minden évben rendezünk európai magyar papi konferenciát, amelynek nagy hagyománya van. Amikor a II. világháború végén a Vatikán delegátust nevezett ki Münchenben, ő már kezdettől fogva igyekezett összefogni a nyugat-európai magyar papságot. Egészen 1970-ig a külföldi magyar lelkipásztori szolgálat közvetlenül a Vatikán fennhatósága alá tartozott. 1969-ben jelentek meg azok az instrukciók, amelyek szabályozták a külföldi idegen nyelvű lelkipásztori munkát nemcsak a magyarok, de a többi nemzetek számára is. Ezzel a külföldi magyarok lelkipásztori szolgálata és a külföldön szolgáló magyar papok közvetlenül a helyi püspökök irányítása alá kerültek.

Európában nem sikerült kialakítani a helyi plébániákat úgy, mint itt, Észak-Amerikában. Ott az un. missziók alakultak ki és ez egyházjogilag teljesen elfogadott. Ezen esetben a misszió egy központot, egy plébániai épületet jelent, ami sok esetben ugyan nem a mienk de ott végezhetjük a magyar szolgálatot. Ez óriási különbség. A finanszírozás is más Európában. Az európai külföldi magyarságnak összetétele is egészen más, mint az amerikai. Az állandó fluktuáció sokkal nagyobb, az elmúlt három hét során azt tapasztaltam, hogy Európában más a magyarság kötődése is az egyházhoz.  Amerikában a magyarok inkább otthonuknak érzik egyházukat, hiszen komoly anyagi áldozatok árán létrehozták és fenntartják olykor bazilika nagyságú templomaikat.

Az említett Európai Magyar Konferencián minden évben összegyűlünk: manapság mintegy 25-30-an, de ez a szám csökkenőben van - itt megbeszéljük közös gondjainkat problémáinkat, hogyan tudjunk hatékonyabban végezni papi szolgálatunkat.

Amerikában is hasonló célok vezetnek, mostani látogatásom során háromszor találkoztam az amerikai papsággal különböző konferenciák keretében. Utazásom egyik célja, hogy megismerjem az itteni paptestvéreket, és azon kívül a plébániai látogatáson belül találkozzam a hívekkel.

Nagy különbség tehát, hogy Európában nem sikerült a magyarságnak kialakítani ilyen szép templomokat, plébániákat, mint amilyen itt, Montrealban is épült. Ahogy végigjártam az észak-amerikai plébániákat, mindenhol hatalmas építményeket találtam. Jártam New Yorkban és a környékbeli magyar plébániákon és mindenütt szép életet tapasztaltam, a fiatalok bekapcsolódásával. Mindenhol miséztem, cserkészekkel és fiatalokkal is találkoztam.

Teljesen más a helyzet Clevelandban, ahol közép-amerikai magyar papokkal  találkoztam és két napot töltöttem velük. Ott azt láttam, hogy az utánpótlás kevesebb, sajnáltam azokat a szép nagy bazilikákat, a három szép és nagy múltú magyar plébániát Clevelandban, mert a helyi püspökség szándéka az, hogy a három magyar plébániát összevonja, egy magyar plébániává alakítja.  Ahogyan ott a helyi püspök megbeszélésünk során statisztikákkal kimutatta, keresztelő, vagy bérmálás évek óta nagyon kevés adódott. Komoly megbeszélést folytattam az egyházmegye főpásztorával, hogy hagyja még működni a három magyar plébániát. Fáj a szívem, ha arra gondolok, hogy a három szép templomból csak egyet hagynak az ott élő magyaroknak. Ennek több oka is van, de a fiatalok elvesztése, szétszéledése, a papok és hívek kiöregedése járult leginkább hozzá ahhoz, hogy ilyen helyzet előtt állunk.

De még mindig derűlátó vagyok, jobban, mint mikor elindultam Európából, különösen most, amikor megérkeztem ide, Montrealba és látom ezt az újra éledő, élni akaró egyházközséget és fiatal plébánosát, aki teljes energiával végzi munkáját. Itt még látok jövőt.  Persze nem szabad túl optimistának sem lenni, de amíg igény van a lelkipásztori szolgálatra és a hívek felzárkóznak az egyházközségben, gyakorolják hitüket, addig biztosítva lesz a lelkipásztori szolgálat.

Hogy látja jövőbeni feladatát, az észak-amerikai katolikus magyar plébániák bevonását?

