Rendkívüli környezetétől annyira elütő, hogy szinte művész keze remekének hinné az ember, és nem a Természet szeszélye művének. Így tűnik fel a Narrows^. bejáratánál egy kemény, szürke kőből formált szimmetrikus oszlop. Ameddig a szem ellát, nincs hozzá hasonló alakzat a parton, de még egy napi csónakjárásnyira sem. A Vancouvert körülvevő összes természeti szépségek, a mesebeli csodák, mint az alázatosan megülő oroszlán, a duzzogó formájú hegyek, az ásító folyóvölgyek, a lenyűgöző óriási fenyők és cédrusok között a Siwash szikla annyira egyedülálló és különleges, mintha egy más csillagzatról hullott volna alá.

Egy augusztusi vörösen lenyugvó nap ferde sugaraitól megvilágítva láttam meg először. A kis, zöld bokorpamacs, mely a csúcsát koronázza, feketének tűnt a karmazsin-vörösben lángoló tenger és ég kontrasztjában. Óriási, szürke kőalapzata úgy világított, mint egy izzó, simára csiszolt gránit.

Az öreg tíllicum^. felemelte evezőlapátját és feléje mutatott :- Ismeri a történetét?- kérdezte.

Megráztam a fejemet. A tapasztalat megtanított arra, hogy barátom, főleg ha legendamondó hangulatban volt, a néma válaszokat szerette…

Egy ideig csendes ütemben eveztünk. A szikla lassan kivált a hátteréből, az erdőből és a partból, és úgy állt az előtérben, mint egy őr – feszesen, mindent kívédően, örökkéválóan…

- Nem gondolod, hogy olyan egyenesen áll, mint egy ember? – kérdezte.

- Igen, mint valami nemeslelkű, becsületes harcos - válaszoltam.

- Ember az - mondta, és harcos férfi is, aki mindenért küzdött, ami

nemes és becsületes.

- Törzsfő! Mit jelent a maga számára « minden, ami nemes és

becsületes »? – kérdeztem, mert kíváncsi voltam a gondolkodásmódjára.

Nehéz lenne elfelejteni a válaszát, ami két szóból állt :

- TISZTA APASÁG!

Agyamban számtalan hetilap és több újságcikk emléke rajzott. Mind a legutóbb divatba jött « anyaságot » tárgyalva… És nekem egy squamish indián törzsfő ajkáról kellett meghallanom az első és egyetlen értékezést a « Tiszta Apaság » nemességéről, amit most sikerült emlékeiből a felszínre csalogatnom. És ez az elgondolás, egy évszázadok óta létező indián legendában maradt fenn, hogy az emberek el ne felejtsék e két szó fontosságát és hogy örökre szem előtt tartsák. A Siwash Szikla mementóként áll ott. Istenük emelte emlékeztetőül arra, aki tisztán élt, hogy ez a « férfitisztaság » legyen az eljövendő generációk öröksége…

Sok ezer évvel ezelőtt (minden indián legenda ilyen nagyon régmúlt időben kezdődik) egy derék ifjú törzsfő csónakján a Felső partokhoz utazott a szemérmes kis északi leányért, akit aztán feleségként hozott haza. És ez az ifjú Törzsfő már fiatalon bebizonyította, hogy kiváló harcos, félelem nélküli vadász és becsületes, bátor férfi a férfiak között. Törzse szerette, ellenségei becsülték és az alattomosak, a gonoszok és a gyávák félték…

Őseinek szokásai és hagyományai voltak az ő pozitív meggyőződése és az öregek mondásai és tanácsai a hitvallása. Fajtájának minden szokásában és szertartásában hagyománytisztelő volt. Törzsének ellenségei ellen minden bátorságát készségesen harcba vetette. Énekelte harci dalaikat, táncolta vad, hadi táncaikat s gondolkodás nélkül végzett ellenségeikkel… Viszont az északról hozott, törékeny leányasszonyával ugyanazzal a tisztelettel bánt, mint az édesanyjával. Tudta, hogy egyszer ő is anyja lesz az ő saját, bátor, harcos fiainak. Az év lassan gördült tova, hetek, hónapok gyűltek, a tél tavaszba nyílt, s egy nyári hajnalon arra ébredt, hogy felesége mosolyogva állt mellette és szólította.

