A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 

Recsk – a magyar történelem gyászhelye

Magyar Krónika
szeptember 12. 2013.

 

Dr. Szalontai Éva

Ünnepi megemlékezések

Nemrég meghívót kaptam a Recski Szövetség országos elnökétől, a 91 éves Recski Haláltábort túlélő mérnök-ezredestől Krasznay Bélától. A Recski Szövetség 25 éves, a Recski Haláltábor megszűnésének 60. évfordulójára a Recski Emlékparkban tartandó megemlékezésre és ebédre. A meghívás szerint érdeklődő kollegákat is vihettem magammal. A budapesti Nádor utcai székház elöl induló autóbusszal érkeztünk a Recski Emlékparkba, ahol a koszorúerdő mögött már szép számmal gyülekeztek az érdeklődő, a meghívott vendégek. Köztük számos fiatal is! Örömmel találtam ismerősökre, például a szabadságharcos Dr. Sinkovits Gyula és felesége, Hunyadi László a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya, Dr. Lomnici Zoltán kúriai tanácselnök, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, polgármesterek, újságírók személyében.

A tárogató hívójele, a Himnusz és a „Mátrai visszhangok” vegyes kórus éneke után a szép és szép hangú Geszthy Glória narrátor köszöntötte a megjelenteket.

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Geszthy Glória a meghívott jeles, közéleti szereplők mellett nevemen szólítva engem is köszöntött, mint svéd tudósítót és névvel ellátva, helyemet is kijelölték az ünnepélyen és az ebédlőben is.

Az ünnepi, megemlékező beszédet Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és Krasznay Béla mondták el. Dr. Hende Csaba szerint: Recsken született 1956 forradalma, a forradalomból pedig az 1990-es rendszerváltás. A miniszter arra emlékeztetett, hogy Recsken szinte új nemzet született. A bezárt kisgazda szót értett a ludovikás katonatiszttel a szociáldemokrata hírlapíróval, szót értett a katolikus a zsidóval, az ateistával.

A miniszter arra figyelmeztetett, hogy Recsk ugyanolyan gyászhelye az ezer esztendős magyar történelemnek, mint a Muhi puszta, a Mohácsi mező, a doberdói fennsík, a Don-kanyar, vagy az Auschwitzi tábor. Aláhúzta, hogy minden diktatúrát elítélünk és megvetünk, amely embereket gyilkol.

Krasznay Béla, mint a Recski Szövetség elnöke tartotta meg előadását. Energikusan, messze csengő hangon, teljes átéléssel, papír nélkül, szabadon beszélt. Korát és múltját meghazudtolva friss szellemi és fizikai formában, pedig a megsemmisítő célú kényszer munkatáborban sokan éhen haltak, sokan a sok veréstől, kínzástól haltak meg.

Faludy György, a Recski Haláltábort, a Magyar Gulágot végigszenvedő költőfejedelem így emlékezik:

„…besúgók és hajcsárok

közt éltünk, rúgtak, vertek,

éheztünk és dideregtünk

a gödör mellett.

Összenéztünk és mondtuk:

te is élő halott vagy…”

Krasznay Béla felelevenítette, hogy 1988 őszén több százan alakították meg a ma 25 éves Recski Szövetséget. Ma már csak 18-an élnek, akik közül nyolcan külföldön.

A Recski Szövetség célja a túlélők támogatása. De a fiatalok bevonása is -figyelmeztető céllal, okulással egy emberségesebb jövő érdekében, hogy soha ne legyen többé Recsk, hogy a fiatalok lássák, „hova jut az az ország, amelynek irányítása idegenszívű emberek kezébe kerül.”

Pregitzer Fruzsina művésznő előadása után Nagy Csaba elfújta a takarodót. A történelmi dallamok is segítettek emlékezni. A volt tábor megtekintése, a nagyon ízletes közös ebéd és a Mátramindszenti barakk kápolnában szolgáltató szentmisében fejeződött végülis be az emlékezetes történelmi megemlékezés.

Dr. Szalontai Éva

forrás: Baráti oldalunk: http://rekreator.hu/

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2000 Magyar Krónika Rt