Elsődleges feladatom, hogy látogassam a paptestvéreket és látom erre igény is van. Fontos, hogy találkozzunk egymással és maguk között megbeszéljék a közös  problémáikat. A külföldi magyar lelkipásztori szolgálatról a helyi püspököknek kell gondoskodni.  2004-ben jelent meg Rómában az a szabályzat, a külföldön élő lelkipásztori szolgálatra vonatkozóan, amely szorgalmazza az un. interkulturális kommunikációt, ami azt jelenti, hogy a Magyar Püspöki Konferencia vállvetve a Kanadai  Püspöki Konferenciával oldja meg ezt a kérdést, mert fontos, hogy az idegenbe szakadt magyarság megtalálja saját hazáját a hitben külföldön is.

Feladatom az, hogy ezt koordináljam, segítsem. Feladatunkat paptestvéri módon kell megoldanunk, nem annyira jogi alapon. Amíg itt külföldön nem tudnak magyar papot kinevelni, aki a feladatot ellássa, addig az anyaország, a Magyar Püspöki Konferencia segíti a külföldi magyar szolgálatot, még hatalmas áldozatok árán is. Ez nagy áldozat, mert Magyarországon is szükség van fiatal papokra. Hangsúlyozom, hogy azáltal, hogy most külföldről hívott a Szentatya papot Esztergom-budapesti segédpüspöknek és a magyar püspöki kar éppen Esztergomból bízott meg egy püspököt a külföldi magyarság-szolgálattal, ezáltal a külföldi magyarság mintegy a magyar egyház szívébe került. Ne felejtsük el, hogy az esztergomi bazilika bejárata felett hatalmas betűk hirdetik: "Esztergom minden magyar egyház feje, szülőanyja és tanítója."

Esztergomból sugárzott ki a keresztény hit az egész magyar honba, sőt még azon túl is, ahol csak magyarok élnek. A magyar egyház, élen Erdő Péter bíborosunkkal szívén viseli a külföldi magyarok lelkipásztori gondjait és törődik velünk. Tehát nekem az a feladatom, hogy védjem és segítsem a magyarság etnikai, kulturális, nyelvi, rituális azonosságát, segítsem a helyi lelkipásztorokat. Ezt Magyarországról megtesszük a helyi püspökökkel kooperálva.

Nagy változás előtt áll a külföldi magyar lelkipásztori szolgálat, eddig politikailag is zárt terület volt, de most látom egyre inkább a lelkipásztori szolgálatra tevődik a hangsúly. Mint Mindszenthy bíborosunk mondta, mindenki a maga helyén tegye meg a magáét, tehát a papnak az elsődleges feladata, hogy az evangéliumot hirdesse, a híveknek pedig, hogy papjukkal tanúságot tegyenek róla. Tehát a lelkipásztori szolgálat a missziós szellem ápolása. Hála Isten, Amerikában mindenütt azt tapasztaltam, hogy a hívek nagyon derekasan kiveszik részünket az egyházak irányításában, és nagyon fontos, hogy a vallási jelleget kidomborítsuk. Lehetnek szép létesítményeink, de meggyőződésem, hogy az egyház az, ami ezt a közösséget összetartja.

Ahol az egyház kihúzza lábát, ott előbb-utóbb a többi egyesület is hanyatlik. Amint az Amerikában is látható, de Európában egyértelműen tapasztaljuk, ahonnan az egyház kihúzza lábát, hamar összeomlik a többi egyesület is. Tehát a magyarság szilárd megtartó ereje, a Szent Istváni örökség, számomra elképzelhetetlen hit- vallás-tanúságtétel nélkül. Csak magyarkodással nem jutunk tovább, mert a magyarságnak szilárd alapja, az olyan magyarság, amit Szent István határozott meg számunka a Duna-Tisza táján ahová gyökereink kötődnek.

Hálás köszönetemet fejezem ki minden külföldön szolgáló magyar lelkipásztornak, paptestvéremnek, segítőimnek  az egyháztanácsosoknak, a csoportvezetőknek, mindenkinek, aki részt vesz ebben a nagyon fontos, nem mindennapi, hatalmas munkában, Szent István Király szellemi örökségének szolgálatában. Ugyanakkor kérek és bátorítok mindenkit, a jövőben is tartson ki ebben  a nagyon nehéz és szép szolgálatban, ápoljuk keresztény hitünket, Szent István Királyunk szellemi örökségét, édes  anyanyelvünket, kultúránkat, szép nemzeti hagyományainkat, sohasem feledve magyar hazánkat,  szülőföldünket, ahonnan gyökereink táplálkoznak és amelyben őseink hamvai nyugszanak.