Te, maga, ön

A gondtalan gyerekkorból kifelé tartván rengeteg új nehézséggel találkozik az ember. Ezek közé tartozik a mások megszólításának problémája, amit a magyar nyelv rendkívül bonyolult kérdéssé tesz. Hiszen hogyan köszönjek a szomszéd „bácsinak”, akit a röpke 15 év korkülönbség ellenére eddig csókolom-mal üdvözöltem? Ha letegezem, megsértõdik, a magázás talán illetlenség, az önözés olyan furcsa...Nézzük hát, hogyan is fest egy kicsit közelebbrõl ez a probléma, amely - íratlan szabályok híján - a társas érintkezés buktatói közé tartozik!

Ebbõl a szempontból vitathatatlanul egyszerûbb lehetett a kommunikáció 4-500 évvel ezelõtt, amikor még csak a megszólítás legõsibb formája, a tegezés létezett... Csupán a XVII. századtól terjedt el a magázás. (A maga névmás feltehetõen a test jelentésû mag szóból származik.) Viszonylag újkeletû az önözés, mely valamikor a nyelvújítás környékén (a német Sie és francia vous példájára) keletkezett, de nem vert igazán gyökeret a köznyelvben.

A nehézség abban van, hogy a különféle társadalmi csoportoknak, sõt, a különbözõ korosztályoknak más-más elvárásai vannak ezzel kapcsolatban. Ezért a megszólított könnyen megsértõdhet, ha nyelvi ízlésének, a szituációnak vagy a társadalomban betöltött helyének nem megfelelõen szólnak hozzá. Az is csak fél sikernek számít, ha végre eldöntjük: itt és most ezt a személyt magáznom kell. Hiszen hiába van a magyar nyelvben két magázó névmás, egyik sem általános, udvarias, mindenkivel szemben alkalmazható megszólítási forma.

A maga egyes helyzetekben degradáló lehet, bizalmaskodásnak tûnhet, mégis - éppen kötetlensége, fesztelensége miatt - a hétköznapokban a legáltalánosabb. Néhány évvel-évtizeddel ezelõtt faluhelyen szinte csak ezt a megszólítást haszálták, így szólította a gyerek a szülõt, kicsit régebben egyik házastárs a másikat.

Az ön túl udvariasnak, esetleg finomkodónak tûnhet. Távolságtartó kifejezés, melyet elsõsorban hivatalos szituációkban használunk, különösen a társadalmi hierarchiában nálunk magasabban állókkal szemben. Fokozott tiszteletünknek is ezzel adhatunk hangot. A médiában is gyakran használható, a személyes kapcsolat hiánya miatt. Szemtõl szembe mûködõ kommunikációban ritkább, írott formában - levelezés a hivatallal - elterjedtebb. Ha a beszélõk nem egyenrangúak, elõfordulhat, hogy a két fél máshogy szólítja meg egymást: az egyetemi tanár magázza a diákokat, akik válaszukban önözik a professzor urat. Hasonló szabályok vonatkoznak az orvos-beteg kapcsolatra is.

Néha még bonyolultabb a helyzet. A le nem tegezhetõ kolléga megszólítása maga és ön helyett a keresztnév használatával történik: „Géza, kér kávét?”. Mesterkélt, de általánosan használt forma ez, amely nehezen akar kikopni a köztudatból. Ugyanez érvényes a sokak által ellenszenvesnek vélt „tetszikelés”-re. („Miért tetszik szomorúnak lenni?”) Végtelenül körülményes, rendkívül nehézkessé teszi a beszélgetést. Hangulatában hasonló, mint a jó napot köszönéshez képest a kezit csókolom: gyerekesnek, magunkra nézve már-már megalázónak érezhetjük. Sok esetben mégis elvárják - például a kedvesünk szülei, akikkel nem ittunk pertut...

A te megszólítás bizonyos esetekben súlyos udvariatlanság lehet, ami mélyen sértheti partnerünket. (Egyesek éppen ezért szándékosan használják...) Egyenrangúságot, azonos társadalmi állást, gyakran hasonló kort feltételez. Persze - elsõsorben amerikai hatásra - lazulnak az ezzel kapcsolatos elvárások. Egyre kevésbé érvényesül a régi szabály, miszerint tegezõdést csak az idõsebb a fiatalabbal, illetve a nõ a férfival kezdeményezhet. Manapság a különnemûek is tegezõdnek legalább 25-30 éves korig, az elsõ találkozástól kezdve, az azonos nemûek pedig idõsebb korban is. Az azonos szakmában, különösen egy munkahelyen dolgozók között a legtöbb helyen általánosan elfogadott, természetes dolognak számít a tegezés. Visszás helyzetek persze ennél a megszólításnál is adódhatnak. Például a harmincas éveiben járó vásárló kedvesen letegezi a pult másik végén álló, 17 év körüli eladó-tanulót, aki úgy érzi, gyereknek nézik.

Sokan gondolják úgy, hogy a magázás mehézségei helyett általános tegezõdésre kellene váltani, így meg lehetne könnyíteni a mindennapos kommunikációt. Az effelé mutató tendenciák azonban igen lassú folyamatot jeleznek: sok-sok idõnek kell eltelnie, míg ez a kívánság megvalósul. (diaknet)