Kiskunhalasról, a Csiperke szállóból indultunk el felfedezni Bugacot, azaz a magyar pusztát.

Lassan haladva,  kitárult  elöttünk  a  puszta szépsége, a végtelenek tűnő róna  és Petőfi Sándor örökéletű szavaira gondoltunk:

...." Lenn az alföld  tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom..."

Bugac. Amikor meghalljuk ezt a nevet, vágtázó ménesekre, ügyes csikósokra, hangulatos fogatversenyekre gondolunk. Az itt zajló lovasélet valóban pompás. A puszta népe egyedülálló harmóniában él együtt kecses hátasával. Legyen az fiatal, legyen öreg, nő vagy férfi, itt aztán mindenki irigylésre méltó természetességgel ül lóháton.

A Kecskeméttől 30 kilométerre található Bugac a kilenc egységből álló Kiskunsági Nemzeti Park egyik leglátogatottabb, legkedveltebb része.

Bugacra nem  minibuszunk vitt el, hanem  lovasfogat,  ha jól emlékszem  három darab, hogy a társaság elférjen rajtuk. Ilyen formán  még idillikusabb és  stílszerübb volt a pusztai útazás.
Elsőnek a csikósok lovasbemutatóját néztük meg, az erre a célra  készült lelátóról..
Mit is láttunk?

 Csikósok ügyességét is próbára tevő lovasbemutatók, egykori hagyományokat felelevenítő fogathajtások kápráztatják el a kíváncsi kirándulókat. Szemtanúi lehettünk az ostorpattogtatásnak, lófektetésnek, ültetésnek, poharas-vágtának, székfoglalónak, sőt az anyósverésnek is! A leglátványosabb mutatványnak az úgynevezett "puszta-ötös" számít, amikor is az öt száguldó paripa hajtója a hátsó két ló hátán állva egyensúlyoz.  !

Bugac idegenforgalmi szempontból azért is jelentős, mert az idelátogatók mind-mind tanúi lehetnek annak, hogyan éltek őseink évszázadokkal ezelőtt, hogyan folytattak hagyományos állattartást. Messze földről jönnek látogatók, hogy megismerjék őshonos háziállatainkat. A pusztában vándorolva nem kell sokat keresgélnünk, hogy észrevegyük a békésen legelésző pödrött szarvú rackanyájat.

Ha kicsivel odébb megyünk, kolompszó hívja fel figyelmünket a Bugac pusztáin zavartalanul élő, hatalmas termetű, magyar szürke marhacsordára.

Évszázadok népi hagyományait mutatja be a Pásztormúzeum.   A pusztai népek hagyományőrző tárgyait láthattuk,megismerkedtünk   a tanyasi világ néprajzi értékeivel, jellegzetes élőlényeivel! Észre sem vettük, és máris belecsöppentünk a hajdani pásztorélet mindennapjaiba, fényt derítettünk a csodálatos pásztorfaragások, sőt a kunyhókészítés csínjára-bínjára is

A közeli erdők, mocsarak, lápok ugyanolyan szorosan kapcsolódnak Bugac pusztához, mint a pásztorkodás. A vidék gazdag élővilága évről-évre vonzza a kíváncsi, természetbarát kirándulókat

Nem túlzás azt állítani, hogy Bócsa-Bugac vidékére érve még azoknak is tátva marad a szája, akik sokfelé jártak, sokat láttak. A nemzeti park legnagyobb részét képező területre érve homokpuszták, szikes puszták, homoki erdők, mocsarak, lápok, láprétek és valaha vízzel teli szikes tavak páratlan növény-és állatvilágában gyönyörködhetünk. Érdemes  volt több időt szentelnünk az Ősborókásban élő növények és állatok megfigyelésére. Itt él a különlegesnek számító fűrészlábú szöcske, ami azért is érdekes, mert az Alföldön egyedül ezen a vidéken találkozhatunk vele. Olyan veszélyeztetett fajok élnek erre még, mint pl. a parlagi vipera. Leggyakrabban azonban az üregi nyulat kaphattuk lencsevégre, amint a környék növényeiből válogatva lakmározik.      .

Bugacpuszta nagy idegenforgalmi vonzerővel rendelkezik, már a századfordulón megkezdődött ennek a különleges tájnak felfedezése. A  XIX. században a kecskeméti polgármester kezdeményezésére több neves író, költő, festőművész kereste fel Bugacpusztát. 1895-ben látogatott el a híres természettudós és országgyűlési képviselő, Hermann Ottó, aki nagy szakértelemmel tanulmányozta a puszta néprajzi értékeit, a nomád pásztorélet titokzatos világát. 1896-ban az ő kezdeményezésére az Ezredévi Kiállításon is bemutatásra került a bugaci pásztorélet. Ezután vált ismertté Bugacpuszta. Ezen természeti és néprajzi értékek megóvása érdekében alakult meg 1975-ben a Kiskunsági Nemzeti Park . A természet védelme olyan kuriózumokat örökített át a mútból, mint az Ősborókás, a sík területek vadvirágokkal díszített legelői, a régi pásztoréletet idéző építmények és a szabadon legelésző őshonos állatok. Ezekkel az értékekkel ismerkedtünk meg programjaink során.

A pusztai világhoz azonban hozzátartozik a betyár csárda is. A Dél-Alföld hangulatát megidéző bugaci csárdák eredeti pusztai ételei, italai, a pásztorkodó lakók konyhájának hamisítatlan, tájjellegű ízeit hozzák vissza.  Egy ilyenbe,a Bugaci  Karikás csárdába tértünk be, valódi  bogrács gulyásra és a jó magyaros izű ételt fogyasztva hallgattuk  a cigányt, hogyan  húzza a talpalávalót a helyi népi táncosoknak.  

Nehezen búcsuztunk el az utunkon látott marha csordától ,gyönyörű ménesektől, a híres  pusztai lovak látványától és a puszta rejtelmes hangulatától..  Petőfi soraival zárom beszámolómat:

"Szép vagy, Alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsöm, itt születtem.
Itt boruljon rám a szemfedél , itt
Domborodjék a sír is fölöttem."