|
|
 |
Felejthetetlen Karácsony
| Magyar Krónika,január 7. |
| Fehérdy Iván |
Minden épkézláb fiatalembernek, aki elérte a 21.-ik életévét három évet kellett szolgálnia a hadseregben. Felmerült a kérdés, hogy mi lesz azokkal, akiket osztályellenségnek nyilvánított a kommunista rendszer. Ők nem voltak érdemesek arra, hogy a Néphadsereg katonái legyenek. Hogy ezek a szegény lelkek ne érezzék, hogy elhanyagolták őket, a Belügyminisztérium egy új katonai alakulatot állított fel 1951-ben, egy munkás-dandárt. Ide hívták be a politikailag nem megbízható fiatalokat.
Katonai egyenruhát kaptak és a hadsereg kötelékébe tartoztak, tehát a katonai szabályzat és törvények vonatkoztak rájuk. Ezeknek a fiúknak ugyanakkor a rendszer nem adott a kezébe fegyvert és így katonai kiképzésben nem részesültek. Főleg laktanya-építkezéseken dolgoztak, vagy katonai repülőtereket építettek. A később behívottaknak egy része szénbányákba került. A kényszermunkás-dandár ugyan olyan szerves része Magyarország kommunista múltjának, mint a politikai börtönök, a kivégzések, az internáló-táborok és a kitelepítések
Ehhez az alakulathoz kaptam én is behivást 1951-ben. Elsö Karácsonyom alkalmával édesanyám meglátogatott Nyiregyházán és ekkor éltem át életem egyik legszebb-legszomorúbb emlékét. Átöleltük, megcsókoltuk egymást Anyuval, aki közölte velem, hogy egy ceglédi barátunk nyíregyházi rokona vár minket Szentestére. Ezt a családot nem is ismertük. Bementem a zászlóalj irodára és az ügyeletes őrmestertől kértem és kaptam kimaradást éjfélig.
Meghitt, gyönyörű, könnyes estét töltöttünk együtt ennél a családnál, szinte elfelejtettem, hogy mundérban vagyok! Anyu éjfélkor visszakísért a laktanya kapujáig, mondva, hogy holnap még eljön elbúcsúzni, mielőtt utazik vissza.
És akkor éjfélkor, ott a nyíregyházi laktanya előtt átéltem életem egyik legkülönösebb élményét.
De ehhez gyorsan el kell mondanom valamit. Volt velem a században egy másik ceglédi is rajtam kívül, Jaki Gyuri, az állomás vendéglője volt tulajdonosának a fia. A vendéglőt államosították, a papát kizsákmányolónak nyilvánították és így Gyuri velem együtt munkaszolgálatos lett. Kapott engedélyt, hogy szaxofonját leküldesse, mert kultúrműsorokon szükség volt rá.
Akkor, Szenteste, a tisztek inni kezdtek a körletükben és behívták Gyurit szaxofonjával, hogy játszék nekik magyar nótákat és mozgalmi dalokat. Éjfélre mindegyik tiszt teljesen elázott. Ekkor megszólalt az én Gyuri barátom.
- Elvtársak, eszembe jutott egy másik szép magyar nóta, ezt még eljátszom maguknak. A következő pillanatban megszólalt szaxofonján a "Mennyből az angyal...". Némelyik tisztnek az elborult ködös agyában rég feledett emlékfoszlányok keltek életre. Azonosítani nem tudták, de volt, aki próbálta dúdolni a melódiát.
És ott, amikor búcsúztam a laktanya kapujában Anyutól, a csendes téli éjszakát betöltötte a szaxofon kellemes búgó hangján a "Mennyből az angyal...." Az Úr 1951.-ik évében, a kommunista elnyomás legkeményebb idején, amikor templomba menni szabadon nem lehetett, Karácsonyt ünnepelni tilos volt, szállt ez a csodálatos dallam a laktanya és a környező utcák felett, békét, hitet, reményt hozva a kis földszintes házak csendesen ünneplő lakóinak.
Sokan kijöttek kapujuk elé. Többen sírtak, volt, aki keresztet vetett. Tudtuk, még ha nem is láttuk, hogy mennyből az angyal eljött hozzánk és erőt ad, hogy átvészeljük a Gonosz uralmát!
|
|
 |