Magunk mögött hagyva Árva várát, Felsőtátrafüredre, éjjeli szállásunkra mentünk; szobánk a Panda nevű szállodában volt lefoglalva. Felejthetetlen élmény volt az úton, amikor  hirtelen a Magas Tátra csúcsai tűntek fel szemünk előtt. Szállásunkon jó vacsora várt  és a hosszú út után, felfrissültünk a finom hegyi levegőben

Másnapra két út várt ránk: tutajozás a Dunajec folyón és Késmárk várának megtekintése.
A Dunajec Szlovákiában eredő vizeket vezet a Balti-tengerbe. A Fehér- és Fekete Dunajecből valamint a Bialka-patakból és a jobboldali Javorinka-patakból kialakult folyó a Pienin-hegység vizeit vezeti  le. Kelet felé tartva, Szlovákiából jobb oldalról belefolyik még több folyó, az Osztornyai-patak, Kacvini-patak, Rieka- és Lipnik-patak. További útján a Dunajec mészkőben romantikus szorost vájt ki, amelyet Dunajec-áttörés néven ismerünk. A szoros után északnyugat felé fordul, majd Gorcét áttörve az újszandeci medencében belefolyik a legnagyobb mellékfolyó, a Poprád.  Ezután 40 km-rel tovább beletorkollik a Viszlába.

A Dunajec-áttörés 360 hektáron természetvédelmi terület. Növényzete jelentős, tája festői. A folyó  csaknem 20 km hosszan a szlovák-lengyel államhatárt is alkotja .A romantikus tutajokat népviseletbe öltözött tutajosok vezették, és ha jól emlékszem  6-8 utas fért el egy-egy tutajon. A sebes folyású vízen a sziklás, vadregényes szirtek között életreszóló élmény volt ez az út. A folyó bal-partján Lengyelország,  jobbján Szlovákia. A kb. 20 kilométeres út után, kiszálláskor minibuszunk várt ránk, sofőrünk a parton ment  le a folyó mellett és mi  partra érve, megebédeltünk a helyi faluban.

Az izgalmas tutajozás után, Késmárk  várának megtekintése következett.
Már a szászok betelepítésének kezdeti időszakában alakult ki itt kisebb település, amelyet a tatárok elpusztítottak. A tatárjárás után ugyanazon a helyen építették fel ismét a várost, amely a királyoktól kapott kiváltságainak köszönhetően hamarosan fejlődésnek indult. Ebben nem kis szerepe volt annak, hogy a város a Lengyelországba vezető országút mellett feküdt, és a különböző adók és vámok szépen gyarapították a város kincstárát. 1269-ből maradt fenn a város nevének első írásos nyoma, amikor is Caesareoforum néven jelölik a várost. Egyes vélekemények szerint ebből alakult ki fokozatosan mai elnevezése (Caesareoforum ŕ Käsemarkt ŕ Käsemark ŕ Késmárk). A német szó magyar jelentése: sajtpiac, s ez hihetővé teszi az elnevezés eredetét, minthogy még a XX. század elején is virágzott a városban a sajtkereskedelem.

A fennmaradt krónikák szerint 1190-ben apácakolostort építettek a várostól kissé észak-keletre, oda, ahol ma a késmárki vár áll. 1348-ban a város elöljárósága kápolnát építtetett a kolostor mellé, majd a középkor háborúi során az épületek fokozatosan erődítménnyé alakultak át, olyannyira, hogy a XV. század közepén gyakorlatilag kialakult a késmárki vár. A várat 1441-ben elfoglalták a husziták és húsz éven át birtokolták  1579-ben került a Thököly család tulajdonába, akik több nemzedéken keresztül örökölték, miközben gyönyörű várkastéllyá alakították át. Később a császári udvar birtokolta, ebben az időszakban jelentősen vesztett pompájából, s a XX. század közepéig többféle, eredeti céljától teljesen eltérő rendeltetéssel hasznosították (volt itt pl. honvédségi laktanya és raktár is). A II. világháború után aztán jelentős anyagi
befeltetéssel restauráltatták az épületegyüttest, amely napjainkban gazdag kiállítással várja a nehéz túrák között kissé lazább napokon idelátogató turistákat.

Az elmúlt századokban a város folyamatosan terjeszkedett, hiszen királyaink újabb és újabb falvakat csatoltak hozzá. Terjeszkedésével egyre közelebb került a várhoz (amelyet I. Lipót a városnak ajándékozott), miáltal napjainkban a vár tulajdonképpen a város belterületén, a főutca végén található.

