Gőzerővel folyik a kampány: menni vagy nem menni, ez a kérdés most a brit szigeteken. Jós legyen a talpán, aki meg tudja mondai, mi lesz a döntés.

Ámulok és bámulok a brit kormány érvein. Ők a maradás mellett érvelnek, de érveik, noha nagyon meggyőzők, nem kapcsolódnak azokhoz a tárgyalásokhoz, amelyek révén Anglia úgymond elérte az Unió reformját. Nem. Az érvek között egy sincs, amit ne lehetett volna tudni a népszavazás meghirdetése előtt. Legújabban például azt halljuk, hogy a brit pénzügyminisztérium szerint meghaladhatja az évi ötezer fontot a brit háztartásokra jutó nemzetgazdasági veszteség, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról szóló júniusi népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból. Még a legoptimistább forgatókönyv is 2800 font veszteséggel számol. A veszteség sokkal nagyobb, mint az Unióba való jelenlegi befizetési kötelezettség.

Ha pedig ez így van, akkor mi a csudának hirdették meg a népszavazást? Tudni kell, hogy az angol konzervatív pártban a miniszterelnököt a párt parlamenti képviselői választják maguk közül. A képviselők viszont sokkal inkább Unió ellenesek voltak, mint maga a párt, és mint maga a közvélemény. David Cameron azzal nyerte meg őket, hogy kilátásba helyezte a kilépésről szóló népszavazást. Úgy vélhette, nem kockáztat sokat. Valami látszateredménnyel csak elő tud állni a brüsszeli tárgyalásokon, s az emberek többsége amúgy is maradni akar.
Lehet, hogy nagyot tévedett. Most mellszélességgel Unió párti, de Panama után szavának súlya csökken. A kilépés pártiakat nem hatja meg a pénzügyminiszteri aggodalom. Pedig folyik nagyban a riogatás: ha magyarul folyna a kampány, olyasmiket mondanának, hogy enni vagy menni, ez itt a kérdés.

A kampány egyik eredménye egy új szó, a brexit. A britek kivonulása. Osborn pénzügyminisztert hallgatva azonban az exit, a latin exitus orvosi jelentését juttatja eszünkbe: ami az exitus lethalist, azaz a halált jelenti. Persze az Unión kívül is van élet, de az átmenet fájdalmas lesz.

Mi ebből a tanulság? Csupán annyi, hogy a népszavazás nem játék. És ezt nekünk is szem előtt kell tartanunk.

Ami pedig a brexitet jelenti, nem tudom, melyik lábamra álljak. Ha mennek, akkor talán esély lesz arra, hogy az Unió átgondolja a maga hibáit és valódi reformok jöjjenek létre. Ha maradnak, akkor nem kell számolni a kilépésnek az unió egészére gyakorolt és még kellően fel sem mért káraival. Ezért passzívan de érdeklődve, mondhatni kíváncsian figyelem a fejleményeket.