A Magyarok Világkapcsolata  
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

 
 
    HIRDETÉS
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514)626-0869
Email: itt
KERESÜNK
magyarul beszélő személyt, A Magyar Társadalmi Klub (Hungaria) keres, kiszolgálás és kisebb feladatok ellátására, hétvégenként és rendezvények alkalmával.
Tel: 514-288-7966
kérje Tibort.
A Magyar Aranycsapat ez évben is megrendezi a Nemzeti Összmagyar Diákbajnokságot
(
sakk, bírkózás, asztalitenisz, magyar irodalom és történelem). További információ Gyuri bánál.
Tel: (814-586-9647)
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212
Dr. Machan Tamás
Családi fogorvos
6600. Trans Canada,
Suite 807
Pointe Claire, QC.
H9R 4S2
Tel:
514-426-4228
STEVE Electric Inc.
Szőke István
Hívjon bármikor:
Tel: 514 981-5527 
vagy (450) 688-59831

KERESÜNK

magyarul beszélő személyt, A Magyar Társadalmi Klub (Hungaria) keres, kiszolgálás és kisebb feladatok ellátására, hétvégenként és rendezvények alkalmával. Tel: 514-288-7966 kérje Tibort.

Amire én emlékezem...a háborús évek

Magyar Krónika, szeptember 25.
Bencsics Klára
 
Raxon 1939 nyarán Camillo bácsi,Hédy én és Tristán
 

Éppen hetvenévvel ezelőtt, szeptember 1-én, édesanyámmal és Hédy nővéremmel egy bécsi kávéházban reggeliztünk. Nyaralásunk végéhez értünk és a következő vonatra vártunk, ami hazaszállít minket Budapestre. Hiszen közelgett az iskolaév kezdete!

Camilló bácsinál nyaraltunk a Rax Alpokban 1939 nyarán. A finom bécsi péksütemények és kávé fogyasztása mellett figyelmesek lettünk valami izgalmas  eseményre:
Először is, rettenes zajra figyeltünk fel, ami a kávéházban és  az utcákon harsogott hangszórókon keresztűl,   Hitler hangja ordított!  A szövegre nem emlékezem már, de egy szó  fülemben cseng még ma is: Außradieren.....!

Az utca tele volt német katonákkal..
Ezen a napon támadta meg Németország a lengyeleket.,  kitört a II.Világháború.
Akkoriban senki sem gondolt arra, hogy ezt a mozzanatot  ötéves szörnyű háború követi, melyben milliók pusztulnak majd el....
A budapesti vonatra is emlékezem, a határnál kétféle katonaság kérte a papírokat, osztrák és magyar, látványuk kicsit szokatlan volt és rideg formalitásuk félelmet okozott bennem.

A gyerekkori emlékek mindig hiányosak és filmkocka szerűek.
Ezért ha visszanézek erre az időre, csak ilyen filmkocka szerűen tudom tolmácsolni. Sajnos, már senki sem él a családban, akivel erről beszélgetni tudnék, ezért csak a magam emlékeire vagyok utalva.
Nővérem 1940 novemberében, 11 éves korában gyermekbénulással betegedett meg és ez az esemény a háború akkori menetét elhomályosította számomra.
Csak annyira emlékszem, hogy az elemi iskolában az Irgalmas nővéreknél a Gellérthegy utcában, a kedvesnővér térképen mutatta, hogy Erdély egy részét visszakaptuk, melyet Trianon alatt elveszítettünk. A rádióban gyakran hallottunk hazafias, ahogy ma mondják, irredenta dalokat, az egyik nagyon megtetszett, amit állandóan magamban énekeltem.Talán valaki még emlékszik  rá: „...Ott ahol zúg az a négy folyó, ott ahol szenvedni jó..”
Családom, Hédy megbénulása után Krisztina körúti lakásból felköltözött a Svábhegyre, a Fodor utca 17-be., hogy a kertes házban béna nővérem több, jobb levegőhöz jusson.

