Egy magyar álom továbbélése Torontóban

1950-ben két magyar orvos vándorolt ki Kanadába: Dr. Rékai János és Dr. Rékai Pál. Testvérek voltak, családosak és tehetségesek. Az újhazába való megérkezésük évfordulóján már túl voltak a szakvizsgákon, és megnyitották a torontói St. Clair Avenue West-en első rendelőjüket. Munkájuk során szerzett tapasztalatok megérlelték bennük az elhatározást olyan kórház alapítására, amelyik biztosítani tudja a nem angolul beszélő betegek anyanyelvű ellátását. A Central Hospital sokáig volt a soknemzetiségű ország angolul nem tudó betegeinek mekkája. Előzmény nélküli vállalkozásban valósult meg egy magyar álom, amelyet a fivérek elhunyta után az ontariói kormány felelőtlenül szertefoszlatott azzal, hogy a Central Hospital-t bezáratta. Csak a The Rékai Centre elnevezésű öregotthon viszi tovább a Rékai-szellemet.

Toronto szívében, ahol a Wellesley Street keleti sarka találkozik a Sherbourne Street-el, épül egy százötven férőhelyes objektum: a The Rékai Centre - Central Wellesley Place. Ennek leendő lakói idős emberek, illetőleg olyan személyek, akik gondozásra, speciális gondoskodásra szorulnak. Otthon, amelyet egyszerűen aggmenháznak is nevezhetnénk, ahová beutaljuk elöregedett vagy megbetegedett szeretteinket. Ez azonban különbözik a többi, hasonló szolgáltatásokat nyújtó intézménytől. Elsősorban abban, hogy magyar vonatkozású, azaz a Rekai Centre-hez tartozik, amelyben nemcsak gondos ápolást nyújtanak az arra rászoruló otthonlakóknak, hanem megkülönböztetett figyelmet fordítanak nemzetiségi hovatartozásukra is. Állítólag nagyon sok, második gyermekkorát élő ember csak anyanyelvén képes vagy hajlandó értekezni a környezetével.

A Rekai Centre modell Kanadában.

Az új otthon igazi egyedisége azonban abban áll, hogy a legmagasabb szakmai képzettség és a szeretet, vagyis az ész és a szív társulásából született tervrajz alapján épül. A terveket Tye S. Farrow fiatal építészmérnök készítette, aki nemcsak mesterségbeli tudását, hanem életfilozófiáját is beleépítteti az otthon falaiba. Művészet az, ami a szemünk láttára alakul.

Tye S. Farrow volt túravezetőnk, amikor meglátogattuk Rékai Katival, Dr. Rékai János özvegyével a még végső munkálatok alatt formálódó helységet. Elmondta, hogy a tervezésnél a lakótelep-koncepciót tekintették kiindulópontnak, ami tulajdonképpen a torontói társadalom miniatűr változata. Ennek a lakótelepnek hat körzete van, amelyek mindegyike megfelel egy-egy közösségi csoportnak: Soknemzetiségű Negyed, Kínai Negyed, Fülöpszigeti Negyed, Sokrétű Ellátást Biztosító Negyed, Palliative (fájdalmat enyhítő) Negyed és az Elmebetegeket Gondozó Negyed. Minden körzetnek a befogadóképessége huszonöt ágy. Ez a felosztás a lakókban fenntartja az otthonosság, a saját nemzeti közösséghez való tartozás érzését. Az egyes a közösségek sajátos karakterét a külsőségekben is biztosítják, pld. a szobák, a környezet berendezésével, a külső és belső díszítéssel. A lakónegyedek között szomszédolási lehetőséget teremtenek, az ott élők látogatóba mehetnek, részt vehetnek egymás közösségi rendezvényein.

Mérnök úr, az épület helyének kiválasztásánál milyen szempontokat követtek?

T. S. Farrow: Toronto sajátos arculatú nagyváros. Ezt mi figyelembe kellett hogy vegyük. Ezt a sarkot azért találtuk a legmegfelelőbbnek, mert itt a lakók benne élnek környezetükben, az épület körül zajló mindennapi életben. Amint tudjuk, Toronto az egymást metsző vonalak városa, és ezáltal kockákra tagolódik. Ez a telek viszont ebből a szempontból különleges, mondhatni, kivétel, mert - a Queen's Park kivételével, ahol a Parlament épülete van, és ezért ott mindig történik valami - itt a Wellesley Street East egy görbületet alkot, majd a sarkon ismét kiegyenesedik. Ezt a nagy kanyart - tiszteletben tartva egyediségét - bekomponáltuk az otthon életébe, amely így nem hallgatag, elszigetelt világ lesz, hanem a valós külvilág egy darabkája. Itt eredetileg is kórház működött. Mi most két épületszárnyat építettünk a helyére két udvarral, és ezeket különböző megoldásokkal összekapcsoltuk.

