Különös történet

Megjelent: Szép Szó, 2003. november.8.

„Közönséges macskák márpedig nincsenek” (Colette)

Elkapott minap a kalandvágy és nem megszokott útvonalamon száguldottam a postára a csekkel – amit a nagy sietségben egyébként otthon hagytam – már akkor csábított, de ellenálltam, mert még azt hittem, elintézem végre az ügyet. Nem gondoltam, hogy újabb kört futhatok és alig pár perc múlva a „csábító”, a kis könyvesbolt kirakata elõtt füstölgök. Miközben a fenével etettem azt a tenger sok eszemet, „nézzük csak, mi minden van itt” felkiáltással kíváncsian vettem sorra a kínálatot.

Ezen közben szemem átsiklott egy kirakatdísznek vagy itt felejtett porrongynak hitt valamin, ám ez a valami megmozdult és szemrehányón megszólalt, hogy egészen pontos legyek, rám nyávogott:
- „És én? Engem észre sem veszel?”
„Nini, egy macska!” csodálkoztam el. „Hát te cica, hogy kerülsz ide, a könyvek közé” kérdeztem vissza nagy okosan és bár választ nem vártam, kedvesen magyarázni kezdte az üzlet éppen akkor érkezo tulajdonosa: - „Az úgy volt, hogy pár esztendeje, egy hideg téli napon kinézett magának minket és az akkor még másutt álló boltot. A környéken sorra lebontották a régi házakat, feltehetõleg így lett hajléktalan. Megjelent minden nap, kitartóan bûvölte a bejáratot és mint látja gyõzött. Amikor aztán a szanálás utolérte a boltot is, már velünk együtt költözött ide és azóta is itt lakik” Turpi úrfi, ez a becsületes neve, tehát amolyan au pair cica, kosztért és kvártélyért vigyázza a könyveket és a boltot.

„Macskuszra mondom, eredeti megoldás” – fordultam cicánk felé, de már nem fogadta elismerõ pillantásomat, hátat fordított, befejezte a társalgást, majd tüntetõleg elvonult.

Gazdija, Csanádi Péter, a könyvszakma jó ismerõjétõl és mûvelõjétõl örömmel hallottam, hogy nem osztja azt az általánosan elterjedt véleményt, miszerint a könyv egyre inkább háttérbe szorul. „Nem ritka tünemény a könyvet olvasó ember. Nem hiszem, hogy az Internet kiszorítaná a könyvet, mint ahogy annak idején a könyvnyomtatás sem lépett a beszéd helyébe. A különbözõ közlésformák szépen megélnek és megférnek egymás mellett. Egyébként is a könyvet, mint tárgyat is szeretik az emberek. Az olvasás élményéhez hozzátartozik, hogy minden érzékünkkel befogadjuk, kezünkbe vesszük a kötetet, belelapozunk, érezzük a szagát.

Ha az olvasásra gondolunk, érzésem szerint a sok újság nagyobb riválisa a könyvnek, mint a világháló. Ami pedig a könyvesboltokat, azok kínálatát, forgalmát illeti, más az egy alvó városban, és megint más egy forgalmas út mentén. Az emberek nem mennek a könyv után. Jártukban-keltükben, ha könyvesboltra bukkannak, betérnek, és megveszik azt, amirõl hallottak, vagy amire szükségük van.

Itt, ebben a lakótelepi környezetben például sok a gyerek, következésképpen nagy a kereslet az ifjúsági könyvek iránt, elõkelõ helyet foglal el tehát kínálatunkban a gyermek- és ifjúsági irodalom. A kötelezõ iskolai olvasmányokon túl az emberek természetesen igénylik az újdonságokat is. Az olvasási szokások folytonosan változnak. Noha rohanó és ideges világunkban fiatal és felnõtt – hangsúlyozom, nem kizárólag - könnyû olvasmányokra vágyik, a klasszikusokat is keresik.

A nagy könyváruházak mellett van jövõje a kisebb, személyesebb atmoszférájú boltoknak is. Nem az a lényeg, mekkora az üzlet, hanem hogy mennyire forgalmas helyen van. Mint mondtam, a könyvbe belebotlunk ott, ahol megfordulunk és nem kajtatunk utána.

Másik üzletünkben, az Antikváriumban - többnyire használt könyveket tartunk, egyébként is sok az antikvárium és kevés a régi könyv - mindig akad számos keresgélõ, böngészõ ember, akik általában hazafelé menet rendszeresen betérnek hozzánk. Néhányan aztán egész kupac, legkülönbözõbb mûfajú zsákmánnyal távoznak. Ritkábban fordul elõ, hogy valaki meghatározott tematikájú könyvet keres.

Használt könyvnél az számít, hogy szerzõje ismert név legyen. Nem panaszkodhatom, szép forgalmam van, sok és olcsó könyvet kínálok. Én azt nem értem, hogyan élnek meg az új könyveket árusító boltok ilyen könyvárak és ilyen kereseti viszonyok mellett. Én annak vagyok a haszonélvezõje, hogy õk annyira drágák. Sok van, mi érthetetlen és aggasztó a mi kis világunkban, de addig, amíg ennyi virág- és könyves bolt van, én nem félek a jövõtõl!”

A végszóra Õcicasága is elõkerült. Amíg beszélgettünk, bejárta a környéket, majd a szemközti virágboltban fogadta rajongói hódolatát. Lehet bármilyen messze, mindig tudja, gazdija zárni készül a boltot, pontosan veszi az üzenetet. Mire a kulcs elõkerül, már ott ül az ajtóban. Lassú léptekkel befárad, fölugrik az ablakba, a könyvek közé, összegömbölyödik, farkát elõresuhintja, teljesen körülkeríti magát vele, majd úgy tesz, mint aki elszundikált, valójában elbocsátja gazdiját, aki egyetért Mark Twain véleményével, miszerint, „Ha keresztezni lehetne az embert a macskával, az embernek javára válna, de a macskát elrontaná”.