Magyar Krónika
Színeváltozások
Magyar Krónika 2019. 08. 04. gondolatokSurján László
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A FARKAS A farkas vadállat. Azaz nem is olyan vad. Sőt talán szelídnek is mondható. Legalábbis Einstein relativitáselmélete alapján jó pestiesen az mondhatjuk, hogy: ahogy vesszük.
hirdetés
Dr. Tomas Machan DentistKlikk ide
Egy éven belül annyi államforma változás talán nem volt Magyarországon, mint 1919-ben. Károlyi népköztársságnak csúfolt sodródó alakulatát kemény kommunista diktatúra követte, majd katonai megszállás, végül a románok után Horthy jött, aki több lépésben megalapozta a király nélküli királyságot.
Hogy az erre az évre eső miniszterelnököket összeszámoljam, arra kísérletet sem teszek. Nehéz lehetett ezekben az időkben újságot írni. A teljesség igénye nélkül ide idézek néhány hírt, amelyben Horthy Miklós szerepel a Népszavában. Nem mintha a Népszava a kedvenceim közé tartozna, de ez az egyetlen országos lap, amelyik (majdnem) folyamatosan megjelent akkoriban.

1. Népszava 1919. július 6.
A fehér ellenforradalomnak hadügyminisztere is van. Horthy altengernagy nevezi igy magát. Ö is megszólalt. Kiáltványban fordul a Vörös Hadsereg katonáihoz. Horthy úr, aminthogy ez minden valódi reakcióshoz illik, hazugsággal kezdi és "a magyar katona" dicsőségének bemocskolásaképpen beszél azokról a győzelmekről, amelyekkel a vörös katonák Horthy úrék ellenére védték meg Magyarországot attól, hogy a cseh és román, imperialisták teljesen úrrá legyenek ezen a szerencsétlen országon. Ezek az urak mernek beszólni megtévesztésről, megcsalásról és merik azt mondani, hogy a vörös katonák hamis eszme szolgáivá lettek. Hol az a vörös katona, aki nem tudja, hogy miért harcol, aki nincs tisztában azzal, hegy Horthy úr és osztályos társainak az osztályuralma alól való fölszabadulást szolgálják fegyverei? A vörös katonákat a proletariátus fölszabadulásának eszméje sorakoztatja a vörös hadseregbe, nem úgy, mint amikor a feudálisok és kapitalisták hadseregében a brutális kényszer eszközeivel vitték őket vágóhidra.

2. Népszava 1919. július 29.
Önkényes eltávozások megakadályozása. A hadügyi népbiztosság a fronton harcoló csapattestektől való önkényes eltávozás megakadályozása miatt elrendeli, hogy a póttestek és mögöttes országbeli alakulások, valamint a IV. hadtest alakulásai a frontról igazolatlanul visszatérő vörös katonákat összegyűjtsék és azokat szigorú őrizet mellett haladéktalanul az állományilletékes csapattesteikhez, illetve meghatározott személygyűjtő állomásokhoz visszakísértessék. Az összes kórházak utasíttatnak, hogy csak azon vörös katonákat vegyék föl állományukba, illetve gyógykezelésükbe, akik elöljáró parancsnokságaik által megfelelő igazolvánnyal utaltattak kórházba. Az önkényűen eltávozottak semmiféle üzemiben nem alkalmazhatók, hanem jelentkezésük esetén a legközelebbi katonai, illetve vörös őrparancsnokságnák átadandók. — Hadügyi népbiztosság. (Horthy itt nem szerepel, de az idézet erős kontrasztot ad a korábbi pökhendi lekezeléshez.)

3. Horthy beszéde Sopronban 1919. szeptember 23-án (idézve minden gúnyos felhang nélkül a Népszava 1919. október 1-ei számában)
—- Magyarország területi épsége történelmi valóság és természeti szükség, ezt a világrendet még egy párisi ügyvéd hatalmi tébolya sem fogja tudni fejetetejére állítani. Nekünk nincs szükségünk még csak népszavazásra sem, mert még a látszatát is kerülni akarjuk a jogföladásnak. 
Ellenségeink ezt a kérdést, mint Páris almáját, közénk akarják dobni, hogy a veszekedésben egymás fejét törjük be. De mi átlátunk a szitán. E kérdés megoldásának csak egy módja van és ez: a békés megegyezés. 
Mi az integritás alapján-állunk (szűnni nem akaró éljenzés) és megvannak eszközeink, hogy álláspontunknak érvényt is tudjunk szerezni. Ausztriával mi nem akarunk háborút viselni, ez a szándék teljesen távol áll tőlünk; de ha osztrák csapatok be mernék tenni lábukat a hazai földre, akkor azokkal, mint betörő bandával bánnánk él.

4. Népszava 1919. november 20.
Horthy fővezér —- nincs okunk kételkedni — az ország érdekeit tartja szem előtt. Mi is ezt tesszük és ezért azt kell mondanunk, hogy a termelés intenzitása nemcsak a munkásoktól, hanem a munkáltatóktól is függ.
Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusa
Tiszteletbeli konzul Szentmihályi Gyula Fogadóórák, minden kedden 13.00 - 17.00 óráig 65 rue Ontario, Ouest, Montreal, QC. H2X 1Y8
Tel: 514-288-7378 Email: itt
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212