Utoljára az ezredforduló körüli években sorakozott fel több fényes bolygó az esti égbolton: most júliusban a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz képez 50 fok hosszú égi láncot, amelyhez július 13-16. között a Hold is csatlakozik.

Mint a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) honlapján olvasható, már júniusban is látható volt a kelet felé „rohanó” Mars, illetve a Nap elől „menekülő” Vénusz. Júliusban már mindkét bolygó utolérte a sokkal „lomhább”, távoli Szaturnuszt. Hajnalban három óriásbolygó, a Jupiter, az Uránusz és a Neptunusz is távcsővégre kerülhet. Naprendszerünkben a bolygók királyának számító Jupiter egyébként most különös arcát mutatja: teljesen eltűnt a déli egyenlítői sáv (SEB). A SEB elhalványodása rendszeres jelenség, de ilyen mértékű eltűnés csak ritkán fordul elő.

„Használjuk ki az alkalmat, hogy egy sávban láthatjuk a Naprendszer királyát!” – olvasható az MCSE honlapján. Bár a meteorészlelések csúcspontja augusztusra esik, már június-júliusban fokozatosan emelkedik az érkező rajok és így a hullócsillagok száma. A hónap végén érkezik a Delta Aquaridák, Piscis Austrinidák és Capricornidák hármasa: ezek egyenként ugyan nem sok meteort adnak, együttes erővel azonban igen szép „tűzijátékot” varázsolnak az égboltra, bár az „előadást” némiképp elrontja a telihold.

Júliusban éri el maximális fényességét egy régi-régi üstökös, a 10P/Tempel 2, miközben a Vízöntőben, majd a Cetben meglehetősen gyorsan halad kelet felé. Az üstököst Ernst Wilhelm Liebrecht Tempel (1821–1889) német csillagász fedezte fel 1873. július 4-én a milánói Brera obszervatóriumból. Korábbi visszatérései alkalmával az észlelők szinte mindig azt tapasztalták, hogy az üstökös a Nap-közelség előtti hónapokban az átlagosnál gyorsabban fényesedik, ám az abszolút fényesség két egymást követő visszatérés alkalmával is jelentősen különbözhet.