Magyar Krónika, augusztus 19.

Dancs Rózsa

Toronto

„Ti fiatalok vagytok, a pápa öreg..."A Szentatya Torontóban


Huszonnégy hónapos gondos készülõdés elõzte meg a Világifjúsági Napnak nevezett, a pápai látogatással fémjelzett rendezvénysorozatot Torontóban. Mintegy százhetven országból érkeztek a katolikus fiatalok százezrei a nagytakarításon átesett mega-városba július 22-ére virradóan.
A nagy sztrájk nyomait gondosan eltûntették az arra hivatottak, így már az elsõ vendégek is értékelni tudták a kanadai tisztaságot és a barátságos fogadtatást.

A világ fiataljai megmérettek ezekben a napokban, és nemhogy nem találtattak híjával, hanem a legjelesebbre vizsgáztak. Olyannyira, hogy a jövõ biztonságának ígéretét, a szeretetre és a hitre építkezõ élet reményét hagyták maguk után. Nem kellett ahhoz katolikusnak lennünk, hogy megérezzük ezekben a napokban azt a végtelen nyugalmat és biztonságot, amelyet a Szentatya karizmatikus közelségébe tömörült lelkes fiatalság hozott Torontóba. Az évek folyamán megszoktuk, hogy a gyülekezéseket - még ha fiatalok szervezték is - könnyfakasztó bombák és letartóztatások, gumibotos rohamrendõrök kísérik, és most boldogan tapasztaltuk, hogy ezúttal csõdöt mondott minden zavaró propaganda-kísérlet. Ez nemcsak a hadsorba állított, hadseregnyi rendõrséget, de magát a lakosságot is meglepte, természetesen nagyon kellemesen. Sõt, volt olyan pillanat is, amikor ez a meglepetésünk valósággal döbbenetbe torkollt: megdöbbentett a fenséges némaság, amely a péntek esti Keresztút egyes stációit kísérte.

A Golgota felé vezetõ "via dolorosa" jelképes köveit a gyász, az örök bánat és ugyanakkor a megbékélés örömének csendje borította be. Ezekre a csendbe borult kövekre hullottak az Imádság virágai, amelyeket hat órán keresztül hallatott a tömeg. Ez az imádság kísérte hat órán át a meggyötört, meggyalázott Istenfiát, aki a Keresztet cipelte végig a torontói University Avenue-n. A sok ezer ember imádkozva és sírva, hihetetlen hitelességgel élte át ennek az éjszakába nyúló szent játéknak igazi tartalmát. A Keresztút szövegét maga II. János Pál pápa írta, aki a televízió elõtt, a Strawberry Island-i - Epersziget - szálláshelyén nézte végig a felvonulást, megilletõdve. A tizennégy Stációt közvetítõ hivatalos média legjobb képviselõi is visszatartották a lélegzetüket hosszú szüneteket iktatva adásukba a szertartásos felvonulás fenségességétõl megbabonázva, amely a mai ifjúság fenségessége volt, lenyûgözõ és tiszteletet parancsoló.

A program, a "játék" rendezõje, a montreali Robert Gendreau atya érthetõ izgalommal várta a hatást, a világ reakcióját. Tudta, hogy mekkora felelõsséget vállalt magára a szereplõkkel együtt: Kanada legnagyobb városának a szívébe, a Queen's Park-ba hozni a krisztusi keresztet szimbolikus erejû tettet jelent. Az eltompult, hedonisztikus, lázongó és lázító világ lelkiismeretét kellett életre imádkozni azokon a Stációkon, hogy rádöbbenjünk emberi mivoltunk felelõsségére és felismerjük Istennek sorsunkat irányító jelenlétét. Hogy jobbak, többek legyünk önmagunknál.