D. R.: A városképet tehát tulajdonképpen nem csorbítja egy vadonatúj építmény, hanem gazdagítja azzal, hogy mint megújult színfolt, kiemeli azt, ami sajátos, szép és érdekes ezen a környéken. Milyen formai elemek kötik össze a két épületszárnyat?

T. S. F.: Mindenekelőtt egy hatalmas verandára kell felhívnom a figyelmet. Ennek tervezésénél arra ügyeltünk, hogy napfényes legyen. Persze, van, aki a nap különböző szakaszaiban szívesebben húzódik árnyékba, ezért a veranda külső oldalán lila orgonát futtatunk fel. Ez és a veranda külső szárnya árnyékos helyet biztosít azoknak, akik pihenni, olvasni, beszélgetni, meditálni akarnak, ugyanakkor tudják, hogy a mindennapok ritmusának részesei. Itt van ugyanis az utca, a földszinten és a felső emeleten zajló élet találkozási pontja. A környezet hangulatának fenntartását, a hagyományőrzést azzal is próbáljuk biztosítani, hogy a lakótelepi út mentén cseresznye- és körtefákat ültetünk.

D. R.: Miért körtefákat?

T. S. F.: A környék egyik régi családi házának kertjében és udvarán hosszú évekig körtefák voltak, amelyeket kivágtak az építkezések terjeszkedésével. Ezek újratelepítése a lakókban az otthonosság érzését mélyíti. A főbejáratot úgy kell elképzelnünk, mint egy magánlakás kapuját. Az útról belépünk a házba, de utána szépen hátrasétálhatunk a kertbe. A veranda az utcára nyílik, ám van egy hátsó udvar is, ahová elvonulhatnak a gondozottak és a személyzet tagjai a nap különböző szakaszában.

D. R.: A kert ezek szerint bezárja a kört, az első rész nyitottságával ellentétben, amelyik a város vérkeringésébe kapcsolja be az otthon életét, a hátsó udvar teljesen kikapcsolja a külvilágot .

T. S. F .: Nem, éppenséggel nem ezt akarjuk elérni. A hátsó udvar egy nagy városi parkkal van kapcsolatban, a kettőt üvegfal választja el. Ide el lehet vonulni a világ zajától, de ugyanakkor benne maradunk a város életében, a mindennapok megszokott ritmusában. Ezt nevezhetjük illúziónak is, de nagyon fontos tényező mind az itt dolgozó személyzet, mind a bentlakók számára. Építészeti szempontból az is fontos, hogy a táj, a környezet harmóniáját megtartsuk, alkalmazkodjunk az adott városképhez. Az új építmény harmonizál a háttérben látható gyönyörű templommal.

D. R.: A nap minden oldalról besüt az házba. Napfényes otthon ez. Oldalajtón is ki lehet lépni a szabadba, amelynek üvegablaka szintén beengedi a külső fényt az épületbe.

T. S. F.: A napfénynek, a természettel való kapcsolatnak életfontosságú szerepe van az ember életében, ezt a szempontot követtük a tervezésben. Ki akarjuk a szó szoros értelmében fordítani az épületet, hogy amikor belépünk az ajtón, akkor is kilássunk a kertbe, az idetelepítendő dús növényzet visszavezet a természetbe. Észrevehették, hogy az épület maga nagyon keskeny, a folyosókon körbesétálva, mindenütt üvegfalakat látunk, amelyek többnyire a kertre néznek.