- Ma lesz - mondta büszkén.

A férfi felugrott farkasbőr fekhelyéről és kikémlelt az érkező új napba : úgy tűnt, hogy az ígéret, amit ez a nap majd neki valóra vált, szinte benne lélegzett az egész erdei világban. Gyöngéden kézen fogta feleségét, és átvezette a vadon bozótjain, le a víz partjára, ahol az a szépséges hely, amit ma Stanley Parknak nevezünk, bekanyarodik a Prospect Point felé.

- Úsznom kell! - mondta.

- Nekem is úsznom kell – mosolygott rá a másik, két eggyé lett lény

tökéletes együttérzésével. Mert számukra az öreg indián szokás törvény volt : az a szokás, hogy az érkező gyermek szüleinek úszni kell mindaddig, míg testük olyan makulátlan tiszta nem lesz, hogy a vadállatok nem tudják közellétüket kiszimatolni. Csak ha az erdők teremtményei nem félnek tőlük, csak akkor, és csakis akkor készek arra, hogy szülők legyenek. Mert a vadállatok számára emberszagot érezni már magában félelmetes dolog.

Tehát mindketten a Narrows vizeibe merültek, amint a szürke hajnal felderengett a keleti égbolton, és az egész erdő egy új, boldog nap életére ébredezett. Később kivezette feleségét a partra. A fiatal asszony, még mindig mosolyogva megindult az óriás fenyők felé.

- Egyedül kell, hogy legyek, - mondta visszafordulva -, de jöjj hozzám

teljes napfelkeltekor! Akkor nem találsz majd egyedül…

A férfi is mosolygott és visszamerült a tengerbe. Most kellett igazán úszni, úszni, úszni… át ezen a hosszú órán, mely alatt az apaság közeledett feléje. Az volt a törvény, hogy tiszta legyen, makulátlan tiszta, hogy majd ha gyermeke kitekint a széles világba, apja példáján módja legyen neki tisztán élni életét,- Ha most nem úszna percről percre, óráról órára, gyermeke egy tisztátalan apa karjaiba érkezne. Neki kell gyermekének a tisztaság példáját egy életre megadni. Az apa nem játszhatja ezt el már a gyermek születésekor saját tisztátalanságával. Ez volt a törzsi törvény, - az átadott szeplőtelenség törvénye!

Ahogy boldogan úszkált ide s tova, egy kenu, melyben négy ember ült, közeledett a Narrows felé. Termetük óriás volt, és minden evezőcsapásuk hatalmas örvényeket kavart, melyek úgy sodródtak, mint a forrongó dagályok.

- El az utunkból!- kiáltották, amint a fiatal indián karcsú, rézbőrű teste kiemelkedett, majd alámerült pompás kézcsapásai ütemében. Ő rájuk nevetett, bár óriások voltak, és azt válaszolta, hogy nem tudja abbahagyni az úszást kérésükre sem.

- De igenis hagyd abba!- parancsolták. – Mi a Nagy Szellem^. követei

vagyunk és parancsoljuk, hogy térj ki utunkból a partra!

Ő abbahagyta az úszást, felemelte fejét és ellenük fordult:

- Nem állhatok meg. Még nincs itt az idő, hogy kimenjek a partra! –

jelentette ki, és ismét a vízbe csapott és a tengerszoros közepe felé vette útját.

- Hogy mersz ellenünk tenni?- kiáltották- ellenünk, akik a Nagy

Szellem küldöttei vagyunk? Mi hallá, fává, kővé tudunk változtatni téged emiatt. Hogy mersz a Nagy Szellem ellen tenni?

Én mindent kész vagyok megtenni a most érkező gyermekem testi és

lelki tisztaságáért. A Nagy Szellemmel is szembe merek szállni, mert gyermekem makulátlan, bűntelen életre kell, hogy szülessen!