Dr.Medgyessy Péter kanadai látogatása

Magyar Krónika, október 9.

Montreál

Dr.Medgyessy Péter, Magyarország utazó nagykövete, volt miniszterelnök, kíséretével együtt Magyarországot megismertető és népszerűsítő látogatást tett Kanadában. Egynapos, torontói program után érkezett Montreálba, három napra. Ezután Ottawába ment, ahol a kanadai kormány képviselőivel is találkozott. A magyar közösséggel is több alkalommal összejött, Montreálban például különböző csoportok képviselőivel is.

A Magyar Iskola, a magyar katolikus egyház és a magyar református egyház meglátogatása mellett előadást tartott a Montreáli Egyetemen az Európai Unió jövőjéről, a Magyarország EU-felvétele óta elért eredményekről és a további lehetőségekről. Ezen előadás után vacsorán vett részt a montreáli magyar szervezetek vezetőivel. A magyarországi befektetőknek szintén tartott előadást egy montreáli, öt közép-európai ország részvételével megrendezett, nemzetközi konferencián, valamint másnap délben a University Clubban.

Szoros programja ellenére időt szakított arra, hogy válaszoljon kérdéseinkre.

Kérdés: Mi volt kanadai útjának célja amellett, hogy kanadai érdeklődőknek előadást tartott az Európai Unió működéséről és kilátásairól, amely előadást reális és őszinte hangvétele miatt őszinte elismeréssel fogadtak?

Válasz: Magyarország számára Kanada nagyon fontos partner. Igaz, tagjai lettünk az EU-nak, de úgy véljük, hogy azt a viszonylag lassúnak ígérkező, fejlődési és felzárkózási folyamatot, ami az EU-ban előttünk áll, azzal is gyorsíthatjuk, hogy kapcsolatainkat kiszélesítjük, diverzifikáljuk más régiók és kontinensek irányába. Ebben Kanadának fontos szerepe lehet.

Egyrészt azért, mert Kanadában jelentős magyar kisebbség el, másrészt azért, mert Kanada gazdasága nagyon erős. Kanadának jelentős befektetései vannak Magyarországon, s óriási lehetőségek vannak a kétoldalú, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok kiépítése terén is.

Nyilvánvaló, hogy nincs mindig alkalom arra, hogy egy magyar miniszterelnök eljusson Kanadába, a világ ugyanis nagy, a kormányfők pedig elfoglaltak. Nekem viszont, aki a politikában alaposan benne voltam, jó kapcsolataim vannak Kanadában, s szívesen vállaltam, hogy eljöjjek ide. Nem mint gyakorló miniszterelnök, hanem mint volt kormányfő, s jelenlegi pozíciómban, utazó nagykövetként is, hogy erősítsem a két ország közötti kapcsolatot, s hogy lássam, hogyan él a magyarság Kanadában, hogy megismerjem eredményeiket és gondjaikat.

A meghívás a kanadai miniszterelnöktől indult ki abban az időszakban, amikor lemondásomat beadtam. Kanada kormányfője akkor Magyarországon járt, találkozót kért tőlem, s kanadai látogatásra hívott meg, hogy kapcsolatainkat erősítsük. Jelenlegi megbeszéléseimnek is ez a célja. Előadásaim arra irányulnak, hogy felhívjam a figyelmet Magyarországra. Ezek az előadások és beszélgetések tükrözik nemzeti büszkeségünket, azokat a sikereket, amiket elértünk. Ezzel most nemcsak az elmúlt néhány évre gondolok, mert ez talán nagyképűségnek tűnne, hanem arra a több évszázadra is, amire Magyarország büszke lehet.

Ugyanakkor beszélek a jövőről is, hogy mit is akarunk mi magyarok, hogy hogyan akarjuk megőrizni a magyarságunkat ebben a gyorsan globalizálódó világban. Elmondom, milyen elképzeléseink vannak a gazdaságfejlesztés terén, hogy szeretnénk enyhíteni szociális problémáinkat, hogyan viszonyulunk Európához és a világhoz.

