Számunkra mindig is hős volt

Két évtizeddel ezelőtt történt, 1985. május 29-én. Ezen a napon mártotta műlábát Fonyó István, rákos betegségben szenvedő fiatalember, a Victoriában lévő Juan de Fuca tengerszoros vizébe, miután befejezte a 425 napig tartó maratonfutást, melyet Journey for Life címmel őrzött meg a kanadai köztudat.

Ott volt a jeles eseményen a város lakossága, lelkesen adózott az ország népével együtt fiatal hősének, kinek sikerült Terry Fox álmát valóra váltania.

Steve Fonyo a legismertebb egyén lett az országban. Kanada népe rajta tartotta szemét hónapokon át. A sajtó rendszeresen mutatta Kálváriának is beillő útját, amint 7924 kilométeren át nyargalt végig az országon. Kezdetben voltak tamáskodók és irígyek is, akik kissé lebecsülve vállalkozását, Terry Fox utánzónak tartották.

De a nagy többség együtt érzett vele, s abban reménykedett, hogy a fiatal bevándorlónak sikerül valóra váltania a rákos betegségnek idejekorán áldozatul esett Terry álmait.

A Vernon városkából indult Istvánnak valóban erőt adott az Úr a hatalmas távolság leküzdésére. Naponként foglalkozott maratonjával a sajtó.

Mutatták a képernyők, amint ritmikus ütemben, két rövid lépés ép lábbal, egy hosszú lépés műlábbal, bicegett a forgalmas műutak szegélyén.

A népes településéken tisztelgő tömegek fogadták, a városok vezetői tetemes adományokat nyújtottak át az elcsigázott maratonfutónak. István 13 millió dollár adományt szerzett a borzalmas betegség gyógyítására.

Minél közelebb került victoriai célpontjához, annál lelkesebb érdeklődést tanúsított az ország népe iránta.

Keveset hallottunk azonban az emberfölötti küzdelemről, mely ekkora vállalkozással jár. Volt idő, amikor elgyengülten, keserves kínok között haladt esőben, szélviharban, rekkenő hőségben, olykor havazásban, ziháló tüdejébe lehelve a kipufogó csövek szennyét. A nap végén kimerülten kapaszkodott fel kocsiházukba, és sírva kérlelte édesapját, hagyják abba a tortúrát, mert nem bírja tovább. Az apa tartotta benne a lelket a távfutás minden percében. Az apa, aki röviddel a hőstett után maga is rákos betegség áldozata lett.

Victoriában, lakásunktól pár száz méterre, ma is ott magaslik a felirat: ,,Steve Fonyo Beach." Kingston városában pedig ,,Steve Fonyo Drive" utca őrzi emlékét. Hősnek kijáró megtiszteltetés övezte hónapokon át. Ösztöndíjak, városi és országos kitüntetések, munkalehetőségek kínálkoztak mindenünnen. Legnagyobb elismerést az Order of Canada nagydíj jelentette számára.

Előtte állt a világ.

S ekkor váratlan törés szakította ketté életét. Az emberfölötti tett végrehajtása után hirtelen támadt űr tátongott előtte. Idegeire ment a zsivajos sajtó, az érdeklődés kereszttüze.

Elveszítette édesapját, családi üzletük is romlásnak indult. Istvánt felkészületlenül találta szűnni nem akaró népszerűsége. Alkoholban keresett menedéket, majd kábítószerek áldozata lett. Kihágásokat követett el, fogházi büntetésben is volt része.

A sokaság kiábrándult belőle, értetlenül fogadta hőse kilengéseit. Szigorú morállal letaszította a piedesztálról.

Mialatt példaképe, Terry Fox emléke egyre szárnyalt, nemzetközi méretekre vitte a maraton jelképét, s szellemi alkata kiállta a nemzeti hős próbáját, addig Steve Fonyo a feledés homályába merült. Neve a rákos maraton-mozgalommal kapcsolatban mellőzésre kárhoztatott.

Egy nemzet nehezen tudja megbocsájtani hősének az általa okozott csalódást.

Június 1-én a vancouveri CTV televízió beszélgetést folytatott Steve Fonyóval, amit esti programján sugárzott.

Ebből megtudhatta a tartomány népe, hogy István maga mögött hagyva fiatalkori kilengéseit, mesterséget tanult, s mint nehéz-mechanikai felügyelő dolgozik Surrey városban.

Hálásak vagyunk a televízió stábjának emberséges hangvételéért s hogy nosztalgiába illő tónusban idézték fel Fonyó István emlékét. Számunkra pedig, mindenek ellenére is, megmaradt hősnek az éveken át.