D. R.: Az épület belső szerkezetéről mit tud nekünk mondani?

T. S. F.: A porta, a látogatók fogadására tervezett rész nagyon kényelmes. Ennek szomszédságában van egy speciális helység, két hálószobával, fürdőszobával, kis konyhasarokkal ellátva, ahol rövidebb ideig megszállhat bárki, akinek hozzátartozója rosszul van, és segíteni szeretne a gondozásában. Ez majdnem olyan, mint egy szállodai kis lakosztály. Egy másik szinten vannak a közösségi tevékenységre alkalmas helységek. Ezekből egy kövezett teraszra látunk, amelyet körben dús növényzet díszít. Ide terveztünk két szobát, amelyekben összejöveteleket, különféle programokat tarthatnak a lakótelepiek. Az üvegfal mentén haladva - ez a lakótelep főutcája! - eljutunk a fodrászszalonon túl az ebédlőbe, ahol a napi étkezésen kívül meg lehet ünnepelni pl. születésnapokat, ez tehát szórakozásra, közösségi tevékenységekre is alkalmas helység. Az utca végén van a téli kert. Innen mindent látni lehet, ami az üvegfalon túl van, a Wellesley Street túlsó sarkán - a benzinkúttól a könyvtárig és a közösségi klubbig a valódi világ minden mozdulata nyomon követhető. A télikertből lift vezet a parkolóba.

Az itt lakók nem érzik befejezettnek életüket, az élet, a világ zajlik körülöttük, az élet megy tovább, és ennek a folyamatnak ők is részei. Nem szabad engednünk, hogy az idős vagy beteg emberek elhagyatottnak, feleslegesnek érezzék magukat.

D. R.: Látjuk elrejtve a mosókonyhát, a raktárhelyiséget, a parkolót, de még nem találkoztunk a konyhával.

T. S. F.: Pontosan a konyha előtt állunk. Általában a konyhát mint munkahelyet elrejtik a külvilág elől, ott főznek, mosogatnak, zöldséget pucolnak, nem nyújt szórakoztató látványt. Mi azonban azt akartuk, hogy a konyhában dolgozó személyzet is jól érezze magát, a gondozókkal és a bentlakókkal együtt a mindennapok szereplője legyen, élvezze a környező természetet, a napfényt. Ablakok nyílnak a konyhából a főútra, a kertre, a belső területekre. A kertből akár be is lehet kukucskálni a konyhába, nem történik itt semmi titokban.

Az otthon dolgozóira külön is gondoltunk: pihenőhelyeket képeztünk ki számukra, ahol lazíthatnak, élvezhetik a kilátást, a csendet.

A régimódi öregotthonokban a bentlakók megeszik az ételt, majd visszavonulnak szobáikba, elkülönítve mindenkitől. Mi ezt a kórházias hangulatot akartuk kizárni, amikor úgy terveztük meg az épületet, mintha két lakótelep lenne, és abban minden lakónak megvan az út mentén a maga saját otthona, háza, van közösségi parkja, szomszédsága. Minden emelet más negyed, és amint láttuk, minden negyedhez huszonöt lakás tartozik. A huszonöt ember közösen étkezik, külön konyhával, kozmetikai és szórakoztató központtal rendelkezik. A lakások két kategóriába tartoznak: privát és fél-privát. Saját lakásokban külön fürdőszoba van, fél-komfortos lakásokhoz két hálószoba és egy közös fürdőszoba tartozik. Minden lakás bejáratához elhelyeztünk egy-egy ú. n. emlékező fadobozt, amelybe üvegpolcokat rakunk. Ezeket mindenki saját igényének megfelelően használja, hogy egyéniséget adjon saját portájának. Ide kerül majd fénykép, esetleg családi ereklye, saját készítésű műalkotás, trófea stb. A legtökéletesebb biztonsági berendezéssel láttuk el az épületet, így minden gondozó tudja állandóan, hogy ki hol van, mivel foglalkozik. Az épület teteje élő kert, fákkal és növényekkel ültettük be, így tágítva a természettel való kapcsolat lehetőségét. Madarakat, lepkéket vonz ide a virágok és fák sokasága.

Ez az intézmény nem szomorú, nyomott hangulatú hely lesz, hiszen sokféle szakterület legjobb eredményeinek alkalmazásával olyan otthont építettünk, amelyben színes, változatos élet zajlik. Nagyon sokat utaztunk a tervek elkészülte előtt, belföldön, külföldön egyaránt, összevetettük a tapasztalatokat, kiszűrtük a legjobb megoldásokat, és azokkal helyettesítettük a mi kevésbé korszerű módszereinket. Bátran mondhatjuk, hogy jelképértékű, amit alkottunk: felépítettük egy egészséges társadalom egyénekről való gondoskodásának szimbólumát.

D. R.: Farrow úr, gratulálunk ehhez a nagyszerű munkához és köszönjük a beszélgetést .