A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 

Ünnepi ebéd a Montreáli Magyar Iskola 75 éves évfordulóján

Ádám Christopher
Montreal, február 15.


Az Idén lett 75 éves a Montreáli Magyar Iskola. A Magyarok Nagyasszonya Egyházközség Mindszenty-termében megtartott támogató ebéd és az azt követő színes műsor keretén belül ünnepelték a montreáli magyar közösség egyik legfontosabb szervezetének évfordulóját.
A rendezvényt Androvich Tamás plébános nyitotta meg és köszönetet mondott Török Tünde jelenlegi, illetve Ciamarra Júlia volt igazgatónak és Tóth Jutka adminisztrátornak a hosszú évek során kifejtett áldozatos munkájukért. Ciamarra Júlia több mint 25 éven keresztül vezette a Montreáli Magyar Iskolát és tavaly adta át Török Tündének az igazgatói posztot.

Vastagh Pál, a Magyar Köztársaság ottawai nagykövete is beszédet mondott, és egyben felolvasta Hiller István oktatási miniszter levelét, aki megjegyezte, hogy milyen fontos szerepet játszik évtizedek óta a Montreáli Magyar Iskola a magyar nyelv és kultúra megőrzésében a kanadai szórványban. Vastagh Pál bemutatta Montreal új tiszteletbeli konzulját is, Szentmihályi Gyulát, aki a közelmúltban vette át hivatalát.

A magyaros ebéd után, gazdag és különösen jól szervezett színházi programban volt része az iskola támogatóinak. A Gyanta Együttes és a Gyöngyös Bokréta segítségével, különböző népi táncokat mutattak be az iskola növendékei. A Gyantából jelen volt Paulusz Jeszika (bőgő, ének), Fritsch Sylvie (ütő gárdon), Kocsis Bandi (hegedű) és Gárda Levente (brácsa). A koreográfiáért Dreisziger Dénes felelt, Santayana Gissella segítségével.
Varga Ágota, az iskola egyik tanárnője gyűjtötte össze a betanult verseket és a különösen szép díszletet pedig Szeben Ági állította elő.  A jelmezek készítésében közreműködött Érsek Éva, Csutak Lenke, Grimm Natali és Kedves Jutka, Ciamarra Júlia és Domán Borika (A Magyar Iskola oszlopos tagjai) pedig tanácsadóként járultak hozzá a program sikeréhez.
Domán Borikát külön meg kell említeni, hiszen ő csaknem 40 éve tanít a Magyar Iskolában és ezen kívül a montreáli magyar katolikus egyházközség oszlopos tagja.

Konrád Judit, Ágoston Emese, Brunner Ildikó és Borbáth Marika a próbák szervezését vállalták. Pandur Judit és férje, Alberto, szintén sokat segítettek.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.