„Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.”
(Wass Albert: Látható az Isten)

A torontói Magyar Kultúrközpont április 11-től 16-ig négy rendkívül sikeres rendezvény színhelye volt. A Magyar Költészet Napjára Zorkóczy Zenóbia erdélyi előadóművész hozta el  Székelyek c. műsorát, ezzel adózva a tragikus sorsú József Attila emlékének, aki „dadogó krisztusként” vallotta, hogy „Anyám kún volt, apám félig székely…”

Székelyek. Történelmi alaposság nélkül, csupán a tájékoztatás igényével hadd helyezzük be az össznemzeti képbe a magyarságnak ezt a csoportját.

A székelyek nagy része a Kárpát-medence keleti és délkeleti részében lakik. Hazájuk a Kárpátok koszorúzta magyar medence keleti zuga, ahol magas hegyektől övezett völgyekben és medencékben laknak, de élnek e törzstől elszakadt székely csoportok is pl. a Vajdaságban és a Nyugat-Dunántúlon. Akárhol éljenek, magyarságukat soha nem tagadták meg. Nevük latinos "sicul" szó formájában először a XI. század végén, magyar formájában - székely, zekel - pedig csak a 1334-től ismert. A helytörténeti adatok arra utalnak, hogy a székelység a XI-XII. században a nyugati és a keleti gyepük védelmét látta el. Krónikáink és a székely néphagyomány szerint a székelyek Attila hun népének Csaba királyfi vezetésével a Kárpát-medencébe - a mezőségi Csigla-mezőre - visszatért utódai. "A székelyek, akik előbb Attila népe volt" – Anonymus szerint, Kézai Simon pedig ezt írja: "3000 hun visszatért Pannóniába… és Árpád idejéig a Csiglamezőn (Mezőségben) maradtak és ott magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték". A székelyek a honfoglaló magyaroknak felajánlották szolgálataikat, tehát nem meghódított, hanem szövetséges nép voltak, akik egyezménnyel csatolták magukat a honfoglaló magyarsághoz.

Az erdélyi – ezen belül, a székelyföldi - irodalom különösen a trianoni nemzetcsonkítás után helyi sajátosságainak erős jegyeivel, de mindig az egyetemes magyar irodalom részeként fejlődött, gazdagodott. A kommunista agymosáson nevelkedett anyaországi magyarok jelentős tömegének azonban nem volt alkalma megismerni sem a két világháború közötti romániai magyar irodalom klasszikusait, sem a jelenkoriakat.

Zorkóczy Zenóbia irodalmi összeállítását Petőfi Sándor A székelyek c. költeményének refrénjére építette, “Csak nem fajult el még a székely vér!/ Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.” Ezután  Kriza Jánostól Benedek Eleken és Sík Sándor A székely pap c. versén át eljutott az újkor, illetőleg a kortársirodalom nagy képviselőinek bemutatásáig. Tompa László Lófürösztés c. versében a székely népnek a tragikus nemzeti sorssal szembeforduló dacos elszántsága sűrűsödik jelképpé: “Imre szorítja, Áron pedig, Áron nem hagyja magát.” (A versszereplők a székelyföldi kultúra klasszikus képviselői, zsögödi Nagy Imre festőművész és farkaslaki Tamás Áron író.) A művésznő olyan őszinte átéléssel tolmácsolta Kányádi Sándor, Magyari Lajos, Farkas Árpád, Páll Lajos lírai üzeneteit, hogy nemcsak könnyeket csalt a hallgatóság szemébe, hanem optimista jövőbe látásra is biztatott: jöhet özönvíz, dúlhatnak viharok, a magányos fenyő jelképezte székely nép gyökereit semmi nem tépheti ki.

Zorkóczy Zenóbia Székelyudvarhelyen született 1971-ben. A Kolozsvári Színművészeti Főiskola elvégzése után a Temesvári Állami Magyar Színház szerződtette. 1999-től önálló műsorokkal, monodrámákkal lépett fel előadóként Erdélyben, Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában.

