Emlékezzünk Pünkösdre

Olvastam, láttam, lélekben átéltem egy emlékező összeállítást. Lehet, hogy nem jutott el mindenkihez, akinek szól. Az is lehet, hogy ásítva, morcosan átlapozták sokan.

Felmordultak talán:Már megint egy visszaemlékezés! Nem unják meg soha?

Ők nem emlékeznek. Ők unják. Ez az írás nekik is szól. Hátha megérinti őket is! A Pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe. A hősiesség tisztelete pedig a Szentlélektől átjárt emberi lélek sajátja.

Akikhez nem jutott el székely hőseink emlékező, emlékeztető műsora, ’s kik nem unják az emlékezést, mindazoknak ajánlom.

http://mno.hu/belfold/nepi-emlekezet-es-a-masodik-vilaghaboru-1042190

A napokban sok társunk kel útra, hogy piros Pünkösd ünnepét székely véreinkkel együtt ünnepeljék a csíksomlyói megszentelt nyeregben.

Messze van Székelyföld. Aki tőlünk oda zarándokol, több napra megy. Előbb kipihenik a tizenhat-húsz órás út fáradalmait, élvezik a szállások egyre kulturáltabb kényelmét, szállásadóik, vendéglátóik szeretetét. Borvízzel, áfonya likőrrel, az erősebbhez szokottak fenyővízzel, vagy szilvapálinkával öblítik kiszáradt torkukat. Megkóstolják a puliszkát. Elhiszik, hogy az ősi erdélyi étel – Nem az!

Jóval Kolumbusz után hozta valamelyik gálya, az Újvilág rablott aranya mellett az első zsák kukoricát. Azután még eltelt 1-2 száz év, mire a Kárpátokon bévülre eljutott társával, a pityókával együtt, hogy mára népétel legyen mindkettő.

A testvér-látni érkezett atyánkfia, magát kipihenve felviteti magát talán a Szent Anna tóhoz, megnézi a Mikó várat, kocsit, netán traktort fogad, és Zete váralján, Ivón keresztül felmegy a Madarasi Hargitára. Az olvasottabja keresi Ábel lábnyomát.

Felszuszognak Tusnádfürdő felett a Sólyomkőre, visszatérve leülnek a nagy nehezen újra megszépült Csukás tó partján.

Talán belépnek a veszélyek között épült mai stílusú római katolikus templomba egy rövid fohászra. Betérhetnek pár emberi szóra az építtetőhöz, főtisztelendő Incze Dénes esperes plébános úrhoz. A templom építtetőjét három ízben próbálta elgázolni a soha nem azonosítható gépkocsi…

Lehet, hogy a látogató csak Székelyudvarhelyig jut el. Lefényképezteti magát a Vasszékely előtt, és felfedezi a szoborparkot, ahol legnagyobbjaink mellszobra van szép sorban, gyűrű alakban kiállítva.

A Vándor Székely szobránál nem mondja ki, hogy tudja ám (!) kit ábrázol, de legyen az a mi, a magyarok és székelyek édes titka. Mert a Nobel díjra bőven érdemes, író, gondolkodó, grófi sarj nevét a mindenhol ott hallgatózók előtt tilos kimondani! Ha gondosan körül pillant, és nem lát „hosszúfülű” hallgatózót, talán kimondja a méltatlanul halálra ítélt író-zseni nevét.

Megnézi a Gyilkos tó vízszint fölé kiálló fenyőinek csonkját, és a Békás szorost, Moldova kapuját.

Sokfelé eljut a zarándok, de kevesen mennek el az Úz völgyébe, Csíkszentmárton felett, vagy Gyimesbükkre. S ha már említettem a Gyilkos tót – Gyergyó szék látványosságát, majdnem biztos, hogy elmegy Gyergyóremete mellett is.

Jóvátehetetlen mulasztás nem megnézni! Tizenhárom kilométert kellene megtenniük csupán. Igaz, a piros turistajelzésen 766 méter szintkülönbséget kell leküzdenie a kirándulónak. A falu, melynek neve Kendeffy Bonifác, a meggyilkolt Fráter György apródjának, majd későbbi hivatalnokának nyomát őrzi, és 750 m tengerszint feletti magasságban található.

Ahol a Székelyföldet védelmező utolsó döntő csata lezajlott a Kereszthegy, 1560 m magas.
Az Úz völgyében, a Gyimesi hágónál a modern hadviselés csodáját hajtották végre a székely hősök, akiknek maradékai néhányan ma is közöttünk élnek. Irtózatos túlerővel szemben védték Magyarországunk keleti határait. Bátran állták a csapásokat. Dél felől már a Tisza vonalát veszélyeztette a történelem során mindig, minden szövetségest cserbenhagyókkal erősített ellenséges áradat. de itt elakadt a II: Világháború – létszámát tekintve leghatalmasabb, kíméletlenségben felülmúlhatatlan – hadserege.

Megvédték volna a békés eszközökkel visszaszerzett fél-Erdélyországot, ha árulás miatt hátukba nem kerül a létszámfölényben levő ellenség. Mert a keleti hágókon kiépített Árpád vonalat csak ekkor adták fel a Székely Határőr ezred hős védői. Ekkor harcolva hátráltak a Kereszthegy sebtében kiépített erődvonaláig. A harcra érett korú katonák mellett, vérüket, épségüket nem kimélve ott viaskodtak a gyermekkorból épp felcseperedett leventék is.
Ennek a hősi harcnak, Erdély védelmi harcának utolsó nagy csatájáról szól a bevezetőben említett műsor.

Nekem idén nem adatott meg, hogy a helyszínen emlékezhessek meg a hőstettekről.
Aki ott jár, ha idős emberrel találkozik, álljon meg előtte feszes vigyázzban, és szorítsa meg a kezét!

Lehet, hogy  Sajgó István tizedes, jön vele szemben az egykori 1. Székely Határvadász zászlóaljból. Vagy Antal Jánossal, 2. Székely Határvadász zászlóalj katonájával találkozik, aki megsebesülvén, Szászrégen hadikórházában versben emlékezett meg a harcról. Netán György István tizedes, esetleg Portik Dobos Dezső őrvezető jön vele szemben az utcán.
Esetleg Nagy János honvéddal találkozik – aki Fehér Lajos bajtársát  a tűzvonalból harcolva, kúszva mentette ki. – Ők, az utóbbiak, hárman a 21. Székely Határvadász zászlóalj katonái.
Ők, vagy mások, jönnek, jöhetnek, kiknek nevét nem jegyzi fel film, kegyeletes írás.

Ott, azok lelke leng körül, akik a Kereszthegy jeltelen sírjainak százaiban pihennek.