1717-re építették fel a város egyik legismertebb építményét,  az  evangélikus fatemplomot, amelyet az akkor érvényben lévő császári rendelet alapján csak fából lehetett felépíteni. Ezt a napjainkra szépen helyreállított épületet vasszög vagy bármilyen fémerősítés nélkül, csak fa (főleg tiszafa) felhasználásával építették fel, és kívülről bevakolták. Jellegzetessége, hogy nincs tornya.        

A fatemplom szomszédságában áll az 1894-ben elkészült, piros tégla burkolatáról messziről felismerhető, harangtornyos új evangélikus templom, amelyben a vár egykori birtokosa, Thököly Imre erdélyi fejedelem hamvai nyugszanak. A hamvakat 1906. október 24-én II. Rákóczi Ferenc hamvaival együtt hozták haza a nikodémiai temetőből, majd november 7-én történt az ünnepélyes újratemetés. A templom falába beépítették a fejedelem eredeti nyugvóhelyét lezáró márványkövet is. A város további látnivalója  a XV. század közepén kereken ötven évig épült, sajátosan díszített tornyú Szent Kereszt templom - amelyben sok-sok középkori eredetű műtárgyat láthatunk, valamint a templom mellett álló, 1591-ből származó harangtorony.  A késmárki várat megilletődve jártuk körbe, hiszen a berendezés Thököly Imre bútoraival, személyes  használati tárgyakkal, címerrel és portéfestményekkel van tele. Megnéztük  szarkofágját  a szomszédos templomban  és  fohászt  mondtunk el emlékére.

Másnap, jól kipihenve, búcsút mondtunk a Magas Tátrának és hotelünknek,  fényképezés következett, aztán útnak indultunk  Lőcse felé, s annak megtekintése után  értünk a  Szepesi várhoz.
A Szepesség nevét a Szepesi várról kapta. A vár uralja az egész környéket. A XII. század közepén kezdték építeni, de helyén már volt egy kelta erődítmény és a szomszéd dombon egy szláv település. A vár területe meglepően nagy,  ma is Európa legnagyobb várai közé sorolják, de méretei mellett  építészete is lenyűgöző. A szepesi főispánok székhelye volt., a XVII. század végéig lakták. A tulajdonos Csáky család ekkor modernebb kastélyokba költözött.

A várral szemben lévő dombon van Szepeshely, vallási település, jellemző két román tornyú katedrálisával. 1776-tól a szepesi püspökség székhelye. Kincseiből említsük meg a román stílusú "fehér oroszlán" szobrocskát, a Zápolya-kápolna oltárát, valamint Zápolya (Szapolyai)  Imre és István gyönyörű reneszánsz sírfeliratát. 
Szepesváralján élénk iparosélet folyt. Már a XVII. században létesült kórháza és az Irgalmas testvérek kolostora. A katolikus templom gazdag díszítéséből csak néhány festmény és egy gótikus keresztelőkád maradt meg.    

Szepes vára Szlovákia legnagyobb várromja, és talán  az egyik legnagyobb vár, amit valaha láttam, kétlem, hogy egy-két óra alatt kényelmesen teljesen bejárható lenne. Két parkoló is van, ezek felől közelíthető meg a vár, amit  gyalogösvény vesz körül.  A várat bizony jól körüljártuk, tetejéről csodáltuk a "külső vár" kiterjedését. Láttuk  a várban tartott régi harci eszközöket, a felújított régi kápolnát,  a kínzókamrát és sok más középkori érdekességet....

Néhány szót  a várról: 1113-ban kezdték építeni, első parancsnoka II. István király féltestvére, Borisz volt. A tatárok részben elpusztították az erősséget, azonban hamar újjáépült, sőt kibővítették. A szepesi prépost uradalmához került, majd Csák Máté, később a Drugeth családé, és Jiskráé lett. Hunyadi László visszafoglalta, Mátyás pedig a Szapolyaiaknak (Zápolya) adta: itt született Szapolyai János(1540-71) magyar király. Később a várat a Báthoryak, majd a Thurzók szerezték meg, utolsó urai pedig a Csákyak voltak (kivéve azt az időszakot, amikor a kurucok 1703-ban csellel elfoglalták és 1710-ig  birtokukban is maradt). Hiába élt meg Szepes vára sok ostromot, abszurd véget ért: 1780-ban pálinkát főztek a vár egyik csapszékében, ám a szesz lángra lobbant és leégett az egész vár.

Szepes vára manapság nagyon rendben tartott műemlék,  az UNESCO által megjelölt  világörökség.   Szlovák szót nemigen hallania falai között, annál több a magyar és a német.