A múlt árnyékában

Magyar Krónika, július 1.

Adam Christopher

Montreál

Van olyan ország, ahol egy mérsékelt, a társadalom jelentõs részét magában foglaló politikai párt bizalommal nézhet vissza a nemzet történelmében vállalt szerepére és ezt sikeresen felhasználhatja arra, hogy a lakosságot meggyõzze, hogy az örökséget szem elõtt tartva szavazzanak a jövõre. Magyarország azonban nem tartozik ezen országok közé.

1990 tavaszán, az elsõ szabad választás idején, a szavazók a "történelmi" pártok helyett új politikai alakulatokat bíztak meg a hatalommal. Ismeretlen fórumok és szövetségek váltották fel a nagy neveket és régismert pártokat, amelyek több generációval elõbb korábban már mûködtek, és aktív szerepet töltöttek be a társadalomban. Négy szabad választás után bebizonyosodott az az irányzat, hogy a régi pártok, amelyek idõnként disztingvált és talán hõsies helyet foglaltak el a történelem könyvekben és egyesek emlékezetében, nem képesek harcba szállni új alakulatokkal. Ahol nincs múlt, ott nincs miért eltakarni, kimagyarázni, újra értelmezni és nincs mire bocsánatot kérni. Amihez még nem fért hozzá a sztereotipikusan cinikus történész, ott még tiszta a rekord és ez különösen fontos olyan országban, amelyek modern története sokszor tragikus volt.

Jeles kivétel a Magyar Szocialista Párt, amely az enyhén szólva problémás MSZMP-s múltja ellenére képes volt 1994-ben és 2002-ben gyõzelmet aratni. Persze 1990-ben az utódpárt - a szavazatok összesen 8 % -át -– kapta, de négy évre rá abszolút többséggel rendelkezett. Ez nem annak köszönhetõ, hogy múltjára és örökségére hivatkozott a választások alatt, hanem inkább annak, hogy az ország jelentõs része némi nosztalgiával ment szavazni a régi, ismert személyekre.

A szocialisták múltjukat tekintve aránylag szerencsések voltak, azonban más pártok, amelyek történelmi örökségükbõl próbáltak tõkét kovácsolni, nem jártak sikerrel. Különösen két nagy múltú magyarországi pártot vehetünk példának. Mindkettõt,; a "Történelmi" Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Független Kisgazda Párt (FKGP) fontos szerepet töltött be az ország XX. századi történelmében. Azonban a rendszerváltás után egyik párt sem volt képes választást nyerni. Az SZDP, amely a húszas években harmadik erõként szerepelt a parlamentben és a harmincas években is fontos poziciót töltött be, meg sem közelítette az 5%-os küszöböt, amely szükséges a parlamentbe jutáshoz szükséges. 1990-ben, és minden azt követõ választáson, az SZDP messze az országház falain kívül maradt a hagyományos liberális, bal-közép bázisából kirekesztve. Elsõ alkalommal a Szabad Demokraták által, majd 1994-tõl a Magyar Szocialista Pártnak köszönhetõen a régi, ismert arcokkal átalakult és megerõsödött.

A történet hasonló a politikai spektrum másik oldalán. Az általában jobboldalinak elkönyvelt FKGP összesen a szavazatok 11%-át mondhatta magáénak 1990-ben. Így a kilencvenes években, mint harmadik erõ maradt az a párt, amely 1945-ben 57%-os támogatottsággal büszkélkedhetett. 2002-ben az egyedüli "történelmi" párt, amely addig megmenekült a jelentéktelenségtõl, ugyanarra a sorsa jutott, mind a többi nagy múltú párt, beleértve az SZDP-t és a kereszténydemokratákat. Az FKGP óriási politikai csõdje 1% alá sûlyesztette le az utolsó olyan politikai alakulatot, amely túlélte a Horthy korszakot, a nyilas puccsot, a rekonstrukció éveit, a Rákosi diktatúrát, a levert 1956-os forradalmat és a rendszerváltás utáni új pártok terjedésével fémjelzett korszakot is.