Nem tagadható, hogy a pápa nemcsak Isten földi helytartójának szerepét tölti be a világban úgy, hogy példájából mindenki tanulhat, hanem a Teremtõtõl kapott tehetségével meg is ajándékozza a világot: az 1999-ben útjára bocsátott Abba Pater c. CD-jével vagy a Világifjúsági Nap rendezvénysorozat zenitjének is tekinthetõ Keresztúttal, például. De a világ még ezek után is várt tõle valamit, még többet, mint amit eddig kapott tõle: várta a katolikus egyház alapjait rengetõ, a hitet árnyékoló homoszexuális papi botrányról kialakított véleményét. És nem várt hiába, mert a Szentatya nyilatkozott vasárnap a Downsview Parkban tartott szentmisén.

Mélységes szomorúsággal és szégyenkezéssel beszélt róla, és kérte a többséget képezõ jókat, hogy segítsék az amerikai papok áldozatait, álljanak mellettük, hogy ne veszítsék el hitüket. "Ti fiatalok vagytok, a pápa pedig öreg," ismételte meg itt is, "nyolcvan vagy nyolcvankét esztendõ nem huszonkettõ vagy huszonhárom, de a pápa teljesen azonosul a ti reményeitekkel... Bár hosszú életem során rengeteg sötétséget megismertem, láttam elegendõ bizonyítékot arra is, hogy nincs olyan nehézség, olyan erõs félelem, amely képes lenne teljesen megfojtani a reménykedést, amely a fiatalok szívében örökké újraéled. Ne hagyjátok meghalni ezt a reményt. Tegyétek az életeteket rá."

A zarándokok a hatalmas méretû kereszt alatt ének- és zeneszámokkal búcsúztak nemcsak a Szentatyától, hanem az újonnan megismert barátoktól is.
A nagy torontói zarándoklat egy kis csoportja, kb. 170 fiatal, Magyarországról, illetõleg az elszakított magyar területekrõl érkezett. Kettõjüket a Szent Erzsébet Katolikus Templomban láthattuk, az erdélyi csoport néhány tagjával pedig személyesen is megismerkedtünk.
Pénteken délelõtt a népénekes szentmisét Miklósházy Attila püspök tartotta, meghatottan beszélve a minõségi magyar jövõ letéteményesének tekinthetõ, a világ minden tájáról idesereglett vendégeknek.

Az erdélyi Gyulafehérvári Katolikus Egyházkerület húsz fiatalt indított Torontóba, akiket a Zernyesten szolgáló Nagy György Attila, a csíkszentgyörgyi Orbán László atya, valamint a Székelyudvarhelyre nemrégen kinevezett kispap, Antal József kísért. A résztvevõk közül a gyímesfelsõlöki Ferencz Imrével és feleségével, Kingával beszélgettünk. Elmondták, hogy reménnyel telt szívvel térnek haza, ezt a reményt és hitet adják tovább azoknak az otthoni fiataloknak, akiknek nem adatott meg, hogy részt vehessenek egy ilyen nagyszabású eseményen. Elsõsorban az anyagi nehézségek miatt nem gondolhat az erdélyi fiatalok többsége arra, hogy valaha is eljusson például a tengerentúlra.

Õk mint házastársak egész esztendõben erre az útra spóroltak, a félrerakott pénzt mindkettõnek a szülei pótolták, de még ez sem lett volna elegendõ, ha a Vatikán, valamint a Püspökség nem fizette volna ki a hiányzó összeget. "De megérte az áldozatot, hiszen a nemzeti megmaradásunkba vetett hitünk erõsödött meg az itt töltött hét alatt. Rájöttünk arra, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva a világban, az Isten figyel ránk, és reméljük, minél több magyar fiatalban felébred a kíváncsiság Erdély iránt. Ha szegények is vagyunk, de a szívünk nagy, Erdély pedig megéri, hogy felfedezze a világ" - mondta Kinga, aki nemcsak mint tanítónõ , de mint a Gyímesfelsõlöki Ifjúsági és Közmûvelõdési Egyesület elnöke is aktív résztvevõje a gyímesi csángó magyarok mindennapjainak.