A múltban jövő volt, a jövőben múlt lesz, most azonban ő a jelen. Pillanatnyilag hibázott, mondhatjuk elvétette az ugrást, de a politika törvényei mások, mint a farkascsapaté. Van még feladat, van még esély a javításra. Lehet, hogy nem tökéletes, de nincs jobb nála Németországban.

 Helmut Kohl 1993 decemberében Budapestre jött, hogy fejet hajtva a koporsó előtt baráti búcsút vegyen Antall Józseftől. Ezt követően röviden találkozott a KDNP frakció tagjaival. Teljes volt az egyetértés, hogy az MDF-KDNP koalíciót folytatni kell. A beszélgetés után én kísértem ki a gépkocsihoz. A biztonságiak rémületére a kancellár ragaszkodott ahhoz, hogy a koporsó előtti tisztelgésre várakozó tömeggel szemben menjen ki a parlament épületéből. Miközben komótosan haladtunk, azt mondta: Figyelj Angela Merkelre, ő a jövő.

 Igen, negyed százada, azaz a múltban, ő volt a jövő. Most ebben a népvándorlásos jelenben még nem múlt, de már nem jövő. Nem hiszem, hogy a mostani, viszonylag gyorsan bekövetkezett népszerűség csökkenés már azt jelezné, hogy a Merkel korszak véget ért. Igaz, három százalékot veszített, de a maga 49 százalékával így is messze a legnépszerűbb politikus Németországban. Viszont nehéz időkben, ha a kormányos jól végzi a dolgát, akkor közvélemény-kutatásokkal mérhetően növekszik a tekintélye. Angela Merkel nem tudta ezt a helyzetet kihasználni. Gondolom sok, nálam képzettebb és tájékozottabb elemző majd feltárja ennek vélt vagy valós okait.

A német társadalom élesen megosztott a bevándorlás ügyében. Egyik oldalon vannak a magukat tökéletesnek kikiáltó jó fiúk, a másokon a gaz idegengyűlölők. A CDU egyik fiatal reménysége, Jens Spahn pénzügyminiszteri államtitkár jó érzékkel állapította meg, hogy e két szélsőség között nincs semmi, vagy mondjuk így: nincs senki. A befogadásra kész jó fiúk zászlóján a kancellár asszony szavai olvashatók: a menedéket kérők számára nincs felső határ. Már hiába próbálnak ebből kicsit visszavenni, ez a mondat levakarhatatlanul hozzá tapadt „Merkel mamához”, ahogy a fellelkesedett szírek, afgánok, irániak, pakisztániak mondták. Ezzel Merkel magát és pártját egyértelműen az egyik, az európai baloldal számára kedvesebb, sőt egyedül elfogadható táborba sorolta. Pedig tudhatta volna, hogy az efféle polarizált helyzetben árnyaltabb véleményformálással lehet nyerni.

A migránsok tömeges érkezése, már mennyiségi okokból is problémákhoz vezetett, magatartásuk is jelentősen lohasztotta a pályaudvari érkezés könnyfakasztóan lelkes menedéknyújtó hangulatát. A bajor testvérpárt hamarabb kapott észbe, mert hamarabb ütközött bele a tényekbe, mint a berliniek. Németország, sőt szinte az egész Európa Merkeltől várta a megoldást, de mindeddig hiába várta. A hogyan tovább kérdésre Orbán felelt meg. Az 5/6-os javaslat példátlan siker, még akkor is, ha az ellene indított sajtóháború hatását nem vesszük figyelembe. De ne hallgassuk el, hogy javaslatainak beépülése a közös döntésbe ellenszélben történt. Valójában a magyar miniszterelnököt éppen az ellene indított támadások sztárolták, s eljutottunk oda, hogy az osztrák Die Presse kénytelen lehangoltan megállapítani: „Orbánnak sajnos igaza van”.

Ma már Merkel is mondja, hogy Németország nem tud minden menekültet befogadni. Késő. Angéla, miként Akela, elvétette az ugrást. Akela tizenkét évig hibátlanul vezette a csapatát, Angela Merkel tíz éve van a csúcson. A következő választáskor éppen neki is betelik a tizenkét esztendő. Mindazok ellenére, ami történt, nem gondolom, hogy esélytelen volna egy újabb ciklusra. Mérget azonban nem vennék rá. Túl sokan érzik a CDU berkeken belül, hogy hatalmuk nem Angéla Merkel vezetése ellenére csökken, hanem éppenséggel miatta veszítenek. Ilyesmit írt a hétvégén a die Zeit, ráadásul azzal a hangzatos címmel: Ez már nem a mi Merkelünk. Huszonkét éve ő volt a jövő. Tíz éve ő a jelen, Még pár év és ő lesz a múlt. Hogy a pár év pontosan mennyi? Ez talán azon múlik, hogy mit tesz a Németországba érkezett, menekült státust nem kapható migránsokkal. Mondta már, hogy vissza kell menjenek. Ezt azonban még a nyugat-balkániaknál sem lesz könnyű elérni, a többiekről nem is beszélve.