Túlságosan leegyszerûsítenénk a helyzetet, ha azt állítanánk, hogy a választási kudarcok egyedüli oka, vagy fõ oka az volt, hogy a két párt történelme visszavágott. Belsõ hatalmi harcok, kizárások, a pénzügyi alap hiánya, ami nélkül aligha lehet versenybe szállni egy választáson, mind nagy szerepet játszott a szociáldemokraták és kisgazdák ellen. Azonban mindkét pártnak egyik jelentõs problémája az elsõ szabad választások idején saját múltja volt.

Az SZDP- Kéthly Annával dicsekedhet és büszkén rámutat erre az örökségre. Csakhogy, ha már a történelmükrõl beszélnek, akkor Kéthly mellett a Rákosival kiegyezõ Szakasits Árpádot is meg kell említeni és így a kép már sokkal kevésbé szimpatikus. Úgy szintén, ha az FKGP visszapillant múltjára, nem csak Nagy Ferencre, az 1945-ös választásra, a németekkel való szembeni ellenállásra és az 1956-os szerepére derül fény, hanem egyben Eckhardt Tibor Gömbös Gyulával való együttmûködésére és a kisgazda vezetõnek a Fajvédõ Pártban betöltött szerepére. Ormos Mária történész elemzései szerint az Eckhardt vezette kisgazdapárt "veszélyes vizekre evezett" 1932 és 1935 között, amikor jóformán feladta ellenzéki szerepét és felsorakozott Gömbös és a szélsõséges jobboldal mellett. Ez a fejlemény könnyebben felfogható akkor, ha szem elõtt tartjuk, hogy a kisgazdák, úgy mint a radikális jobb, a földreform (földbirtokok felosztása) mellett foglalt állást, a Bethlen- féle konzervatív oldallal szemben.

Az SZDP, jeles cselekedetekkel mellett, szintén nem rendelkezik "tiszta rekorddal." Amikor 1921-ben megszületett a Bethlen István-Peyer Károly paktum, az SZDP visszatért mint korlátozott, de törvényesen muködõ párt és 25 helyet foglalt el a parlamentben. Ormos szerint ez a paktum annyiból volt jelentõs és sikeres, hogy az SZDP-t "kiszabadította a gettóból, amibe pártjuk a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe, a fehérterror brutalitásai és végül a választások elhanyagolása miatt belekerült." Az SZDP e korszak alatt folyamatosan ítélte el mind a baloldali, mind a jobboldali diktatúrát és publikálásaival, szórólapjaival valamint parlamenti felszólalásokkal próbálta képviselni azt a tömeget, amelyrõl a kormány sokszor elfeledkezett. Azonban, érdekes módon éppen a radikális jobboldali csoportok voltak képesek késõbb a hagyományosan szociáldemokrata bázist kisajátítani a 30-as évek folyamán.

A szociáldemokraták az emlékezetes tekintélyvesztése mindenképpen a Rákosi proletárdiktatúra kiépítésében való közremûködés volt. A hivatalos párt történelme azt állítja, hogy "kriptokommunisták" beférkõztek a pártba, és azt igyekeztek elérni, hogy a centrum, illetve a jobboldal felé hajló tagokat kizárják a pártból. Azonban Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás fényképen megörökített kézfogását nehezen lehet elfelejteni. A kézfogást és ceremóniás mosolyokat követte a Magyar Dolgozók Pártjának megalapítása, az egy párt rendszer és a sztálini terror importálása Magyarországra, - egy brutális korszak a magyar történelemben. Mindössze fél évvel az SZDP és a Magyar Kommunista Párt 1948 júniusi egyesítése után, elkezdõdött az államosítás, a vallásüldözés és akkor történt Mindszenty József hercegprimás letartóztatása. Azzal, hogy az SZDP paktumot kötött Rákosival, elõsegítette a kommunista diktatúra kiépítését. A pártot bizonyos történelemi felelõsség mindenképpen terheli.

Nem szokatlan, hogy egy párt, vagy éppen egy rendszer a múltjában kutat olyan tényezõk után, amelyre politikai és ideológiai bázisát építheti. Csak az a probléma, hogy a múlt idõnként visszaüthet. A büszke és gyakran hangoztatott történelmi örökség mellé odaférkõznek kevésbé pozitív történetek. A derûs égbolton megjelennek a múlt felhõi és a végén zápor-zivatar mossa el a politikai kampány plakátjait.