Francia Québec Kanada legszebb tartományai közé tartozik. Az Európából ide tántorgott embernek legalábbis az elhagyott vén kontinens hangulatát idézik falvai, dimbes-dombos tájdarabjai, lakóinak életformája, felfogása, hagyományőrzése. Festők, költők, írók, zenészek képzeletét megihlető vidék, amely a főként a mezőgazdaságot művelő ember és a természet harmonikus együttélését sugallja.

A mintegy hatezer négyzetkilométer kiterjedésű színpompás Charlevoix a világ legősibb talajával büszkélkedhet. A harmincezernyi lakosságú tájegységet a térképen Baie Saint-Paul és La Malbaie között találhatja meg a kíváncsi látogató. Természeti szépségei közül kiemelkedő a fenséges Lőrinc-hegység - Laurentian Mountains - és a Szent Lőrinc folyó. Növény- és állatvilága gazdag, változatos. Az Unesco, a világ első lakott bioszféra rezervátumává emelte 1988-ban. Ezzel a státussal bekapcsolódott abba a világhálóba, amelyet 75 ország 325 helysége alkot.

Érdemes megjegyeznünk a Szent Lőrinc folyóról, hogy az amerikai indiánok eredetileg Folyó, amelyik sétál névvel illették, a későbbiek során, főleg a francia telepesek között több név is előfordult. Megnevezése között szerepelt a France Prime, Canada River, Mayne River, míg aztán véglegesült a St. Lawrence forma. A folyó hivatalos európai felfedezése Jacques Cartier nevéhez fűződik, aki második amerikai útja során, 1535-ben jutott el a folyó öblébe. E hatalmas folyó és a magas hegyek ékítette vidéken alakították ki a francia nyelvet beszélő telepesek a maguk zárt, meghitt életmódját. Az ősi életforma azonban az utóbbi évtizedekben itt is fellazult. Noha az élet ritmusa megváltozott, a világ dolgai más irányban haladnak, mint ahogy azt az apák, nagyapák elképzelték és megélték, a múlt utáni nosztalgia azért még erős a fiakban és az unokákban, akik próbálják visszavarázsolni apáik, nagyapáik világát.

Catherin Martin, Québec-i származású filmrendező ennek a nosztalgiaőrzésnek eredt nyomába, amikor megtervezte a L'Esprit des lieux című dokumentumfilmjét. A forgatókönyvet ő maga írta, szövegének megalapozását viszont a Montrealban élő világhírű magyar fotóművész, Szilasi Gábor fényképei nyújtották.

Szilasi évtizedekkel ezelőtt, amikor ide érkezett, még lüktető, eleven, nemzedékek sorsát egybefogó életformával találkozott, amelynek mindennapjait, tipikus helyzeteit megörökítette. Napjainkban visszatérve a régi helyekre, érzékelni tudja a végbement változásokat, amelyek a helyi történelem, egy sajátos világ eltűnésének kezdeti stációi.

A dokumentumfilmnek sikerült érzékeltetnie a Szilasi-zsánerképek és a jelenlegi állapotok közötti, immár visszafordíthatatlan különbséget. Azt a másságot, amely a gazdasági globalizáció, a bürokrácia és a katolikus egyház itteni hanyatlásának következménye. A filmrendező végigköveti Szilasi egykori útvonalát, szóba áll az egykori közösségek még életben lévő tanúival. Izgalmas beszélgetések hangzanak el Martin és a környék lakói között, akik ápolják szívükben, lelkükben a régi életforma emlékeit, ragaszkodnának is a maguk módján azokhoz, ám tagadhatatlan a romlás, a hanyatlás vagy ha úgy tetszik, a modern átalakulás feltartóztathatatlan. Szomorúság vibrál az egykori virágzó farmokat bemutató leszármazottak hangjában, hiszen a hétvégi telkekre parcellázott valamikori birtokok minden köve, minden röge meséket őriz. A templom mint a közösség gócpontja is elveszítette szerepét, már csak néhány ereklye, történet idézi fel a múlt homályából. De nemcsak a civilizáció rombol, hanem a természet erői is állandóan formálgatják a táj arculatát. A folyó öblét mélyíti az ár, moszat tölti meg az egykor áttetszően tiszta vízű medreket. A madarakat a közeli gyorsforgalmi út zúgása zavarja föl fészkükből - és lassan múltba vált át a jelen is.

Martin ezzel az alkotásával tulajdonképpen kegyeletét rója le szűkebb pátriája és annak népe előtt. Robert Marcel Lepage zenéje nagyszerűen egészíti ki a vizuális élményt, szerencsésen járul hozzá, hogy a L'Esprit des lieux egyike a legszebb filmeknek, amelyet a 31. Torontoi Nemzetközi Filmfesztiválon láttunk.