2008,március 29-én került sor
az ötvenedik Szent István bálra a Queen Elizabeth Hotelben.
A nagy évfordulóra már hosszú hónapok óta készült a
montreali magyar közösség és velük együtt azok az önkéntes
együttműködők, akik az évek során megszerették a bált
és rendszeres tagjai, nemcsak résztvevői a nagy családnak.
Az előkészületek során visszatért az a hangulat,
ami a múltat, az ötven év legfontosabb perceit idézte
fel. Mindenekelőtt köszönetünket fejezzük ki néhai
Tekker Józsefnek, a Magyar Mérnök Bál alapítójának,
valamint az elmúlt évek bál elnökeinek, akik folytatták
ezt a tradíció. A szervező bizottságok tagjai, mind
50 évvel ezelőtt, mind most, számtalan órát áldoztak
arra, hogy biztosítsák a Bál sikerét. Ezt a teljesítményt
a Montreali Magyar Mérnök Egyesület és az összes
többi magyar egylet támogatása tette és teszi lehetővé.
Köszönjük a számtalan fiatal szervezőnek és szereplőnek
fáradhatatlan közreműködését. Ez az odaadó, lelkes
munka tette lehetővé, hogy a Szent István Bál már
az első években Montreal társadalmi fénypontjává
vált és azóta is tartja ezt a megtisztelő pozíciót.
A 2008-as Szent István Bál Bizottság számos tagja
az első bálok szervezőinek leszármazottja és ők ma
ugyanolyan lelkesedéssel és odaadással készülnek fel
a bálra, mint szüleik és nagyszüleik 1959 óta. Az évek
során ezek soraiba léptek azok a nem magyar származású
fialtok, akikkel ma együtt ünnepeltünk. Így nőtt a
bál évente nagyobbá, gazdagabbá és színesebbé.
Az 50 ik bál elnöke Fejérváry Sophie Madon, apja
László, szintén az első bálok oszlopos szervezője és
haláláig támogatója volt. A bál ma mint önálló szervezet
működik és az Incorporáció elnöke Tekker Andrea Blanár,
apja József, a bál megalapítója, testvére, Tekker Barbara
Brzezinski, többszörös bálelnök. Az 50 ik bálbizottság
tagja, Véronique Pourcelet, anyja, Fodor Katalain Pourcelet
előző években bálelnök és nagyapja, Fodor Miklós a
bál nagy védnöke volt a bál megalapításától egészen
haláláig. deGosztonyi Andrea McRea, szintén a bál
légkörében nőtt fel, apja Pál az első szervezők között
volt. Ezeknek a családoknak mindhárom generációja jelen
volt az ötvenedik bálon és sokan még második, harmadik
generációs is, ami mind azt bizonyítja, hogy az ötven
évvel ezelőtt elkezdett indítványozás nemcsak nagy
sikerrel él még ma is, de egyre nő és virágzik.
Az 50. ik bál fővédnöke a Kanadai Legfelsőbb Bíróság
főbírója, Hon. Beverley McLachlin, tiszteletbeli vendége
volt, Dr, Vastagh Pál Magyarország Nagykövete, Prince
Philipp von Habsburg, Princess Annie-Claire von Habsburg,
M. Marcel Tremblay, Montreal város vezetőségi tagja,
és von Gencsy Éva primaballerina, a Les Grands Ballets
Canadiens de Montreal volt tagja, a Ballets Jazz de
Montreal alapítója.
A tizenhat első bálos fiatal hölgy a fővédnöknek
történő bemutatkozása és az első keringő eltáncolása
után, a bált hivatalosan a fővédnök és a bál elnöke
férjük karján megnyitották és kezdődött a bál. Hagyományosan,
11 órakor vette kezdetét a vacsora, ami méltó volt
a nagy eseményhez és a vendégek reggel négyig ropták
a táncot, amikor is a bálelnök reggelivel kínálta vendégeit
- akinek még volt ereje hozzá, hogy ezen résztvegyen..
A nagy esemény megtörtént, kellemes hangulatban,
fényűző környezetben és baráti légkörben. Elődeink
büszkék lehettek rá és boldogok, hogy kezdeményezésük
még mindig él, lankadatlan lelkesedéssel és szeretettel.
Köszönjük kedves vendégeinknek, hogy eljöttek távolról
és közelrő1, hogy velünk ünnepelhessék a bál 50-ik
évfordulóját.
Az elmúlt bálok elnökei az első oldalon:
ülnek ballról jobbra: Elizabeth Corte Dubreuil-1994
and 1996, Annie Benkő-1990, Jeannie Moosz-1993 and
1997, Sophie Fejérváry Madon -2008, Andrea Tekker
Blanár-1985,
Ava Pucser Couch-1988, Katalin Fodor Pourcelet-1984,
Alessandra Piccone Szirmay-1995 and 1999,
első sor ballról jobbra: Karola Dőry Waterhouse-2004,
Irene Corte Miezis-2007,
Barbara Tekker Brzezinski-2000 and 2005, Christine
Nagy Taibi-2001, Anita Bartha-2006,
Mária Mailáth- 2002, Marika Roy-1977,
Felsősor ballról jobbra: Nándor Huszár-1966, József
Kovács-1981, Thomas Enyedváry -1971,
Leslie Jonás-1989, John László Ferkó-1998, András Bilkei-Gorzó-1978 |