Történészek a bíróság elõtt: A Holokauszt per

Magyarország csak 2003. októberében ismerhette meg David Irving angol történész Felkelés! címû, az1956-os forradalomról szóló könyvének magyar nyelvû változatát. A már 1981-ben kiadott könyvében Irving azt a bizarr és szinte minden historiográfiai konszenzustól eltérõ állítást ajánlja olvasóinak, hogy a magyar forradalom elsõ napjai csaknem antiszemita pogromnak minõsíthetõk. A Népszabadság napilapban megjelent Irving könyvével kapcsolatos cikk szerint, Kádár János kormánya volt az aki elõsegítette és támogatta az Uprising! címû könyvéhez szükséges kutatómunkát.

Ebben a megvilágításban különösen érthetetlen, hogy a magyarországi szélsõjobboldal miért fogadta ekkora rokonszenvvel Irving-t, könyvét és a Hõsök Terén Október 23-án elhangzott beszédét. De talán éppen Irving rekordja mint történész, népszerû író valamint a Hitlerrel és a Holokauszttal kapcsolatos oly sokszor botrányos munkát végzõ kutató nyújt választ erre a rejtélyre.

Irving nevének gyakran ominózus csengése van az akadémiai történetírásban. Ha nem éppen Irvingrõl lenne szó, ezt a jelenséget azzal is magyarázhatnánk, hogy az egyetemeken mûködõ "hivatalos" történészek, nem látják jó fényben az önkéntesen dolgozó, történelmet gyártó írókat és újságírókat. Azon kívül, az újságírók által publikált történelem könyvek általában jobban szerepelnek a könyvpiacon és népszerûbbek mint a kis mennyiségben és szûk körökben forgalmazott akadémiai elemzések. A könyvterjesztés szempontjából, Irving korábbi írásai is sikeresnek minõsíthetõk, különösen az 1963-ban nyomtatott The Destruction of Dresden és 1977-ben a Hitler’s Wars címû tanulmánya. Azonban Irving írásaiban egyre feltûnõbb lett a revizionista árnyalat, mely célként a második világháború történetének újraértelmezését tûzte ki. Irving megkérdõjelezte Hitler szándékait a zsidóság üldözésével és kiirtásával kapcsolatban és arra a következtetésre jutott, hogy a német vezérnek gyakran nem volt tudomása a vérengzésekrõl de amikor volt, akkor azok leállításán dolgozott. Irving másik kontraverzális értelmezése az Auschwitz-nál lévõ gázkamrákat illeti, melyek létezését megkérdõjelezi és úgyszintén Auschwitz-t nem haláltáborként, hanem munkatábornak látja, ahol szerinte kevesebben haltak meg mind Drezdában a szövetségi bombázás alatt.

Nem kell különösebben élénk fantázia azt látni, hogy Irving sorozatos értelmezései a második világháborúval kapcsolatban tetszenek majd a neo-náci és egyéb szélsõséges csoportoknak. Irving bejárta ezeket a köröket és beszédei valamint részvétele szélsõséges csoportok által rendezett emlékezéseken Angliában, Amerikában, Kanadában, Franciaországban és Németországban nem csak az írásait figyelemmel kísérõ történészeknek tûnt fel, hanem a helyi hatóságoknak is. Németországban büntetõjogi eljárást indítottak Irving ellen gyûlöletkeltésért, Kanadában a deportálását kezdeményezték és Ausztráliában kitiltották az országból.

A kilencvenes évekre, Irving botrányai és kérdéses kutatómunkával alátámasztott történelmi elemzései világszerte ismertté váltak. Deborah Lipstadt az atlantai Emory egyetemen tanító vallás professzor és Holokauszt specialista a Denying the Holocaust: The Growing Assault on Truth and Memory címû könyvében hevesen bírálta az angol történészt, akirõl azt írta, hogy szélsõséges, hazug és a "Holokauszt tagadás egyik legveszélyesebb szónoka." Irving annyira felhördült Lipstadt írásán, hogy 1996-ban az amerikai professzort és kiadóját, a Penguin Books-t, beperelte rágalmazásért. Maga a per csak 2000 januárjában kezdõdött el és Irving kérésére Nagy Britániában történt ahol az angol törvények elõírásai szerint, a vádlottnak kell bebizonyítani írásainak hitelességét és a felperesnek pontatlanságát. Ami három hónapon keresztül folyt egy londoni tárgyalóteremben azt nem nagy túlzással mondhatjuk, hogy korunk egyik legérdekesebb és sorsdöntobb pere volt. A megfigyelõk soraiban voltak ismert történészek, újságírók, mindkét oldalt támogató személyek, a holokausztot túlélok, neo-nácik és betévedt turisták.