Április 12-én, szombaton kezdődött a Wass Albert-emlékrendezvény. Az est első részében Zorkóczy Dalol a honvágy c. műsorát hallhattuk. Az Elmegyek, elmegyek kezdetű ismert népdal hangulatilag előkészítette a Wass Albert-versek befogadását. A Nagypénteki sirató, Ki a magyar?, Mikor a bujdosó Istennel beszél, a Levél, Dalol a honvágy, a Záróvers, a Láthatatlan lobogó és a közkedvelt Üzenet haza a szülőföldhöz utolsó leheletéig ragaszkodó, népét minden körülmények között szolgáló, a manapság legtöbbet olvasott írófejedelem szellemét idézte meg. A gyönyörű énekhanggal megáldott színésznő népdal- és egyházi dalbetétekkel fokozta az előadás lírai hangulatát.

Zorkóczy műsorát Csabai János Wass Albert-díjas színész-rendező bemutatkozása és előadása követte. Csabai itt is elmondta, amit a rangos díj átvételekor Budapesten hangsúlyozott: hogy egy nemzet, ha rombolják előbb néppé, majd lakossággá, végül fogyasztóvá válik. „Wass Albert szellemisége segít abban, hogy ez a folyamat visszaforduljon, és újra nemzetté váljunk” – mondta. Csabai János 1950-ben Miskolcon született, 1973-tól 17 éven keresztül a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. Ott nevelődött színésszé. 1990-ben szülővárosában önálló társulatot, gyermek- és ifjúsági színházat szervezett. Négy évig bírta sikerekkel a közönség felé és küzdelmekkel az önkormányzat és a pénzvilág adakozni nem kívánó vezetőivel szemben. Budapestre költözése után ismét önálló társulatot szervezett, ahol kiváló színészek segítették irodalmi adaptációinak színre vitelét. 2004 szeptemberében megrázó sikert aratott Wass Albert: Ember az országút szélén című művének adaptációjával a pilisszántói sziklabarlang 1000 főnél népesebb közönsége előtt. „Wass Albert művei közül először a Hagyaték került kezembe, ami olyan hatással volt rám, hogy azóta is az erdélyi írófejedelem műveinek rajongója vagyok, lehetőségeim és képességeim szerint további közkincseket készítek a már közkinccsé vált könyveiből, azok tartalmából.” – vallja meghatározó élményéről a rendező.

Torontói szereplése rendkívül őszinte, nemzeti elkötelezettségű művészt mutatott be. Wass Albert munkásságának egy-egy kiragadott részletével olyan drámai helyzetet teremtett, amelyet sokáig nem felejt el a néző. Adjátok vissza a hegyeimet szinte imádságként hatott Csabai tolmácsolásában, a Hagyatékot is ezután csak az ő hangján fogjuk hallani. Zenei és szövegbejátszások tették teljessé műsorát. Különleges ajándéknak tekinthetjük, hogy két ilyen kiváló színész közvetítette számunkra Wass Albert szellemi örökségét.

Vasárnap este került sor a Koltay Gábor rendezte Adjátok vissza a hegyeimet c. film vetítésére, amelyet szinte lélegzetvisszafojtva nézett végig a közönség.

A Bede Fazekas Zsolt kultúrigazgató rendezte sikeres, színvonalas, sokáig emlékezetes hétvégi előadássorozat után szerda este, április 16-án a Mátyás Pincei Esték keretében a Kalejdoszkóp c. kétnyelvű kulturális folyóirat zenés-irodalmi rendezvénye következett. Miután az est házigazdája, Maros Zoltán köszöntötte a szokatlanul nagyszámú hallgatóságot, Dancs Rózsa főszerkesztő-műsorvezető bemutatta a művészeket: Balatoni Sárika fiatal torontói énekest, aki gyönyörű hangjával elbűvölte a hallgatóságot, Csabai János piliscsévi színész-rendezőt, akinek saját írásai, politikai paródiái telitalálatként hatottak, Farkas András korondi születésű, torontói népdalénekest, aki előbb zongorán Zorkóczy Zenóbia sanzonjait, kupléit kísérte, majd tréfás dalokat és a közönség kedvenc nótáiból énekelt egy csokorravalót. Fias Attila torontói zongoraművész saját szerzeményeit, dzsesszesített magyar dalokat adott elő csodálatos virtuozitással. Zorkóczy Zenóbia nagy derültség közepette szavalta el székely nyelvjárásban Sánta Attila versét és olvasta fel az Apám lakodalma c. tréfásmesét. A két órás vidám műsor után a zsúfolásig megtelt Mátyás Pincét csak azután volt hajlandó a közönség elhagyni, miután ígéretet kaptak, hogy ezután is megszervezik a Kalejdoszkóp-rendezvényeket.