Itt töltöttük el a háborús éveket. Pontosan, 1944 január 31-ig, házunk és Buda észak-nyugati oldala elestéig.
Nyolcéves gyerek nem nagyon törődik a világ folyásával, a felnőttek problémáival. Én is ilyen voltam.....szerettem fáramászni, volt több kutyám is, egy dakszli, Fiffi, egy korcs, amit a keritésen keresztűl elloptak, a kertben kikötve egy nagy magyar júhászkutya, és végűl Pajtás doberman-puli keverék, ami  a háború áldozata lett. Nagyjából tudtam, hogyan folyik a háború, hiszen apám sem volt velünk már, anyám dolgozott  helyette az újságnál, s minket Vili nénire, velünk élő hajadon húgára bízott.

Anyám, minden reggel megfogadtatta velem, hogy nem mászom fel a szomszéd vadgesztenye fájára, ahonnan egy nap leestem. Szomszédunk, Rezik néni egyetlen fiával, Bélával élt mellettünk. Szép magas gesztenyefái voltak, az egyik tetejére, Béla faházat, azaz egy deszkát tett fel, ezen szerettem üldögélni, mert gyönyörű volt onnan Budapest látképe, egészen Gödöllőig elláttam tiszta időben.....!
Sajnos, Bélát is elvitte a háború, Hédy nővéremnek első udvarlója volt. Béla éppen 17 éves volt, mikor a Levente szervezet hívta, hogy csatlakozzon hozzájuk. Ehhez özvegy édesanya aláírása kellett, Béla addig, addig síránkozott, mert meg akarta védeni Budapestet, hogy anyja belegyezett. Sajnos, kivitték Németországba és ott esett el, amit a háború után tudtunk csak meg. Rezik néni ezt soha nem hitte el, utolsó leheletéig visszavárta.

1941-44 között több légitámadás volt Budapesten, erre mindenki emlékezik. Anyám mély árkot ásatott a kertben (mert bunker nem volt a villához) ami több mint 6 méter mély volt, és hosszában elfért a megszaporodott család. Tetejét gondosan befedték.. Velünk élt, Anyám Nagyváradról menekült bátyja, feleségével és két kislányával, a házmester házaspár, Nagyék. Zsuzsi, egy  menekült zsidó lány, akit anyám bújtatott és mi négyen.
A Németvölgyi útra jártam iskolába, a Gizella gimnáziumba, ahol nagyon jó barátnőm volt Pirbos Klementina. Ma is látom, szép szöke hosszú, vaskos copfját és kék szemét. Az ő ötlete volt, hogy menjünk világgá, mert bátyjai mindig bántják. Nekem is voltak bánataim a családban, így megbeszéltük, hogy következő reggel elmegyünk hazulról. Iskolai kiránduláskor láttunk egy elhagyott kunyhót a Sashegyen, odamegyünk majd. Én minden legszükségesebbet becsomagoltam, még varrófelszerelést is, de akkor éjjel Budapest szörnyű bombatámadást kapott és az éjszaka nagy részét, a “bunkerben”  töltöttük. Mondanom sem kell, hogy a „világgá-menésből” nem lett semmi!

Szintén később tudtam meg, hogy Pirbos Klementina. legjobb barátnőm, egy bombatámadásnál meghalt a Várban, ahol lakott.
1944 március 19-re tisztán emlékszem. Vasárnap volt és ebéd közben hallottuk a rádión, hogy a németek megszállták Magyarországot. A hírt gyászzene kisérte. Mindenki döbbenten ült és hallgatott.
Valahogy rám ez a hír nagy hatással volt. Délután Pajtás kutyámmal elmentem „titkos” , kedvenc helyemre, egy fatörzshöz, ahol mindig   gondolkodtam, ha bántott valami. Ma   ez a hely már a Fodor utca folytatása, de akkoriban csak rét volt mély árokkal az alján és onnan messzire elláthattam Budapest felé és a dombok oldalára. Gyönyörű naplementéket figyeltem ott  naponta...
Magamban, a nagy csendben, amit néha csak távoli harangzúgás váltott fel, mindig megnyugodtam és tisztáztam a helyzetet lelkemben.

Ott, azon a délutánon, hosszú töprengés után rádöbbentem arra, hogy ez a hír számunkra sorsdöntő változást hoz majd és ebben sajnos nem tévedtem.

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.