Mi is forgott kockán Londonban az Irving kontra Lipstadt ügyben? Részben maga a második világháborúról és a Holokausztról közismert és nagy vonalaiban elfogadott történelem. Ha Irving megnyeri a pert, akkor egyfajta hivatalos törvényesítésben részesülnek a Holokauszt tagadók és így már "joggal" kérdõjelezhetik meg az 5-6 millió zsidó meggyilkolását a negyvenes években. A másik nagyon is valós veszély pedig az volt, hogy ha Irving diadalmasan sétál ki a tárgyalóterembol és Lipstadt szégyenteljes mea culpákra kényszerül, nem lenne sok olyan bátor író és könyvkiadó aki merne Irving és egyéb revizionista személyt bíráló írásokat közzétenni. Egészen a végéig nem lehetett tudni, hogy bíró milyen ítéletet hoz, részben azért mert Irving, aki nem használt védõügyvédet és saját magát képviselte a tárgyaláson, stratégiai szempontból agilis és a második világháborúval kapcsolatos ismeretei magasak.

A tárgyaláson elhangzott viták három csoportra oszthatók. Elsõsorban a tárgyalás meg kellett vizsgálja magát a múltat, vagyis arra kérdésre keresett választ, hogy "mi történt?" A második csoport a historiográfiát vizsgálta. A tétel az volt, hogy a történészek hogyan írtak arról, hogy "mi történt?" Ha ezt a két pillért összevonjuk, elõkerül a kérdés, hogy Irving mit tudott a Holokausztról? Itt két döntés születhetett volna: Irving hibás és hanyag kutatómunkát végzett, de ezt ártatlanul és véletlenül tette, vagy Irving tudta pontosan a hiteles történetet, de elhatározta, hogy ezt tudatosan elhallgatja és meghamisítja. A történelem hamisítás természetesen nem ugyanaz mint a rosszul irt, hibás alapokon fekvõ történelmi elemzés hiszen a fõ különbség a kettõ között a tudatosság és a motiváció. Ez utóbbi részlet a tárgyalás harmadik csoportjához vezet: igaz-e Lipstadt azon állítása, hogy politikai nézeteiben és hovatartózásában Irving szélsõségesnek minõsíthetõ? Lipstadt és a Penguin Books ügyvédje, Richard Rampton, nem kételkedett a részletben amikor Irving-t "Hitler partizánnak" és "mélységésen antiszemitának és neo-Nácinak" titulálta. Válaszként Irving magát ártatlan áldozatnak látta, akit "kitiltottak, letartóztattak, meghurcoltak és csaknem vernichtet-tönkretették-mint hivatásos történészt (...) én e világ ártatlanok oldalán vagyok."

A tárgyalás utolsó napjáig nem lehetett tudni, hogy a bíró melyik oldal mellett dönt. De amikor 2000. április 11-én megszületett az ítélet, Irving összes reménye rombadõlt. Egy téli tárgyalóteremben a bíró elhatározta, hogy Irving történelmi elemzései nem csak hamisak, hanem "cáfolhatatlan," hogy "bármilyen mentség vagy megfelelõ magyarázat hiányában (...) Irving anti-szemita." A bíró szintén figyelmeztette Irving-t, hogy Lipstadt és Penguin Books költségei kifizetése alól sem bújhat ki.

A tárgyalás természetesen tovább ártott Irving megítélésén mint történész és író. De szimpatizánsai Európa és Észak-Amerika szerte még akadnak és Irving aligha hagyta abba nyilvános szerepléseit és a történelmi vitákban való részvételét. Éppen magyarországi útja, ahol nem csak beszédet is mondott, hanem a közszolgálati Magyar Televízió egyik mûsorán is szerepelt, példa erre a jelenségre. Most, ahogy a magyar olvasóközönség közelebbrõl megismerkedik Irving egyik könyvével, érdekes lesz megfigyelni, hogy milyen általános vélemény alakul ki az ominózus angol történész írásáról, stílusáról és elemzéseirõl.