Sodrásban

Ötödször ellenőrizte, hogy bezárta-e maga után az ajtót. A szomszédok kíváncsian kukucskáltak ki ablakaikon.

- Egy őrült eszelős, vagy talán bűnöző. - gondolták. Semmi probléma, ezrével látni ilyeneket a nagyvárosban. Szemébe húzta széles karimájú fekete kalapját, s elindult lefele. Kopott bakancsától csak úgy visszhangzott a lépcsőház. Miután becsapódott mögötte az utcaajtó, megállt az ódon zsidó bérház előtt. Mi is a teendő, merre is kéne menni ma? Az adminisztratív intéznivalóknak már a gondolata is fárasztotta, így rövid habozás után legyintett egyet kezével.

- A világ várjon a mai napon, ha akar még egyáltalán valamit tőlem! - gondolta, majd határozott léptekkel a Dandár utcai gyógyfürdő felé vette útját. Sovány, csontos arcát hamar vörösre csípte a januári szél, de mindez csak a külsőt jelentette számára. Nem, nem volt fakír, csupán lélekben már ott áztatta magát a harmincnyolc fokos gyógyvízben. Akaratlanul, reflexszerűen az órájára pillantott: Tíz óra húsz perc. Tizenöt perccel később a puffadtképű fehérköpenyes öregúrtól átvette az uszodajegyet, s most már a valóságban is elönthette meggémberedett végtagjait a meleg jóleső érzése. Semmit nem várt el magától és a mai borús naptól, ezért tudott figyelni annak minden apró részletére. Oldalra pillantott. Pár méterre tőle hápogó vénasszonyok egymás mellé ülve siratták a magzati létet és a kommunizmust. Egy pillanatig arra gondolt, hogy ezek az öregek zajosabbak és fárasztóbbak tudnak lenni az óvodásoknál, aztán elmosódtak körülötte a hangok és maradt az annyira áhított melegvíz. A jóleső elnyúlást követő zuhany alatt egy idős férfi távoli hangja ütötte meg fülét:

- Azért öregkorban is de szép tud lenni ez a rohadt élet!

Kilépett a gőzzel teli helységből, kalapját mélyen a fejébe húzta s elindult lefele a kutyaürüléktől tarkáló utcán. Minden érdekelte, mert semmit nem tervezett mára. Engedte sodródni magát az idővel, eseményekkel, arcokkal, rácsodálkozott a kirakatokra, kétszer is megvárta, hogy az átjárónál zöldre váltson a stoplámpa. Az órás melletti Peep-Shop bejáratánál megszemlélte a személytelen arckifejezéssel álldogáló bőrfejű vigyázólegény öltözetét. A nehézfiú, mint valami bolondra, lefitymálóan nézett vissza rá.

A metróaluljáróba érve ismerős arcokat pillantott meg: Az érces hangú, sovány fiatalember most is a helyén rikoltott:

- Ezerért a pulóverek, ezerért! Mellette, a telefonfülkében egymás karjaiban aludt a középkorú pár. A férfi mellén összekulcsolt kezei között egy folyóirat hevert: Szép Házak.

Mivel már délre járt az idő és ugyancsak korgott a gyomra, beszállt a metróba. Három állomásnyit kellett utaznia a kínai étteremig, ahol ebédelni szokott. A szerelvényből kilépve megállt az embernagyságú reklámfotó előtt: Fiatal férfi nevetett önfeledten gyönyörű kedvesével együtt, mindkettőjük kezében egy mobiltelefon. Felettük a felirat: "Nokia 3330. A társ, aki mindig veled van!" Az örök Jelen és a maradandóság érzését csak az üresen kavargó, beleiből származó éles nyilalás nyomta el. Belépett az étterembe. A hízott, ferdeszemű lánytól erős savanyú levest és szecsuáni csirkét rendelt rizskörettel. Az éhségérzet ellenére minden egyes falatnak élvezni próbálta az ízét. A menühöz a hagyományos kínai konyhát képviselő hölgy amerikai szabványitalt ajánlott. Külön fizetett a Coláért. Az ebéd után pár pillanatra megakadt a szeme a helység előtt idegesen áramló embertömegen, majd a jóllakottság jóleső érzésével távozott. Sétálni volt továbbra is kedve, így a nagyváros egyik legelőkelőbb kereskedelmi központja felé vette útját. A "Pláza" előtt megcsodálta a művízesést, majd engedte magát sodródni az emberárral. A mozgólépcsőn az öltönyös férfi idegesen tekintgetett karórájára, majd elnézést és engedelmet kért tőle, hogy elgyalogolhasson mellette. A legfelsőbb szintre érve megakadt a szeme egy gyerekjátszóházon ahová kíváncsian be is tért. A kiskölkök játékpisztolyokkal lövöldöztek egymásra, kitűnően utánozva szájukkal a fegyver csattogó hangját. Egészen hiteles volt, a katonai szolgálatát juttatta eszébe. Arrébb a nagyobbacskák számítógépek előtt ültek. Egy jól öltözött apa nagy elégedettséggel nézte, ahogy a fia virtuálisan kirándul a csodálatos tájakon.

Elbámészkodott még jó ideig, valósággal megszűnt az időérzéke. A játéktermből kilépve hirtelen fáradtság vett erőt rajta. Fáradt volt ahhoz, hogy betérjen a könyvüzletbe, vagy hogy megtekintse a "4 You " ruhabolt legújabb ajánlatait. Önmagát nehézkesen vonszolva igyekezett átvergődni a tömegen. Nagy nehezen elérte a metróállomást.

Hármas metró, kettes metró, majd a villamos következett. Csendben bandukolt a sötét utcákon, s a villámgyorsan eltelt napjára gondolt. Minden úgy történt, ahogy tervezte: nem történt Semmi. És mégis.A világ nem várt.

Belépett a poros, sötét albérleti lakásba, fogasra akasztotta széles karimájú fekete kalapját. Már rég az ágyában feküdt, amikor nyugtalanság vett erőt rajta. Felkelt és kisietett a bejárathoz. Ötödször ellenőrizte, hogy bezárta-e maga után az ajtót.