Mi is lehetne méltóbb lezárása az Első Montreáli Magyar Hétnek egy nagyszabású gálánál? A Budapest Montreal Gála a belváros szívében, az Omni Mont-Royal Hotel falai között kapott helyet,az esemény fontosságát reprezentáló, elegáns környezetben. Több mint 130 vendég érkezett, a montreáli magyar közösségek színe-java eljött.
A rendezvényt dr. Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete nyitotta meg, beszédében összegezte a Magyar Hét eredményeit -mely az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának alkalmából , illetve a Budapest és Montreál testvérvárossá válási törekvéseinek apropóján került megrendezésre.
Megköszönte a montreáli magyaroknak,hogy az elmúlt 60 évben megőrizték a forradalom lángját, és akkor is emlékeztek rá,amikor erről Magyarországon még beszélni sem szabadott. Méltatta a magyar közösségek hagyományőrző, sokszínű tevékenységét, a nyelv és kultúra továbbadásáért folytatott szakadatlan munkát. Kiemelte a magyar kormány háláját Kanada iránt, amiért befogadták az otthonukat elhagyni kényszerülő magyarok ezreit. Magyarország megbecsülését Kanada és a kanadai magyarság iránt az a tény is alátámasztotta, hogy Szíjjártó Péter külügyminiszter október 23-án Kanadában, sőt éppen Montreálban tartózkodott.
A nagykövet felszólalását követően sor került a montreáli magyar közösség legmeghatározóbb munkásságú tagjainak kitüntetésére:A kitüntetéseket dr. Ódor Bálint és Madame Mary Deros, aki Denis Coderre Montreal polgármesterét representálta, adták át. A díjazottak egytől-egyig példaértékű életművet alkottak, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.
A díjazottak:
![](kepek/IMG_6492.jpg)
Blanar Andrea,
![](kepek/IMG_6493.jpg)
Corte Elizabeth,
![](kepek/IMG_6494.jpg)
Couch Ava,
![](kepek/IMG_6495.jpg)
Dreisziger Kálmán,
![](kepek/IMG_6496.jpg)
Keresztes Imre,
![](kepek/IMG_6497.jpg)
Joó Klára,
![](kepek/IMG_6498.jpg)
Korsós László,
![](kepek/IMG_6499.jpg)
Maráz István,
![](kepek/IMG_6500.jpg)
Palkó Alice,
![](kepek/IMG_6501.jpg)
,Szilási Gábor,
Pelikán Anikó és Répási Elizabeth sajnos nem voltak jelen
és az elismerésben posztumusz részesült
Ciamarra Júlia, Ferkó John és Takács Miklós
A díjak átadása után igazi ínyenc fogásokból álló lakomát szolgáltak fel.
A meghívottak vacsora után a Bokréta Néptáncegyüttes ragyogó előadásában gyönyörködhettek
![](kepek/IMG_6521.jpg)
, majd a parkett is megtelt, ahol hajnalig ropták a táncoslábú vendégek.
|