Alois kezdi a mesélést: Csehországban láttam meg a napvilágot. Nagyapámékat annak idején kitelepítették Magyarországra, de apu nem akart ott maradni, és visszajött a Felvidékre. Itt ismerkedett meg az én jövendőbeli anyukámmal, aki akkoriban Csehországban vállalt munkát. Apu utánament, összeházasodtak, és Csehországban telepedtek le. Mi is ott születtünk a bátyámmal. A szüleim, de főleg apu, mindenáron el akarták kerülni, hogy "elcsehesedjünk", ezért otthon csak magyarul beszélhettünk. A bátyámhoz is csak magyarul szólhattam. Ezt apu nagyon komolyan vette, mert az volt a terve, hogy az egész család visszatér a szülőföldre. Ám ahogyan cseperedtem, egyre inkább a cseh közeget éreztem közel magamhoz, "csunder", country, sport volt az életem. Emlékszem, sokszor nem is nagyon tetszett, de minden szünidőben kötelezően haza kellett jönnöm a rokonokhoz Érsekújvárba és Udvardra. A szüleim azért tartották ezt fontosnak, hogy ne szakadjak el a gyökerektől. Egy csehországi lagziban ismertem meg Magdikát, a tardoskeddi lányt. Még a sors is a magyarként való megmaradásomat támogatta.

Magdika veszi át a szót: – A megismerkedést követő évben összeházasodtunk. Csehországban egyszerű volt új életet kezdeni. Adva volt a lakás, a munkahely, a mi vidékünkhöz képest ott Nyugat volt. Bár rendeltem a Magyar Kultúrából könyveket, lemezeket, járt oda a Barátnő, mégis úgy éreztem, hogy leépülök. Lányunk iskolás-, fiunk óvodáskor előtt állt, amikor eldöntöttük, hazajövünk, hogy a gyermekeink a magyarságot szívhassák magukba. Sokan értetlenül nézték, hogy a gyermekeinket magyar iskolába írattuk. Jól tudnak csehül, semmi gondjuk nem lenne a szlovák nyelvvel, vélték az eltévelyedett magyarok is. A férjem, aki Csehországban egy csendes férfi volt, itt rebellis lett, annyira más volt vidékünkön a közhangulat. A gyűléseken fel mert szólalni az igazság érdekében, ´89 novemberében is az elsők között voltunk Érsekújvár főterén.

A lányom Brünnben végezte az egyetemet, s mivel szeretett utazni, világot látni, több egyetemen is megfordult egy-egy szemeszterre. Amerikai férjével, Daviddel Érsekújvárban ismerkedett meg, aki itt járt angolt tanítani. Tizenöt évvel ezelőtt házasodtak össze, és San Franciscóban telepedtek le. Mikor ikreket vártak, a családcentrikus egyetemi városba, Berkeley-be költöztek. Én még az unokáink születése előtt kimentem az Államokba, hogy segíteni tudjak az ellátásukban. A gyerkőcök először magyarul tudtak, mert velem és a budapesti gyermekfelvigyázóval voltak a legtöbbet. Akkoriban alig jártam haza, hat évig kint voltam, a férjem négyig, mert ő az unokák születésekor még nem volt nyugdíjas. Eközben egy évre Budapestre költözött a család, ami nagy könnyebbség volt.

Alois veszi át a szót: – Leginkább én követtem el a hibát, hogy az unokáktól a helyes angol kifejezéseket követeltem, de Magdika rám szólt. Nem az a cél, hogy mi tökéletesedjünk az angolban, hanem hogy az unokák magyar beszédet halljanak tőlünk. A lányom a kezdetektől fogva magyarul beszél a gyermekeihez, az apjuk angolul. Érdekes, hogy a vejünkkel tudunk magyarul beszélni, mert ő azt tartja, hogy próbáld megtanulni azt a nyelvet, ahol élsz és főleg a gyermekeid anyanyelvét. Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy minél idősebbek a gyerekek, annál nehezebb őket rászedni, hogy este magyar mese legyen. Mostanában már csak úgy három hónapra megyünk évente. Ilyenkor nem járnak napközibe, megyünk velük az osztálykirándulásokra a tanárok segítőjeként, ha kell, beülünk az órákra, bár a gyerekek az utóbbi időben ezt már kissé kínosnak tartják. Nekem leginkább a zeneóra tetszett, ahol a tanár a gyerekek közé ülve gitározott, és a gyerekek énekeltek. Egy kisdiák el is aludt, de nem ébresztették fel, és megjegyzést se tettek a viselkedésére. Ott nincs hangos szó, sok magyarázattal és rengeteg türelemmel próbálják nevelni a gyerekeket.

A magyar vasárnapi iskola Berkeleytől harminc kilométernyire található a magyar vasárnapi iskola, amelybe még kétszáz kilométerről is eljárnak a magyarok. Néha sok energiába kerül olyan hangulatot teremteni, hogy a gyerekek ne érezzék erőszaknak az ottlétet. Bár Magdika és Marci írni, olvasni is tud magyarul, a legtöbb gyereknek ezt ott kell megtanulnia. Fontos, hogy magyar kulturális közegben legyenek, ezért a szülők nagy áldozatokra is képesek. Magdika és Alois alig egy hónapja érkeztek haza az Államokból, de a napokban már megjöttek Érsekújvárba az unokák az édesanyjukkal. Július végéig maradnak. Az ikrek már igénylik a gyermektársaságot, de egy újvári lakótelepen, ahol a nagyszülők is laknak, egyre nehezebb korban hozzájuk illő magyar barátokat találni. Szlovák gyerekekkel játszva a szlovák nyelv alapjait is elsajátítanák, de a cél az, hogy a magyar nyelvben tökéletesedjenek. Hogy mit hoz az élet, merre sodorja a sors Magdikát és Marcit, nem tudhatjuk. Nekünk, nagyszülőknek az a dolgunk, hogy minden eszközzel igyekezzünk őket megtartani a magyarság számára.   ma7