|
Ismét Rawdon
Magyar Krónika, július
4.
Varga Timea |
Az idén ismét megtartottuk a Péter-Pál
pikniket Rawdonban.
Akik ott voltak bizonyára jól érezték
magukat.
A program a Szentmisével kezdődött, majd mindenki
folytatta azzal amihez leginkább kedve volt. Játszhattunk
röplabdát, lőhettünk célba és
hála a jó időnek a bátrabbak fürödhettek
a kissé hideg vizű tóban is. A hangulat mint
mindig, most is remek volt és még az ilyenkor szokásos
eső is elkerült minket.
A menü is a megszokott volt. Ehettünk rántott
csirkét, gulyást, húslevest, sült húst,
lángost és az ilyenkor elmaradhatatlan fánkot.
A szorgos kezeknek és Kuhár Zolinak köszönhetően
sajtos és tepertős pogácsák is kerültek
az asztalokra.
Az idén először, a Hurel is kivette részét
az előkészületekből. Pár erős
fiatalember már szombaton reggel kiment a területre és
segítettek a sátor felállításában,
az asztalok kirakodásában, az őszi levelek összegyűjtésében.
Az asszonyok pedig a konyhában szorgoskodtak, ami nem
kis teljesítmény, figyelembe véve, hogy
a hőmérséklet meghaladta a 30 C fokot.
A lelkes önkénteseknek köszönhetően
mindannyian ismét pihentető, kellemes vasárnap
délutánt tölthettek el azok, akik kint voltak és
velünk töltötték a napot.
Reméljük most kedvet kaptak az augusztusi piknikhez
azok is, akik most nem tudtak velünk szórakozni.
Köszönet a kurátoroknak és az önkénteseknek
a remek szervezésért. |