Kérdés: Hogyan látja nagykövet úr a következő választás kimenetelét? Innen nézve a pártok több erőt fordítanak az egymással való veszekedésre, mint az ország kormányzására és fejlődésének elősegítésére.

Válasz: Egyetértek azzal, hogy a politika túlságosan saját maga felé fordult. A politikusok egymással vannak elfoglalva, ahelyett hogy az emberek dolgaival foglalkoznának. Amikor miniszterelnök lettem, éppen azt hirdettem, hogy keressük meg a megbékélés lehetőségét, s próbáljunk meg egymással együttműködni. Ez verseny, politikai verseny, nem pedig gyilkos harc, ahol a jobbnak kell győznie. Jobbnak lenni pedig éppen annak kell, aki képes valamit adni az országnak.

Lehet, hogy ezt az elméletemet túl korai időszakban állítottam fel, s a politikai elit még nem volt elég érett erre. Az emberek azonban igen, mert az emberek nagyon szerették ezt a fajta magatartást. A politikai elit azonban nem kedvelte a megbánást, s ennek jeleit ma is látom. Azzal együtt azonban, hogy ez az egész harc nagyon kiéleződött, s gusztustalan az egész politikai hangnem, aki nyer majd, az nem esik szélsőségekbe. Ezt nyugodt lelkiismerettel mondom. Természetesen nem tagadom saját politikai irányultságomat, de azt gondolom, ha a másik oldal nyer, az sem esik majd szélsőségekbe. A kampány lesz szélsőséges, de nem a politika. Nem tudom megjósolni a mai politikai helyzetben, hogy ki lesz a nyertes. Sok idő van még hátra, sok hibát lehet még elkövetni. A pártok egymás hibáiból élnek majd, nem pedig saját erényeikből.

Innen nézve, a Kanadában élők szempontjából talán az a fő kérdés, hogy a következő kormány akar-e majd tenni valamit az ország érdekében, s képes lesz-e erre? Persze van különbség a pártok között, de azért nagy aggodalomra nincs ok. Bízom abban, hogy a következő kormány normális viszonyok között, nagy parlamenti többséggel kormányozhat majd, s meg tudja tenni azt, amit meg kell abban a világban, amelyben nagyon sok új lehetőség nyílik az ország számára. Az Európai Unió óriási lehetőségek tárháza. Mi szeretnénk élni ezzel, s kellene is élnünk ezzel.

Kérdés: Úgy halljuk, az utóbbi időben a privatizáció mind nagyobb méreteket ölt. Ön szerint jó-e az országnak az ilyen méretű privatizálás?

Válasz: Az egész világon a magánszektor uralkodik. Annak idején, az 50-es években sok minden rossz történt. Többek között a politika nem vette tudomásul a magántulajdon szentségét. Most azt kifogásolni, hogy akkor hibás volt a magánszektor figyelmen kívül hagyása, s ugyanakkor elutasítani a magánszektort, ez ellentmondásos magatartás. Azt gondolom, hogy a privatizálás helyénvaló. A probléma nem a privatizálásban van, ezért ez a vita helytelen irányú.

A vitának arról kellene szólnia, hogy lehetséges-e mindent a magánszektorra bízni. Például vannak olyan nehéz helyzetben lévő családok, amelyekben a gyermekek - ha ezt az állapotot az állam nem korrigálja - nem tudnának iskolába járni, nem helyezkedhetnének el az életben, nem lennének teljes értékű emberek. Ezt a támogatást csak az állam tudja megadni.

Tehát nem az a kérdés, hogy eladják-e ezt vagy azt a céget, vagy nem. Ha tisztességesen el tudják adni, mért ne adnák el?   Teljesen nyilvánvaló, hogy a magánszektor a saját érdekviszonyai alapján általában jól működik. Ha jól működik pl. Kanadában vagy Németországban, akkor mért ne működne jól Magyarországon?

A vitát tehát nem abba az irányba kellene terelni, hogy el lehet-e adni például a repülőteret, hanem annak meghatározására kellene összpontosítani, hogy mi az állam dolga. Az állam feladata az iskoláztatás, a nevelés, a különböző egészségügyi ellátások biztosítása. Ez a valódi kérdés, erről kellene beszélnünk.