|
Torn from the Flag- lyukas zászló
Magyar Krónika, augusztus
29.
Miska János |
Ezzel a címmel készül Hollywoodban
az 1956-os forradalomról és annak jelentős
nemzetközi hatásáról szóló 90
perces dokumentumfilm, mely a forradalom 50 éves évfordulója
alkalmából a múlt század egyik legfontosabb
eseményének állít nemzetközi
emléket.
Kovács Klaudiával, a film producerével
való beszélgetésünk alatt értesültünk
arról, hogy a forgatás ütemesen, de - pénzhiány
miatt - lassabban halad a kelleténél. A forgatókönyv
alapján a filmezést Észak Amerika területén
befejezték és már megindult az európai,
s főleg a magyarországi felvételek szervezése
is.
A dokumentumfilm angol nyelven készül. Mint a gazdag
ismeretanyagból megtudjuk, a forgatócsoport fontos
feladatának tekinti a forradalom nemzetközi jelentőségének
hangsúlyozását, fellebbezhetetlen történelmi
hitelessége alapján. Ennek érdekében
szorosan együtt dolgoznak kortárs szemtanúkkal, államférfiakkal,
információs szakemberekkel, politológusokkal,
történészekkel és filmművészekkel,
mint pl. Kovács László operatőr.
A készülő film széles visszhangot keltett
már eddig is. A hazai média mellett külföldi
lapok több nyelven köszöntik az elgondolás
fontosságát, s az Oscar dijas Zsigmond Vilmos,
Michael Korda, Tom Lantos és más közéleti és
szakemberek támogatása eredményeként
is, a Panavisions Young Filmmaker’s programja is magáévá fogadta.
- A forradalom reális ábrázolása érdekében
meg kell találnunk a kellő egyensúlyt a hazai és
a szerteágazó nemzetközi események
között – mondja a fiatal producer.
A hatalmas vállalkozás, mint elképzelhető,
nagy anyagi áldozatot igényel. Ennek egy részét
számos hazai és külföldi magyar létesítmény,
köztük az Országos Széchényi Könyvtár,
a Magyar Nemzeti Archivum, a New Yorki Magyar Kulturális
Központ, az Amerikai Magyar Nagykövetség, a
Roosevelt Intézet elnöke, valamint külföldi
multikulturális és más létesítmény,
ipari vállalat viseli. De nem maradtak el a nyugaton élő magyarok
sem, akik egyéni adományaikkal járultak, és
a továbbiakban is kérjük járuljanak
hozzá az anyagiak előteremtéséhez.
Eddig 300 ezer amerikai dollár gyűlt össze.
Még 200 ezerre lesz szükség a munka kellő befejezéséhez.
Kérjük olvasóinkat, hogy anyagi lehetőségeikhez
mérten járuljanak hozzá e történelmi
jelentőségű film megvalósulásához.
A kanadai adófizetőket kérjük, hogy a
csekküket a United Hungarian Fund/Fond Unis Hongrois részére írják
ki és legyenek szívesek postázzák
az alábbi címre:
Torn from the Flag Project c/o Klaudia Kovacs 1626 North Wilcox
Ave. #393, Hollywood, CA 90028 |